Csak tizenegyesekkel, de bejutott a döntőbe a Barcelona

A tizenegyespárbaj döntött a Spanyol Szuperkupa első elődöntőjében a Barcelona és a Real Sociedad között, a katalánok javára.

Magyar Nemzet
2021. 01. 13. 23:46
null
Forrás: Twitter/FC Barcelona
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Real Sociedad nyerte az első Spanyol Szuperkupát: 1982-ben 4-1-es összesítéssel verte a trófeáért a Real Madridot. Azóta egyetlen kiírásért sem szállhatott harcba a baszk alakulat, tehát a 2021-es visszatérést még hibátlan mérleggel várta a Sociedad. A lebonyolítás már más, mint a kezdetekkor: tavaly óta két csapat helyett négy küzd meg a Szuperkupáért, viszont mind az elődöntők, mind a finálé egy meccsen dől el. A Barcelona ugyan távolról sem hibátlan mérleggel, viszont rekordgyőztesként várta a tornát: a gránátvörös-kékek eddig tizenhárom alkalommal emelhették magasba a szuperkupát, az első négy résztvevős kiírásban viszont nem jutottak be a döntőbe.

A két csapat elmúlt hetekben mutatott formája alapján egyértelműen a katalánok voltak a córdobai elődöntő esélyesei, mégis a Real Sociedad kezdte jobban az összecsapást. A baszkok legveszélyesebb játékosa Mikel Oyarzabal volt, de amikor kellett, állta a sarat a Barcelona kapujában. A túloldalon a kisebb sérülés miatt kimaradó hiányában sokáig nem tudott helyzeteket kialakítani a katalán sztárcsapat.

Az első félidő második felére aztán átvette az irányítást a Barcelona, ez pedig a 40. percben érett góllá: a korábbi Sociedad-játékos, beadását Frenkie de Jong fejelte Álex Remiro kapujába.

A második félidő elején ismét de Jong volt a főszereplő, de erről szívesen lemondott volna a holland: kezezésével büntetőhöz juttatta a Real Sociedadot, amelyből Oyarzabal egyenlített. Szinte a középkezdés után javíthatott volna de Jong: Griezmann nagyszerű indítása után azonban túl sokat várt, így végül lőni sem tudott.

A rendes játékidőben ezután már kevés lehetőség akadt, így jöhetett a kétszer tizenöt perces ráadás. A csereként beszállt Zaldúa távoli lövése után ter Stegen nagy bravúrt mutatott be, a túloldalon Dembélé nagyobb helyzetben kisebb védésre késztette Remirót. A hosszabbítás második félidejére is jutott mindkét kapu elé nagy helyzet, de Griezmann kapáslövésénél, majd Januzaj szólója és szabadrúgása után is hárított az ellenfél kapusa, következhettek a tizenegyesek.

Ter Stegen ebben a szakaszban is folytatta a védéseket: a 121. percben beküldött Bautista, majd a rendes játékidőben eredményes Oyarzabal kísérletét is hárította, Willian José pedig a kapufát találta el. Már Griezmann is döntőbe lőhette volna a Barcelonát, ehelyett az égbe küldte a labdát, a fiatal Riqui Puig viszont magabiztos volt, így a katalánok 3-2-re megnyerték a tizenegyespárbajt, és reménykedhetnek benne, hogy a vasárnapi, sevillai fináléban már Messi is pályára léphet.

Csütörtök este a másik finálés helyét a Real Madrid és az Athletic Bilbao csap össze Málagában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.