Nem volt eseménytelen a felvezetés: letartóztatott angol szurkolók, térdeklés és különös német öltözék jellemezte.
A német és az angol válogatott is a magyarok mögött maradt
Jonas Hofmann találatára Harry Kane büntetőből válaszolt a müncheni Nemzetek Ligája-meccsen, 1-1-re végzett egymás ellen a német és az angol labdarúgó-válogatott, így mindkettő továbbra is Magyarország mögött áll az A divízió 3-as számú csoportjában.

De azért rendeztek futballmérkőzést is Münchenben, ahol ezúttal az UEFA sem akadályozta meg, hogy a szivárvány színeiben pompázzon az aréna.
Gareth Southgate játékrendszert váltott a magyarországi vereség után, ezúttal négyvédős rendszerben küldte pályára az angol labdarúgó-válogatottat.
A variálás nem jött be, a németek játszottak veszélyesebben. Jonas Hofmann be is talált az angol kapuba, csakhogy ezt lesről tette. A labdatartási és mezőnyfölényt így az első félidőben nem tudta kihasználni a Nationalelf.
A második játékrészben viszont Hofmann már valóban gólt ünnepelhetett: a Mönchengladbach játékosa Joshua Kimmich passzából lőtt a kapuba.
A bekapott gól felébresztette az angolokat, akiknek jót tett Jack Grealish beállítása is, s végül a Magyarország elleni meccsel ellentétben ezúttal nem hiába vadászták az egyenlítő gólt.
A hajrában Harry Kane harcolt ki büntetőt, amelyet aztán értékesített is. A legutóbbi világbajnokság gólkirálya ötvenedik találatát jegyezte a háromoroszlános mezben, s már csak hárommal áll a csúcstartó Wayne Rooney mögött.
A szombati Magyarország–Németország meccs szempontjából volt jelentősége, hogy a tizenegyes megítélése után Antonio Rüdiger reklamálásért sárga lapot kapott, így ő kihagyja a harmadik fordulós mérkőzést.
Bár a magyar válogatott 2-1-re kikapott Olaszországban, a németek és az angolok még mindig Magyarország mögött állnak a csoportban.
További Sport híreink
Nemzetek Ligája, A divízió, 3-as csoport Németország–Anglia 1-1 (0-0), gólszerzők: Hofmann (50.), illetve Kane (88., 11-es) Olaszország–Magyarország 2-1 (2-0), gólszerzők: Barella (30.), Pellegrini (44.), illetve Mancini (öngól, 61.)
A csoport állása 1. Olaszország 4 pont 2. Magyarország 3 3. Németország 2 4. Anglia 1 |
Borítókép: Jonas Hofmann (fehér mezben) kétszer talált a kapuba, de csak egy gólt ünnepelhetett (Fotó: AFP/Christof STACHE)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után
Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.

Piros lappal nyitott a Puskás Akadémia, majd váratlan fordulatot vett a meccs + videó
Szappanos Péter több védéssel járult hozzá a pontszerzéshez.

Szoboszlai felfedte, hosszú várakozás után végre elérte, amit akart + videó
A Liverpool magyar válogatott játékosát egy különleges videóval lepték meg a 25. születésnapján.

Nem a büntető... Varga Barnabás mindenkitől megkapta a magáét a Fradiban
A kétszeres magyar gólkirály igyekezett kivágni magát szorult helyzetéből.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk