Persze a tavaly tavaszi magyar–angol meccs miatt hozott szigorú ítélet dacára szombaton mégsem kongott az ürességtől a Puskás Aréna. Az MLSZ megtalálta a kiskaput, így – az angolok álszent tiltakozása ellenére – tizennégy éven aluli gyerekek kaphattak jegyet, s az előzetes várakozásoknak megfelelően meg is töltötték a stadion háromból két karéját.
Jó lenne egyszer s mindenkorra lezárni ezt a témát, azonban félreérthetetlenül figyelmeztetett minket a vétkünkre: csapatkapitányként szivárványszínben pompázó karszalagot öltött magára. Ha ettől boldog, hát legyen.
Az angol válogatott egyébiránt, ha mondhatunk egyáltalán ilyet, a meglévő kerethez képest is kissé tartalékos volt, Stones, Grealish, Phillips és Sterling is kimaradt a kezdőből – Gareth Southgate szövetségi kapitány nyilván igyekszik beosztani az erőt a júniusi, négy Nemzetek Ligája-találkozóra.
rögtön az első meccsen persze nem hagyhatta ki mondjuk Willi Orbánt, Nagy Ádámot (aki pedig csak kedden csatlakozott a többiekhez), Szoboszlai Dominiket vagy éppen Szalai Ádámot, természetesen a legerősebb tizenegyet küldte pályára, egyedül talán Callum Styles mellőzésén lehet vitatkozni, de talán érthető, ha az angliai születésű játékos szülőhazája válogatottja ellen kimaradt. A magyar válogatott tehát így állt fel, ugyanabban az alakzatban, amivel a Wembleyben tavaly meglepte az angolokat
Gulácsi – Lang, Orbán, – Nego, Schäfer, Nagy Zsolt – Sallai, Szoboszlai –
A himnuszok után, a kezdőrúgás előtt egyperces gyászszünetet tartottak a héten elhunyt Szőke István emlékére.
Majd persze az angolok szertartásszerűen letérdeltek.
Az angolok kezdték jobban a meccset, de úgy tíz perc után a mieink átvették az irányítást. Sőt a 13. percben megszerezhették volna a vezetést. Nagy Ádám ívelt úgy negyven méterre is hajszálpontosan Negóhoz a jobb oldalra, az ő ugyancsak kiváló beadására Szoboszlai érkezett úgy, hogy szinte elkerülhetetlen volt az ütközés Pickforddal. Válogatottunk sztárja valahogy így is elpöckölte a labdát, de túl gyengén, így Croady gond nélkül elérte még a gólvonal előtt. Majd kétszer is Nagy Zsolt került helyzetbe, másodszor szépen ellőtte a labdát.
A 34. percben jöhetett volna a poén, Szalai Attila szerzett labdát a félpályánál, amit Szalai Ádám emelt kapura a kint álló Pickford fölött, a labda sajnos balra tekeredett, így fél méterrel a kapu mellett hagyta el az alapvonalat.
A jelenet az M4 Sport videóján ITT tekinthető meg.
Az angolok láthatóan nem törték magukat, a mieink ezt kihasználva kulturáltan, helyenként tetszetősen futballoztak, az első félidő végén például öt percre eldugták a labdát a vendégek elől. Az első félidőben jobban futballoztunk, akár a vezetést is megszerezhettük volna.
Az egy évvel ezelőtti hazai magyar–angol meccs alapján aggódhattunk, a magyar válogatott vajon meddig bírja az iramot. Talán fölöslegesen, hiszen a második félidő úgy folytatódott, ahogy az első véget ért: magyar fölényben. Egymást követték a magyar támadások, az 55. percben Nego lövésénél felszisszentünk: vajon nem kézzel blokkolt Maguire?
Southgate-nek nem tetszett, amit látott, a 62. percben hármas cserére szánta rá magát.
A 64. percben a portugál játékvezető, Artur Dias kárpótolt minket az esetleges mulasztásért: büntetőt ítélt, amikor James fellökte Nagy Zsoltot. Tegyük hozzá, a Puskás Akadémia balhátvédje élete mérkőzését játszotta. Harcos és kemény volt, mint mindig, s a megoldásai is kivétel nélkül sikerültek.
Szoboszlai állt a labda mögé, a jobb alsót célozta meg, s noha Pickford érezte az irányt, nem tudott hárítani. Megszereztük a vezetést!
A gól után az angolok ritmust váltottak, meleg pillanatokat éltünk át, ugyanakkor Schäfer eldönthette volna a mérkőzést. A 80. percben Szalai Ádám kiválóan játszotta meg Kleinheislert, aki egy csellel befelé kanyarodott, ballal szépen lőtt, Pickford védett, éppen Schäfer elé ütötte ki a labdát, aki izgalmában fölé vágta a ziccert.
A hajrában Rossi is folyamatosan cserélt, hogy megőrizze a csapat frissességét – bejött az NB I gólkirálya, is –, s a lelkesedés és fegyelmezettség sem változott.
Bravúr Anglia ellen
