Egyenlítettek a dunaújvárosi nők a bajnoki döntőben

A Dunaújváros ötméteresekkel 12-11-re legyőzte a címvédő UVSE-t a női vízilabda ob I döntőjének a szerdai, második mérkőzésén, így szombaton a fővárosban fog eldőlni a bajnoki cím.

MTI
2021. 04. 21. 19:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Garda Krisztina, illetve Ábel-Antal Dóra két-két góljával kezdődött a finálé, amelynek első negyede végig nagy küzdelmet és kiegyenlített játékot hozott (3-3). A hazaiak 1-0 után sokáig nem tudták visszavenni a vezetést, de rendre egyenlítettek. Mindkét együttes remekül védekezett, és bár Garda a második felvonásban is duplázott, a gólszerzésben ezúttal nem akadt társa, így a meccs felénél egy találattal már a fővárosiak álltak jobban (5-6). A harmadik negyed közepén ismét a Dunaújváros vezetett, sőt hatékony támadójátékának köszönhetően 8-6-ra ellépett. A találkozó során először alakult ki egygólosnál nagyobb különbség, mivel a címvédő meglepetésre egyszer sem talált be ebben a játékrészben. A negyedik felvonásban váratlanul megtorpant a házigazda, az UVSE egyenlített (8-8), a hátralévő négy és fél percben viszont nem született újabb gól. A Dunaújváros a legvégén a győzelemért támadhatott, de nem járt sikerrel, így ötméteresekkel dőlt el a meccs.

A rendes játékidőben a hazaiak mind a négy, a vendégek mind a két büntetőjüket bedobták. A ráadásban az UVSE részéről Szücs Gabriella a keresztlécet találta el, és bár Gurisatti Gréta kísérletét Gangl Edina kivédte, a párbaj végén is hibázott, így 12-11-re a Dunaújváros győzött. A mezőny legeredményesebb játékosa Garda Krisztina volt, aki kilenc lövésből hat gólt szerzett. A döntő harmadik, utolsó mérkőzését szombaton rendezik a Hajós Alfréd Uszodában.

Eredmények, döntő, 2. mérkőzés:

DUE-Maarsk Graphics–UVSE Hunguest Hotels 12-11 (3-3, 2-3, 3-0, 0-2, 4-3) – ötméteresekkel. Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

a 3. helyért, 2. mérkőzés:

FTC Telekom Waterpolo–BVSC Zugló 12-9 (3-2, 2-3, 3-3, 4-1). A párharc végeredménye: 2-0, az FTC javára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.