– Úgy tudom, a DEAC-nál az volt a gond, hogy nem vették bele a szerződésébe: élvonalból érkező ajánlat esetén szabadon távozhat. Ennyire vágyott az NB I-be?
– Volt ott más gond is, a szóban történt megegyezést több ponton sem tükrözte az írásba foglalt, például ebben sem, majd minket állítottak be hibásnak, ami nem volt korrekt. Ami pedig az NB I-et illeti, igen, vágytam rá, tudatosan készültem erre a szintre, mert amit nem sikerült játékosként megvalósítani az álmaimból, azt szerettem volna, illetve szeretném edzőként elérni.
– Kívülről úgy tűnt, óriási kockázatot vállal, mert a ZTE a nyáron gyakorlatilag szétszéledt, és nem volt csapat. A kérdés ugyanaz: ennyire vágyott az NB I-be?
– Tényleg nagy volt a kockázat, de ez olyan lehetőségnek számított, amelyet muszáj megragadni. Valóban, még csak körvonalazódó magja sem volt akkor egy új csapatnak, de én szeretek bátran élni, és az edzői szakmával kézen fogva jár a kockázat. Jelentős futballmúlt híján nem számíthattam rá, hogy a nevem miatt sok esélyt kapok majd, ezért belevágtam, és bíztam a vezetőkben, hogy a kellő időre lesz megfelelő keret is.
– Végül lett, sok ismeretlen fiatallal. Könnyen megnyerte őket a saját elképzeléseinek?
– Igen. A kedvencem a sok labdatartásra épülő támadó futball, de egy edzőnek figyelembe kell vennie azt, hogy az adott keret milyen játékra alkalmas. Úgy láttuk, ez a ZTE a magasan védekező, agresszíven letámadó felfogással érheti el a leginkább a céljait, és szerintem ez minden meccsünkön felfedezhető is volt. Fiatal vagyok, fogékony az újításokra, próbálok minél többet tanulni a külföldi törekvésekből is, és a modern futball áll hozzám a legközelebb.
A fiatal szakember szerint az állandóság a siker egyik kulcsa
Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós
– Könnyebb vagy nehezebb lenne, ha Zalaegerszegen sokszoros válogatott sztárok is játszanának?
– Másmilyen lenne. Akkor el kellene fogadtatnom magamat ezekkel a magasan képzett, rutinos futballistákkal, ugyanakkor a tudásuk nyilván sokat segítene. Remélem, egyszer lehetőségem lesz majd ilyen kaliberű labdarúgókkal is dolgozni. Ez a munka szép a gyerekekkel is, azt is élveztem, de a nekem szükséges adrenalint a profi futball adja meg, itt érzem magamat a legjobban.
– Októberben és novemberben a csapata egy győzelem mellett hat vereséget szenvedett el. Nem félt attól, hogy kirúgják?
– Ez mindig benne van a pakliban, Győrben például két győztes meccs után küldtek el. Most azonban nem éreztem ennek a veszélyét, és a vezetők is tudatták, látják, milyen munkát végzünk, hogyan játszik a csapat, és ez bizony olykor nem tükröződik az eredményekben. Legalábbis rövid távon nem, a gond akkor van, ha az állandóság sem hozza meg a sikereket.
– Pedig hiába csak fél éve élvonalbeli edző, az NB I-ben csak Szergej Rebrov és Hornyák Zsolt ül régebb óta a csapata kispadján, mint ön.
– Igen, nálunk a vezetők előszeretettel váltanak gyorsan vezetőedzőt, a helyükben a mai fejemmel én türelmesebb lennék. Három hónap alatt ritkán jön ki a befektetett munka, a bizalom és az említett állandóság viszont sok jót képes létrehozni.
– A ZTE tavaly az utolsó előtti helyen telelt tizenhét ponttal, most a hetedikek, és három ponttal többet szereztek. Ezek szerint jó az út?
– Remélem, de hátra nem dőlhetünk. A bajnokság kiegyensúlyozottabb, mint a tavalyi volt, hét-nyolc csapat egy hullámvölggyel máris nagy bajba kerülhet, és mi is közéjük tartozunk. Ráadásul nálunk a koncepció része, hogy fiatalokra építünk, akiknek szeretnénk vonzó jövőképet nyújtani a fejlődésük érdekében. A stílusunknak és a rutintalanságunknak köszönhetően hátul túl sokszor kinyílunk, ezért a támadó szándék megőrzésével muszáj stabilizálnunk a védelmünket, tehát ha az út jó is, még nagyon messze vagyunk a végétől.
