Cseh László gyötrelmei nem értek véget, de nem adja fel

Múlt héten vakbélműtéten esett át Cseh László, akinek emiatt várnia kell azzal, hogy elkezdjen edzeni. Fontos fejlemény, hogy már eldöntötte, folytatja a pályafutását, amely minimum kétséges volt tavaly decemberben, amikor a gyenge teljesítménye miatt otthagyta a kaposvári országos bajnokságot. A 35 éves úszóklasszist sorra érték a csapások az elmúlt egy évben, de még mindig lángol benne a tűz.

Magyar Nemzet
2021. 01. 20. 14:06
CSEH László
Kvangdzsu, 2019. július 24. Cseh László a férfi 200 méteres vegyesúszás elődöntője után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 24-én. A versenyző a tizedik helyen végzett, nem került a döntőbe. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Múlt hét hétfőn volt egy vakbélműtétem, azóta próbálok gyógyulni, erőt gyűjteni, hogy hamarosan újrakezdhessem az edzéseket – árulta el az Inforádiónak Cseh László, akit egy héttel ezelőtt engedtek haza a kórházból. Alighogy elkezdte a felkészülést az ünnepek után, fájdalmai lettek és be is lázasodott. A BVSC kétszeres világbajnoka azt tervezi, hogy január utolsó hetében már visszatérhet a medencébe, de óvatosnak kell lennie a sebbel a fertőzésveszély miatt.

Cseh tehát azt már határozottan eldöntötte, hogy folytatja a pályafutását. Erre a kérdésre decemberben még maga sem tudta a választ, miután a kaposvári országos bajnokságon sorrendben a 200 és az 50 pillangó, majd a 200 vegyes döntőjétől is visszalépett, utóbbi után pedig el is hagyta a verseny helyszínét. Akkor minden jel arra mutatott, hogy ezzel véget érhet a karrierje, hiszen az ob előtt azt hangoztatta, az ottani eredményeitől teszi függővé, folytatja-e az úszást, a teljesítménye pedig finoman fogalmazva sem volt biztató.

– Még meg kell beszélnünk, hogyan tovább, konkrétumot egyelőre én sem tudok mondani a jövőjéről, csak annyi biztos, hogy feleslegesen kínozni nem akarom őt – mondta akkor az ob helyszínén lapunknak Plagányi Zsolt, Cseh edzője, aki ezzel megerősítette a bizonytalanságot, amely az úszó karrierjét övezte. Természetesen mi is kerestük Cseh Lászlót, akinek a terveiről érdeklődtünk, de akkor még azzal hárította el a megkeresésünket, hogy egyelőre nem tud mit mondani.

Ahogy az Inforádiónak fogalmazott, érzi még magában a tüzet, és mentális szakember segítségét is kérte az ob-n történtek után. – Úgy érzem, sikerült kicsit jobban elhelyeznem magam térben. A betegség miatt megint egy kicsit át kell alakítanom a felkészülésemet, de remélem, ha fejben erős tudok lenni, sokkal könnyebb lesz minden – bizakodott Cseh.

A pályafutása utolsó olimpiájára készülő úszónak tavaly igazi mélyütés volt a tokiói játékok elhalasztása egy évvel a koronavírus-járvány miatt, hiszen az életkoránál fogva az idő már nem neki dolgozik. Augusztusban elhunyt az édesapja, majd ezt követően balul sikerült neki az ob. Az új év sem kezdődött jól Cseh számára a vakbélműtéttel, amely rögtön megakasztotta a felkészülését. Csapás csapás hátán, de nem adja fel, ami abszolút becsülendő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.