Csak a szokásos: Lewis Hamiltoné a pole pozíció

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérőjét, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 08. 01. 18:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 35 éves Hamilton körrekordot is autózott 1:24.303 perccel. Ez az idei harmadik és pályafutása 91. pole pozíciója, Silverstone-ban pedig már hetedszer nyerte meg az időmérőt.

hazai pályán mondhatni hozza a kötelezőt
Fotó: Will Oliver / MTI/EPA pool

Mellőle csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat a versenyen, míg a harmadik rajtkockát a Red Bull holland pilótája foglalja majd el. A negyedik pozícióból a monacói Charles Leclerc kezdheti meg a futamot a Ferrarival, négyszeres vb-győztes márkatársa, a német Sebastian Vettel viszont csak tizedik lett a kvalifikáción.

A koronavírusos Sergio Pérezt helyettesítő Nico Hülkenberg a 13. rajtkockát szerezte meg, miközben a másik Racing Pointtal a kanadai Lance Stroll hatodik lett.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

2. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

4. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

5. sor:

Esteban Ocon (francia, Renault)

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

6. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

7. sor:

Nico Hülkenberg (német, Racing Point)

Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

8. sor:

George Russell (brit, Williams)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

10. sor:

Romain Grosjean (francia, Haas)

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.