Asztaliteniszezőnőnk címlapsztori Tokióban a Financial Timesban!

Fazekas Mária a különleges „olimpiás” frizurájával került a középpontba az ötkarikás játékokon.

2021. 07. 24. 4:40
Forrás: Facebook/Fazekas Mária
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszokhattuk, hogy az ötkarikás játékokon különleges „olimpiás” frizurákat láthatunk, nincs ez másképpen most Tokióban sem. A magyar delegációból, asztaliteniszezőink közül ez Fazekas Máriának olyan jól sikerült, hogy a fotósok is kiszúrták, a földkerekség vezető gazdasági szaklapja, az 1888-ban alapított Financial Times pedig az ő fotóját tette a címlapra! Ezt maga Fazekas Mária osztotta meg magyar idő szerint szombaton hajnalban a Facebookon, azzal a rövid kommenttel, hogy „címlapsztori”. Megerősítésként itt megkérdeztük tőle, hogy valóban ő van-e a fotón, amire azt a tömör választ adta, hogy „aha”.

A korábbi tokiói bejegyzései között amúgy megtaláltuk a „bizonyítékot” is, mindezeket most olvasóink elé tárjuk:

Forrás: Facebook/Fazekas Mária
Forrás: Facebook/Fazekas Mária

Itt pedig a magyar női csapatból Fazekas Mária, Pergel Szandra és Madarász Dóra. (Csak Póta Georgina hiányzik.)

Forrás: Facebook/Fazekas Mária

Később megkérdeztük Fazekas Máriától, hogyan tudta meg, hogy címlapra került, talán Tokióban is rendszeresen olvassa a Financial Timest? Nos, erről azért nincs szó, mint elárulta, a luxemburgi Sarah De Nutte szúrta ki, hogy a fotója bekerült a gazdasági újságba. Mi is köszönjük neki a sztorit!

Ami az asztalitenisz versenyeit illeti, a Szudi Ádám–Pergel Szandra duó a vegyes párosok első fordulójában 4-0-ra maradt alul a negyedik helyen kiemelt hongkongi Vong Csun-tinggel és Tu Hoj-kemmel szemben, így a 16 között befejezte szereplését.

Más sportágakra áttérve, sportlövészetben Mészáros Eszter a huszadik helyen zárta a női légpuskások versenyszámát, vagyis nem jutott be a legjobb nyolc lövőt felvonultató döntőbe. A Gödöllői EAC 19 éves világkupa-győztese 625,3 körös eredménnyel fejezte be a 60 lövéses alapversenyt az ötvenfős mezőnyben.

– Jobbat szerettem volna lőni, de ezért az eredményért is megdolgoztam, ezért teljes mértékben nem lehetek csalódott – nyilatkozta az MTI-nek versenyzőnk, aki elismerte, hogy csak az utolsó négy sorozata volt jó, az első kettőben nem sikerült meglőnie azt, amit tud. – Nem akarok ezen túl sokat rágódni, mert tudom, hogy meg tudtam volna lőni a döntős szintet, de ez sajnos most így jött ki – mondta Mészáros Eszter, aki legközelebb kedden, a légpuskások vegyescsapat-versenyében áll majd lőállásba Péni Istvánnal az oldalán.

A cselgáncsozóknál a női 48 kg-ban Csernoviczki Éva győzelemmel kezdett, a 16 közé jutásért leszorítással verte az indiai Shushila Likmabamot. A nyolc közé jutásért a kategória egyik legjobbja, a 2017-ben világbajnok japán Tonaki Funa volt az ellenfele, akit még nem sikerült legyőznie. Sajnos most sem, ezt a meccset ő veszítette el leszorítással, így kiesett. – A 48 kilogrammban biztos, hogy ez volt az utolsó meccsem. Még nem tudom a folytatást, de húsz éve vagyok ebben a súlycsoportban, ami rengeteg fogyasztást jelent – jegyezte meg a 2012-es olimpián bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok, 34 éves Csernoviczki.

Ökölvívásban egyetlen indulónk, Gálos Roland (57 kg) az első mérkőzésén a nyolcaddöntőbe jutásért egyhangú pontozással (30-25, 30-25, 30-27, 30-27, 30-27) kikapott a kazah Serik Temirzsanovtól, így számára is befejeződött az olimpia.

Az áprilisban Európa-bajnok Salim Omar 26-13-ra kikapott a második helyen kiemelt olasz Vito Dell'Aquilától a tekvandósok férfi 58 kilogrammos kategóriájának nyolcaddöntőjében. A magyar tekvandós azonban folytathatja a küzdelmet a vigaszágon, mert legyőzője bejutott a fináléba.

Vívásban a férfikardozók egyéni versenyében a 32 között Decsi Tamás 15-8-ra kikapott a német Max Hartungtól, majd Szatmári András is veszített, világbajnokunk 15-12-re maradt alul az iráni Ali Pakdamannal szemben – ez bizony hidegzuhany... Harmadik magyarként a kétszeres egyéni olimpiai bajnok, 2012-ben és 2016-ban is megkoronázott Szilágyi Áron a venezuelai José Quintero ellen lépett pástra, s ő megoldotta a feladatát, 15-7-re győzött. Majd az iráni Mojtaba Abedinit is 15-7-re verte, ezzel bekerült a legjobb nyolcba, majd 15-6-ra gázolta el Pakdamant, így bejutott az elődöntőbe!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.