Cseh László és felesége meghozták a döntést Tokióról

A budapesti Európa-bajnokságon bizonyított Cseh László, akiről Sós Csaba szövetségi kapitány már úgy fogalmazott, hogy innentől csak rajta múlik, ott akar-e lenni a tokiói olimpián vagy sem. A 35 éves úszóklasszis átgondolta a lehetőségeit, sok mindenkit meghallgatott, végül a feleségével közösen hozta meg a döntést: nekivág pályafutása ötödik olimpiájának. Aztán visszavonul.

Magyar Nemzet
Forrás: SzPress Hírszolgálat2021. 05. 30. 13:26
Rio 2016
Cseh László nem engedi el egyelőre az úszást Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A márciusi országos bajnokság után csak a távolból üzent az újságíróknak, hogy nem szeretne semmit sem mondani a teljesítményéről. Arról, ami alapján Sós Csaba azt a döntést hozta, hogy hiába van olimpiai A szintje, függővé teszi az indulását a tokiói olimpián, mert nem biztos benne, hogy ott a hírnevéhez méltón tudna szerepelni.

Cseh a májusi Európa-bajnokságon 200 vegyesen negyedik lett, ezzel bizonyított a szövetségi kapitánynak, igaz, ekkor már neki üzent a távolból... Sós Csaba mindenkit megnyugtatott, hogy a nézeteltérést rendezni fogják egymás közt, és látva Cseh Eb-n mutatott teljesítményét, ő már nem látja akadályát az olimpiai indulásnak. Az úszó azonban időt kért.

Cseh László és az olimpiai öt karika még egyszer találkoznak Fotó: Nemzeti Sport / Szabó Miklós

Most végre eldöntötte: ott lesz Tokióban, pályafutása ötödik olimpiáján. Cseh László az edzőjét, Plagányi Zsoltot, dr. Sós Csaba szövetségi kapitányt, nem utolsó sorban pedig dr. Wladár Sándort, az úszószövetség elnökét is meghallgatta, de a végső döntését csak azután hozta meg, miután a felesége véleményét is megismerte. Diána pedig arra biztatta, ne hátráljon meg, álljon az olimpiai kihívás elébe, és tegye próbára magát 200 vegyesen.

– Ezt most már tényleg ki kellett mondanom, mert abban a korban vagyok és annyi munkával a hátam mögött, amikor csak időhúzás lenne, ha a folytatás kérdése bármilyen formában újra a napirendre kerülne – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Cseh László, aki egyben arról is határozott, hogy az olimpia után visszavonul. – Az utolsó után egészen biztos nem lesz utolsó utáni, minden eshetőséget számba véve olyan döntést hoztam, illetve hoztunk Diával, amelyet jól megfontoltunk és véglegesnek tekintünk.

Hogy Tokió után nem láthatjuk többet versenyszerűen úszni, azt komolyan gondolja.

– Minden egyes versenyemet egy új kihívásnak tekintettem, egyiket sem vettem félvállról. Nem tudtam, és nem is akartam – folytatta Cseh László. – A közelgő búcsúmra is csak azt mondhatom, hogy ha itt a történet vége, legyen az totális, azaz mindenféle versengés befejezése. Versenyzőként is mindig úgy gondolkodtam, hogy nincs köztes megoldás, vagy csinálom, vagy nem, de ha igen, akkor mindent bele.

Az olimpiával kapcsolatban időeredmények, helyezések vagy éppen érmek helyett most csak lazaságot ígér, de a vízben azért nem fog elaludni.

– Tartom magamat ahhoz, hogy ha már olimpikon lehetek, akkor meg is kell tennem mindent a jó szereplésemért – szögezte le Cseh. – Ennyit és nem többet. Nem nyomaszt már a megfelelési kényszer, feszültség sem lesz bennem. Laza leszek és nem görcsös, de nem fogják azt mondani rólam, hogy a Cseh Laci mindjárt elalszik a vízben. Bármeddig is jutok a 200 vegyesen, tudni fogom, hogy amit elértem, azt senki sem veheti el már tőlem, ami maradandó volt eddig, az maradandó is marad.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.