Matthew Watson-Broughton, a hazánkban élő kiváló angol futballtudor emlékeztet erre a történelmi tényre a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján angol nyelvű múltidéző írásában, ami külön dicséretet érdemel, hiszen a vereséget elszenvedő nemzet fiáról van szó.
1934-re hazánk csatlakozott Angliához a futball világtérképének nagyhatalmai között dacára annak, hogy az első, 1930-as világbajnokságról mindkét ország válogatottja hiányzott; az angolok azért, mert 1928-ben gőgösen kiléptek a FIFA-ból, a magyarok meg azért, mert – prózai ok… – nem volt pénzük a költséges hajóútra Montevideóig… A két ország válogatottja előzőleg mindössze háromszor csapott össze, legutóbb 1909-ben a Millenárison, ahol a szigetországiak 8:2-re elagyabugyálták a többek között Schlosser Imrét felvonultató együttesünket, főképpen Vivian Woodward mesternégyesének köszönhetően. (Az azt megelőző két meccset is az angolok nyerték 7:0-ra, illetve 4:2-re.)
Az angolok a lehető legerősebb összeállításban érkeztek, egyáltalán nem vették félvállról a meccset. Elhozták Cliff Bastint, a friss bajnok Arsenal balösszekötőjét is, akit Hugo Meisl, a legendás osztrák futballszakember a világ legjobb csatárának titulált.
A vendégek önbizalmával nem volt gond, a korabeli sajtó feljegyezte, hogy Tom Whittaker, az angolok menedzsere csak ennyit mondott fiainak a játékoskijáróban: „Rúgjatok nekik egy ötöst, aztán annyi…”, ellenben Nádas Ödön magyar szövetségi kapitány így fordult játékosaihoz: „Fiúk! Csak annyit kérek tőletek, hogy tegyétek oda magatokat becsülettel az első perctől kezdve! Az angolok sem félistenek, őket is meg lehet verni.” Majd így szólt jobbszélsőjéhez, az erős dohányos Rökk Edéhez: „Edus, minden gólért kapsz száz szál cigarettát, igazi nikotinosat!”
És fél hatkor tömött lelátó előtt – többek között József főherceg és Sir Patrick Ramsay, Nagy-Britannia budapesti nagykövete jelenlétében, megkezdődött a mérkőzés. Sárosi „Gyurka” passzolta Toldinak a labdát a kezdőrúgásból. Kiegyenlített első percek után Toldi 16 méteres lövése volt az első esemény, a mieink pontos passzjátékkal ellensúlyozták a vendégek erősebb fizikumát.
Szünet után a magyarok lendültek előre, és az 56. percben megszerezték a vezetést. A „dohányos” Rökk jobboldali beadását Toldi lefejelte Avar elé, és ő Moss mellett a hálóba lőtt, 1:0 ide! Sőt, remek Toldi–Sárosi összjáték végén a magyar center tíz méterről bevette Moss hálóját, és már 2:0-ra vezettünk a 69. percben! És nyugodtan lehetett volna 3:0 is a 78. percben, de Avar labdája a lécről vágódott vissza. Ehelyett a 84. percben Fred Tilson, a Manchester City centere szépített Horatio Carter beadásából. A hajrá újra a miénk volt, Kemény, Sárosi és Toldi is növelhette volna az előnyünket, az utolsó percben pedig Rökk megszolgálhatta volna a száz szál cigarettáját, de ordító helyzetben hibázott. Aztán Barlassina lefújta a meccset, és megvolt az első, Anglia elleni magyar siker!
Nádas kapitány ekként dicsérte játékosait: „Köszönöm nektek, hogy kimondhatatlanul nagy örömöt szereztetek nekem és a futballszerető magyar szurkolóknak!” Thomas Cooper, a vendégek csapatkapitánya a legendás angol sportszerűség jegyében bejött a magyar öltözőbe gratulálni, és kezet rázott kollégájával, Sternberg Lászlóval.
A magyar válogatottnak óriási lökést adott ez a siker, olyannyira, hogy beindult egy folyamat, amely négy évvel később a vb-ezüstéremhez vezetett. Az angolok két évvel később álltak bosszút a budapesti 2:1-es vereségért, amikor a Highburyn 6:2-re lelépték a mieinket. Érdekes adalék, hogy az Üllői úti 2:1 után három nappal a Ferencváros bebiztosította a bajnoki címét a Kispest elleni 7:4-es győzelmével. A veszteseknél játszott egy bizonyos Purczeld Ferenc, akinek a fia, immár Puskás néven 19 évvel később a Wembley-ben két góllal járult hozzá a 6:3-as győzelemhez az Évszázad mérkőzésén.
Magyarország–Anglia 2:1 (0:0)
Üllői út, 35 000 néző, vezette: Rinaldo Barlassina (olasz)
Gólok: Avar (56.), Sárosi (69.), ill. Tilson (84.)
Magyarország: Háda József – Vágó József, Sternberg László (csapatkapitány) – Szalay Antal, Szűcs György, Lázár Gyula – Rökk Ede, Avar István, Sárosi György, Toldi Géza, Kemény Tibor.
Anglia: Frank Moss – Thomas Cooper (cs. k.), Edris Hapgood – Lewis Stoker, Ernest Hart, Horace Burrows – Samuel Crooks, Horatio Carter, Fred Tilson, Cliff Bastin, Eric Brook.
A mérkőzés összefoglalója itt megnézhető:
