Hosszú-történet: családban marad

Szerdán kezdődik Glasgow-ban a rövid pályás úszó Európa-bajnokság. A magyar küldöttség tegnap elutazott a skót kikötővárosba, soraiban egy eleddig szakmai körökben is ismeretlen edzővel, bizonyos Gelencsér Mátéval, írja az SzPress Hírszolgálat. A fiatalember a háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok Hosszú Katinka élettársa. Szívből reméljük, jelenléte jótékony hatással lesz az Iron Lady versenyzésére, aki a szakmai és érzelmi támogatásnak köszönhetően szaporíthatja eddig megszerzett harminc (50 és 25 méteres medencében elért) Eb-aranyérme számát.

Ch. Gáll András
2019. 12. 03. 15:09
null
Papíron edzőként és tanítványként utaztak el Glasgow-ba Fotó: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mind ez ideig úgy tudtuk – mert maga közölte az addigi trénerét, Petrov Árpádot elbocsátó, de szépnek csak nagy jóindulattal nevezhető üzenetében –, hogy a bajnoknő edző nélkül készül fel a 2020-as tokiói olimpiára. Aztán még aznap kiderült, egy öttagú stáb – benne két masszőrrel, erőnléti edzővel, stretching-trénerrel – segíti az Iron Lady felkészülését, a Magyar Úszószövetség pénzén. Ebben az égvilágon semmi kivetnivaló nincs, elvégre ki érdemelne kiemelt törődést, ha nem a világ legjobb úszónőjének többször is megválasztott legenda?

Tegnap reggel azonban, amikor elutazott Glasgow-ba, a szerdán kezdődő rövid pályás Eb-re a magyar delegáció, kiderült, hogy mégiscsak lesz trénere Hosszúnak, mert edzői akkreditációval (utólag kiderült, csapatkísérői titulussal) ott lesz a kontinenstalálkozón Gelencsér Máté, akiről a bulvármédia dicséretes alapossággal kiderítette, hogy az ő oldalán találta meg újra a boldogságot a 31. évét taposó úszónő.

Bakos László, Pass Ferenc, Dave Salo, Shane Tusup, Petrov Árpád, Gelencsér Máté. Hosszú névsor, bár az ötödik olimpiájára készülődő zseni pályafutása is három évtizedre terjed ki: a kilencvenes években indult, a kétezresekben teljesedett ki és a kétezer-tízesekben ért a csúcsra. S a tokiói olimpiával „beleharap” a negyedik dekádba is.

Bakos Laci bácsi Katinka nagypapája, ő tanította meg úszni unokáját, akitől Pass Perenc, a Bajai Spartacus SC vezetőedzője 2001. január 1-jén vette át. Ekkor tizenegy éves volt a kislány, aki 2012-ig maradt a bajai klub versenyzője. 2008-ig egyedül Pass irányította az edzéseit, utána – amikor éppen kaliforniai egyetemén tartózkodott az úszónő – Dave Salo, a USC vezetőedzője, amikor pedig itthon volt Katinka, akkor továbbra is Pass. Ilyenformán a 2010-es budapesti, majd a 2012-es debreceni Európa-bajnokságon szerzett összesen hat aranyérmében is vastagon benne volt, miként a 2009-es római világbajnokság egy arany- és két bronzérmében is.

Papíron edzőként és tanítványként utaztak el Glasgow-ba
Fotó: Facebook

Mindezt csak azért érdemes hangsúlyozni, mert amikor az edzőknek járó olimpiai járadék megállapítására került a sor – és itt meg lehet nevezni a pályafutás korábbi szakaszában a sportolóval dolgozó edzőt is –, annak a szakembernek a neve, aki Hosszúból világklasszist faragott, valahogy elsikkadt. A járadék kedvezményezettje Bakos László, Katinka nagypapája lett, így az apanázs a családban maradt. A versenyzőnek természetesen joga van annak a nevét megadni, akiét csak akarja, nem egyedülálló az ilyesmi a magyarországi gyakorlatban, még Hosszúénál jóval kirívóbb példák is akadtak az elmúlt évtizedekben. Hirtelen csak Repka Attila, a barcelonai olimpia birkózóbajnoka esete villan be, aki – miután összeveszett edzőjével, Guttmann Józseffel – nem az azóta elhunyt mesterét nevezte meg az olimpiai járadék kedvezményezettjének, hanem valaki mást.

És itt jön a képbe a semmiféle edzői papírral és előélettel nem rendelkező Gelencsér Máté. Ha Hosszú Katinka Tokióban is behúzza a 200 és a 400 méter vegyes aranyérmét – amiért nálunk jobban senki sem drukkol a nemzet büszkeségének –, akkor megeshet, hogy a felkészülésben segédkező edzőnek járó olimpiai járadék is a családban marad. Jogszerűen, végtére is a kedvezményezett személyének megnevezése a versenyző szuverén joga.

Aki pedig esetleg azt feltételezné, hogy a szóban forgó úr most csupán anyagi megfontolásból került be a glasgow-i magyar küldöttségbe, annak a francia Térdszalagrend jelmondatát ajánlom a figyelmébe: „Rossz az, aki rosszra gondol.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.