Hatvan métert csúszott fejjel lefelé a Formula E-s pilóta +videó

Kész csoda, de az angol Alex Lynn ép bőrrel megúszta a balesetét, amelyet a Formula E, vagyis az elektromos autós világbajnoki sorozat nyitó futamán, a szaúd-arábiai Rijádban szenvedett el a hét végén.

Magyar Nemzet
2021. 02. 28. 18:10
null
Forrás: Twitter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A The-race.com „repülőbalesetnek” nevezi a történteket, mert Alex Lynn autója egy ütközés után úgy borult fel, hogy felemelkedett a levegőbe, majd a feje tetejére állva csúszott hatvan métert, amíg a betonfal megállította. A 27 éves, angol pilóta, a Mahindra csapat versenyzője csupán térdfájdalmakra panaszkodott, de kivizsgálásra az egyik rijádi kórházba szállították. Innen már ki is engedték, vagyis nagy baja nem történt, ami szinte hihetetlen az alábbi felvételt látva:

Ez pedig a landolás vége:

A baleset után a futamot piros zászlóval leintették. Alex Lynn a 2014-es GP3-as szezon bajnoka volt, a GP2-ben kétszer hatodik lett, s volt a Formula–1-es Williams csapat tesztpilótája is.

Rijádban nemcsak ez a baleset okozott izgalmakat, hanem az is, hogy a Formula E világbajnokság második futama után rakétatámadás érte a szaúdi fővárost. A ballisztikus rakétát a levegőben megsemmisítették, s ezt a híradások szerint az Észak-Jement irányító húti felkelők lőtték ki a polgárháború sújtotta országból. A rijádi pályán ott tartózkodott Mohamed bin Szalmán trónörökös, és ő lehetett a célpont. Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán által támogatott húszi síita felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között. A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció 2015 óta harcol a jemeni kormány oldalán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.