– Hajrá!

Lionel Messi sorozatban ötödször duplázott, káprázatos szabadrúgásgólt lőtt + videó
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.
– Hajrá!
– Magyarok!
Ugyanúgy szólt a koreográfia, mint máskor. Az előénekes elkurjantotta magát, s a többiek kórusban feleltek. Csak éppen pöttöm gyerekek hangoltak így.
Mérgelődtünk azon, hogy zárt kapuk mögött kell fogadnunk Azerbajdzsánt, de tényleg minden rosszban van valami jó is. S ha az európai szövetség szigorával olykor nem is értünk egyet, azt se hallgassuk el, remek döntés volt a zárt kapus büntetés enyhítése ettől az évtől oly módon, hogy tizennégy év alatti gyerekek korlátlan számban bejöhetnek a stadionba. Ők aztán tényleg nem tehetnek arról, hogy a felnőttek megfeledkeznek magukról.
A gyerekek ráadásul pontosan tudták, hogy mi a dolguk: még sohasem volt olyan hangzavar a Groupama Arénában, mint tegnap este. Szüntelenül harsogott egyszerre több ezer vuvuzela – már értjük, a dél-afrikai vb-n miért lázadtak fel a szurkolás ezen formája ellen többen is –, s amikor a bíró a srácok szerint tévesen ítélt, a fütty sem maradt el. Szerencsére inkább tapsra volt okuk.
Marco Rossi szombaton azt mondta, a spliti 3-0-s kudarc, egyesek csapnivaló teljesítménye ellenére sem húzza ki egyetlen játékosa nevét a bizonyos noteszából, mégis jelzésértékű volt, hogy Kádár még a cserék között sem kapott helyet. Bekerült az eltiltását letöltött Baráth, Kovács István és a kisebb sérüléséből szerencsésen felépült Szoboszlai. Így állt fel tehát a magyar válogatott: Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Orbán, Korhut – Vida – Dzsudzsák, Kovács, Szoboszlai, Sallai – Szalai.
Régi igazság, egy csapat úgy futballozik, ahogy hagyják, s az azeriek tegnap hagyták a mieinket, Dzsudzsákék az első perctől kezdve fölényben játszottak. S már a tizedik percben megszerezték a vezetést. Éppen a csapatkapitány szöglete után a kipattanó labdát Korhut közel harminc méterről kapásból, gyönyörűen leszorítva bombázta a bal alsóba. Korhut huszonegyedik válogatottmeccsén az első, még inkább az élete gólját rúgta. Több lehetőségünk volt ezután is, de az első félidőben nem sikerült növelni az előnyt.
A második félidő már korántsem hozott örömjátékot. Kevesebb helyzetet dolgoztunk ki, ráadásul Lovrencsics után Korhut is „besárgult”, egyikük sem játszhat majd Cardiffban. A vége felé már nagyon néztük az órát. S a hosszabbításban csak a játékvezetőnek köszönhetjük, hogy nem egyenlítettek az azeriek. Szabadrúgás, fejes, Gulácsi belekapott, Musztafazade mellkassal a hálóba terelte a labdát, de a holland Higler sporttárs – hála néki – kezezést látott. Kész szerencse, hogy az Eb-selejtezőkön nincs videóbíró. Maradt tehát az 1-0. Kínkeservesen bár, de hoztuk a kötelezőt.
– Hetven-hetvenöt percen keresztül uraltuk a játékot, utána a mutatkoztak a fáradtság jelei. A vitatott gólon kívül az ellenfélnek nem voltak helyzetei, ezt a mérkőzést akár 4-0-ra is megnyerhettük volna, de igaz, hogy a végén szerencsénk volt – értékelte a találkozót Marco Rossi. Elárulta, azért nem tudtak a játékosai felhőtlenül örülni a győzelemnek, mert még nem tették túl magukat a spliti vereségen – ahogy ő maga sem. Persze szóba került a Wales elleni, sorsdöntő találkozó is.
– Talán mi vagyunk az egyetlen olyan csapat a teljes mezőnyben, amelyik a negyedik kalapból indulva még mindig versenyben van. Örülök, hogy Walesben az Európa-bajnoki kijutásért játszhatunk. Mindent meg fogunk tenni, de győzelmet nem ígérhetek. A realitás ugyanis az, hogy Wales a tizenkilencedik, Magyarország pedig az ötvenedik helyen áll a világranglistán, a walesi keret értéke 300 millió euró, a magyaré 75 millió.
Ezt a különbséget kellene eltüntetni. A képlet leegyszerűsödött, ha nyerünk Cardiffban, ott vagyunk az Eb-n.
Az E csoport állása: 1. Horvátország 14 pont, 2. Magyarország 12, 3. Szlovákia 10, 4. Wales 8, 5. Azerbajdzsán 1.
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
Az idei F1-es szezon felénél tetemes az olaszok lemaradása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.