Kozák Danuta 200-on is verhetetlen, Kopasz Bálint 500-on is újra győzött

A kajakozó Kozák Danuta és Birkás Balázs 200, Kopasz Bálint 500 méteren, míg a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenupáros 200-on ismételte meg három héttel ezelőtti sikerét a kajak-kenusok Szolnokon zajló második válogatóversenyén, s így már készülhet az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

Forrás: MTI2019. 06. 19. 21:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A viadal szerdai második napján összesen hét számban rendeztek döntőt, ezek közül két számban – férfi K-2 és női C-1 200 méteren – más egység győzött, mint az első fordulóban.

A nőknél 500 méteres duplázása után 200 méteren sem talált legyőzőre az UTE ötszörös olimpiai bajnoka, míg a férfiaknál Kopasz az 1000 méter keddi megnyerése után szerdán 500-on is sikerrel járt.

„Az ötszáz méter jobban fájt, itt pillanatok alatt történik minden, kétszázon csak a célba érkezés után jön a fájdalom, de a győzelem enyhíti ezt a fájdalmat” – mondta Kozák Danuta. Hozzátette, bár az Európa Játékokon lesz 200 egyes is, egyelőre nem tudja az időrendet, így azt sem, melyik számokban indul majd Minszkben.

„Most csak arra figyelek, hogy csütörtökön behúzzuk az ötszáz párost is” – fogalmazott az UTE versenyzője.

Ugyancsak második válogatóversenyén győzött K-1 200 méteren a szegediek sprintere, Birkás Balázs, és az 500 méteres táv mellett 200-on is készülhet a világbajnokságra a kenus Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros.

„Az a legnehezebb a kétszázban, hogy ha kicsit elszámolod, akkor nem tudod teljesen kihajtani magad. Szerencsére nem számoltam el magam” – fogalmazott a célba érkezést követően Birkás Balázs, aki az Európa Játékokon várhatóan 200 egyesben és az 500 négyesben áll rajthoz.

A női kajak kettesek 200 méteres számában Lucz Anna és Kiss Blanka ismét gyorsabb volt mint Hagymási Réka és Medveczky Erika, így ők is másodszor ünnepelhettek.

Két számban, férfi K-2 200 méteren, valamint a női kenusok 200 méteres versenyében új győztest avattak: előbbiben ezúttal Apagyi Levente és Csizmadia Kolos Attila diadalmaskodott a Balaska Márk, Dudás Miklós duót megelőzve, míg utóbbiban a szegedi Nagy Bianka visszavágott az újpesti Lakatos Zsanettnek.

„Örültem a szembeszélnek, mert én szembeszeles versenyző vagyok. Régóta itt készülünk, szóval ismerem a pályát, és reménykedtem benne, hogy tudok majd javulni az első válogatóhoz képest, de azt nem gondoltam, hogy ennyivel gyorsabb leszek” – mondta Nagy Bianka a futam után. Ebben a számban később várható döntés a csapatba kerülésről, hiszen Lakatos Zsanett csütörtökön még 5000 méteren is rajthoz áll, így szétlövést nem tudnak rendezni kettőjük között a második válogatón.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány a verseny előtt azt mondta: ha bizonyos számokban nem az nyer, aki az első válogatón, akkor az adott helyzet dönti el, hogy még az Európa Játékok előtt megrendezik-e a pótválogatót, vagy csak utána. Minszkben jövő keddtől csütörtökig rendezik majd a sportági versenyeket.

A EJ-csapatot pénteken hirdetik ki, a küldöttség pedig vasárnap utazik el a fehérorosz fővárosba.

A szolnoki viadal csütörtökig tart, a zárónapon 8 órától rajtolnak a futamok, a felnőtt döntőket 10, illetve 15.20 órától rendezik.

A szerdai dobogósok (a szövetség eredményközlője alapján):

Férfiak:

K-1 500 m:

1. (Graboplast Győri VSE) 1:40.246 perc

2. Dombvári Bence (Budapesti Honvéd SE) 1:41.631

3. Noé Bálint (Budapesti Honvéd SE) 1:41.921

K-1 200 m:

1. Birkás Balázs (NKM Szegedi VSE) 35.036 másodperc

2. Csizmadia Kolos Attila (Fémalk Bomba AVSE) 35.141

3. (UTE) 35.306

K-2 200 m:

1. Apagyi Levente, Csizmadia Kolos Attila (Fémalk Bomba AVSE) 32.590 mp

2. Balaska Márk, Dudás Miklós (Fémalk Bomba AVSE, Budapesti Honvéd SE) 32.980

3. Kovács Márk, Csontos Zsolt Márk (Fémalk Bomba AVSE) 34.975

Nők:

K-1 200 m:

1. Kozák Danuta (UTE) 40.722 mp

2. Lucz Dóra (UTE) 40.772

3. (Budapesti Honvéd SE) 40.912

K-2 200 m:

1. Lucz Anna, Kiss Blanka (UTE) 37.346 mp

2. Hagymási Réka, Medveczky Erika (Budapesti Honvéd SE) 37.436

3. Katrinecz Rita, Bodonyi Dóra (Szolnoki KKK) 38.886

C-1 200 m:

1. Nagy Bianka (NKM Szegedi VSE) 49.224 mp

2. Lakatos Zsanett (UTE) 50.429

3. (Tiszaújvárosi KKSE) 51.759

C-2 200 m:

1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 45.599 mp

2. Kisbán Zsófia, Bragato Giada (Lágymányosi Spari VS, Tiszaújvárosi KKSE) 47.629

3. Sáling Laura, Molnár Rebeka (Graboplast Győri VSE) 47.729

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.