Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai Attila – Nego, Nagy Ádám, Schäfer, Nagy Zsolt – Sallai, Szoboszlai – Szalai Ádám.
A himnuszok után, a kezdőrúgás előtt egyperces gyászszünetet tartottak a héten elhunyt Szőke István emlékére.
Majd persze az angolok szertartásszerűen letérdeltek.
Az angolok kezdték jobban a meccset, de úgy tíz perc után a mieink átvették az irányítást. Sőt a 13. percben megszerezhették volna a vezetést. Nagy Ádám ívelt úgy negyven méterre is hajszálpontosan Negóhoz a jobb oldalra, az ő ugyancsak kiváló beadására Szoboszlai érkezett úgy, hogy szinte elkerülhetetlen volt az ütközés Pickforddal. Válogatottunk sztárja valahogy így is elpöckölte a labdát, de túl gyengén, így Croady gond nélkül elérte még a gólvonal előtt. Majd kétszer is Nagy Zsolt került helyzetbe, másodszor szépen ellőtte a labdát.
A 34. percben jöhetett volna a poén, Szalai Attila szerzett labdát a félpályánál, amit Szalai Ádám emelt kapura a kint álló Pickford fölött, a labda sajnos balra tekeredett, így fél méterrel a kapu mellett hagyta el az alapvonalat.
A jelenet az M4 Sport videóján ITT tekinthető meg.
Az angolok láthatóan nem törték magukat, a mieink ezt kihasználva kulturáltan, helyenként tetszetősen futballoztak, az első félidő végén például öt percre eldugták a labdát a vendégek elől. Az első félidőben jobban futballoztunk, akár a vezetést is megszerezhettük volna.
Az egy évvel ezelőtti hazai magyar–angol meccs alapján aggódhattunk, a magyar válogatott vajon meddig bírja az iramot. Talán fölöslegesen, hiszen a második félidő úgy folytatódott, ahogy az első véget ért: magyar fölényben. Egymást követték a magyar támadások, az 55. percben Nego lövésénél felszisszentünk: vajon nem kézzel blokkolt Maguire?
Southgate-nek nem tetszett, amit látott, a 62. percben hármas cserére szánta rá magát.