Azt gondolom, egyetlen európai válogatott sincs olyan helyzetben, hogy elégedett lehet, és kiemelkedő favoritként utazhat a világbajnokságra – Gareth Southgate ugyan a legutóbbi vb-n negyedik helyig, a tavalyi Európa-bajnokságon pedig ezüstéremig vezette Angliát, de az esélyesség terhére nincs szüksége.
Southgate jobban menekül a Netflix, mint a kiesés elől
Az angol labdarúgó-válogatottnak van mit helyre hoznia a Nemzetek Ligája-rajt után, de Gareth Southgate szövetségi kapitánynak fontosabb a világbajnokság, mint az aktuális sorozat.

Mi tagadás, a Nemzetek Ligájában nem is nyűgözte le az angol válogatott a szurkolóit, három meccsen két pont és egy, tizenegyesből elért gól a mérlege.
Ennek ellensúlyozására az angoloktól kedd este, Magyarország ellen nem csupán győzelmet, hanem meggyőző játékkal elért sikert vár a közvélemény, ez viszont nem feltétlenül passzol Southgate stílusához. A kapitányt még a tavalyi Eb-menetelés során is érte kritika a túlzottan konzervatív játékfelfogás és a kreatív játékosok, elsősorban Jack Grealish padoztatása miatt. A németek ellen éppen az ő becserélése eredményezte az angolok legjobb fél óráját a három nyári Nemzetek Ligája-mérkőzésen, Southgate-től mégis kritikát kapott a meccs után.
További Sport híreink
A kapitány pedig nemcsak az esélyesség terhétől tart a világbajnokság kapcsán, a csapatát is óvatosan állítja össze, s alighanem ez fokozottan igaz lesz majd a Nemzetek Ligája-csoportkör utolsó kettő, szeptemberben sorra kerülő fordulójában, hiába kell esetleg a kiesés ellen játszania Angliának, amely jelenleg a négyes utolsó helyén áll.
– Természetesen el akarjuk kerülni a kiesést, de nem ez az elsődleges szempont számomra. Nem akarom úgy megterhelni a csapatot, hogy komoly sérülés legyen a vége, és elveszítsünk egy játékost a világbajnoki keretből, amiért rosszkor vetettem be – mondta Southgate, akinek 2024-ig szól a szerződése, de a kritikákra felelve elejtett egy fél mondatot, mely szerint nem fog tovább maradni a kispadon, mint amíg szívesen látják.
Nem Anglia az egyetlen európai sztárválogatott, amely rosszul szerepel a Nemzetek Ligájában, a címvédő és világbajnok Franciaország például már biztosan nem nyerheti meg csoportját. Ez persze aligha vigasztalja Southgate-et, a Netflix-pletykák pedig kifejezetten felbosszantották. Amikor a kapitányt a világbajnokságot felvezető, az angol kerettagok feleségeit, barátnőit követő esetleges sorozatról kérdezték, sokkal határozottabb választ adott, mint a futballal kapcsolatos felvetésekre.
Nem örülnék neki, és meglepne, ha a játékosainkat érdekelné ilyen, hiszen a focira akarunk koncentrálni.
Hogy a sorozatból lesz-e valami, az a jövő zenéje, de ebből a szempontból Southgate boldog lehet, hogy nem kell a válogatottban David Beckham – és felesége, Victoria – jelenlétével megbirkóznia.
További Sport híreink
Borítókép: Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.

Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
A 28 millió eurót érő futballista a Balatonon piheni ki a Premier League-idény fáradalmait.

„Nem vagyunk barátok” – Messi kegyetlenül őszinte volt Ronaldóról
Az argentin klasszis betekintést engedett a portugállal való kapcsolatába.

A Fradi nagy igazolása a hazájában vallott színt – csalódást okozott?
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Most jött: hatalmas a káosz a Dohány utcánál, az egész környéket lezárták, amíg tart az életmentés

Németország lélegzet-visszafojtva figyeli: leáll a termelés a világhírű Volkswagen-gyárban – a dolgozók a Lamborghininek rimánkodnak, hogy mentse meg

Nyári napforduló: ezt üzeni csillagjegyed szerint az őrangyalod

Bodacz Balázs nem viccel: nyíltan belemondja a nézők arcába, hogy Magyarországon senki nem kampányol a háború mellett

Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion

A Fradi helyett topligás csapathoz igazolhat a DVSC legjobb focistája

Nem lesz szivárványos menet az Andrássy úton

Őszinte vallomást tett Sidi, ezért hagyta ott a Tankcsapdát

Csatasorba álltak a magyar fiatalok, sokan indulnának Brüsszelbe

Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.

Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
A 28 millió eurót érő futballista a Balatonon piheni ki a Premier League-idény fáradalmait.

„Nem vagyunk barátok” – Messi kegyetlenül őszinte volt Ronaldóról
Az argentin klasszis betekintést engedett a portugállal való kapcsolatába.

A Fradi nagy igazolása a hazájában vallott színt – csalódást okozott?
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.