A Barcelonának mindenképpen bevételhez kell jutnia játékoseladásból annak érdekében, hogy meg tudja erősíteni a keretét.

Szenzációs magyar diadal a birkózók rangsorolóján
Bognár Erika nyerte az 59 kg-os súlycsoport versenyét Budapesten.
A Barcelonának mindenképpen bevételhez kell jutnia játékoseladásból annak érdekében, hogy meg tudja erősíteni a keretét.
Dembélé volt az egyik potenciális jelölt az eladásra. Azzal igyekeztek sakkban tartani a francia csatárt, hogy amennyiben nem egyezik bele a szerződése megváltoztatásába, ami egyúttal fizetéscsökkentéssel járt volna, akkor túladnak rajta. A katalánok már előrehaladott tárgyalásokat folytattak a Manchester Uniteddel, amely akár ötvenmillió eurót is hajlandó lett volna fizetni a villámgyors szélsőért. Erre Dembélé megsérült az Eb-n, hónapokat kell kihagynia, leghamarabb októberben térhet vissza, a nyári transzfer mindenképpen kútba esett.
Griezmannon nem akar mindenáron túladni a Barca, de jó ajánlat esetén hajlandó lenni tárgyalni erről. Elsősorban azért, mert Griezmann évente több mint nettó húszmillió eurós fizetést markol fel a Barcelonánál, ami tetemes összeg. Griezmann nem játszott rosszul az Eb-n, igaz, nem azon a poszton szerepelt, mint a Barcában. A Kékeknél lényegében visszavont irányító, hiszen Benzema a center, ez a poszt a Barcánál pedig foglalt, Lionel Messinek ebben a szerepkörben nem lehet vetélytársa. A franciák korai kiesése az ő ügyét sem könnyítette meg.
Lenglet a leggyengébb idényét futotta azóta, hogy 2018-ban a Barcelonához igazolt. Egész éves rossz teljesítményét az Eb-n még csak lejjebb húzta. A Svájc elleni vesztes nyolcaddöntőben az első gól előtt ő hibázott, Seferovic őt túlugorva fejelt gólt. Didier Deschamps szövetségi kapitány Lenglet-t a szünetben le is cserélte. A Barcelona keretében jelenleg hat középhátvéd van. A hírek szerint a klub szeretne igazolni egy hetediket. Ha így lesz, az könnyen Lenglet szerződésének a végét jelentheti.
Túllépve a franciákon, Frenkie de Jong is kiesett a holland válogatottal, Ter Stegen továbbra is csupán másodhegedűs Neuer mögött a kapuban a német válogatottban, kész szerencse, hogy legalább a spanyol válogatott jól muzsikál, a soraiban Busquetscel, Jordi Albával és Pedrivel.
Bognár Erika nyerte az 59 kg-os súlycsoport versenyét Budapesten.
Nem akárkit győzött le a németországi tornán Bondár Anna.
Most először beszélt az AS Roma egykori védője, aki száz Serie A-meccsen lépett pályára.
Tadej Pogacar újabb szakaszt nyert a világ leghíresebb kerékpáros körversenyén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.