Danyiil Medvegyev jelenleg a Torinóban zajló világbajnokságon szerepel. Az első fordulóban, a Taylor Fritz elleni vereség során botrányosan viselkedett a teniszpályán, a mérkőzés után pedig úgy tűnt, nem is igazán motivált. Ehhez képest az Alex de Minaur elleni mérkőzést komolyan vette, megnyerte, így csütörtökön a továbbjutásért játszhat a világelső Jannik Sinnerrel. Nem vár rá könnyű feladat az olasz rivális ellen.
Így változtatná meg a teniszt a döntő ütközetre készülő játékos
Naptárreformot sürget a 28 éves orosz teniszjátékos, Danyiil Medvegyev. A világranglista negyedik helyezettje szerint több nagyobb, fontosabb tornára lenne szükség.

A nagy tornák döntenék el, ki tartozik az elitbe
A nagy összecsapás előtt a világranglista negyedik helyén álló orosz az ATP-versenynaptár újragondolása mellett emelt szót. Medvegyev szerint a Grand Slam-tornák és a Masters 1000-es besorolású viadalok köré kellene szervezni a versenyeket, miközben a kisebb tornák az év későbbi részében kaphatnának helyet.
– Több nagyobb, fontosabb tornának kellene lennie – jelentette ki a 2021-ben US Opent nyert, korábbi világelső Medvegyev, aki szerint ezek a tornák lennének a legideálisabbak arra, hogy eldöntsék: ki tartozik a legjobb tízbe.
Hozzátette: így akár már októberben véget érhetne a szezon azoknak, akik csak a Masters-versenyeken szeretnének elindulni. Akiknek pedig szükségük van kvalifikációs pontokra, például a következő év eleji Australian Openre, vagy egyszerűen csak még több mérkőzést szeretnének játszani, később még megtehetik.
Az elmúlt időszakban több játékos is aggodalmának adott hangot a versenynaptár kapcsán, a négyszeres Grand Slam-tornagyőztes Carlos Alcaraz szerint például a szoros menetrend megnehezíti a motiváció fenntartását az egész évben, egyben növeli a sérülések kockázatát. Ezekhez a hangokhoz csatlakozott most Medvegyev is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyarellenesség, cigányozás, félbeszakított meccs, kapuscsere és keserű slusszpoén Csíkszeredában
Az FK Csíkszereda az utolsó pillanatokban győzelmet engedett ki kezéből a Petrolul ellen

Pécsi dicséretek sorát kapja Liverpoolban: „A jövőben Ármin lehet az első számú kapus”
Az Angliában élő sportújságírót, Bocsák Bencét kérdeztük a liverpooli magyarok helyzetéről, megítéléséről és lehetőségeiről.

Bárhogy is alakul a Paks mai meccse, Bognár Györgynek lesz oka az ünneplésre
A listavezető paksiak a Diósgyőr vendégei lesznek.

Volt csapattársa taszíthatja mélyebbre a gödörben lévő Szalah-t
Három bajnoki vereség után a Brentford otthonában bizonyíthat a Liverpool.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk