Phelps szerint sok sportolónak kell most megküzdenie depresszióval az olimpia halasztása miatt

Minden idők legeredményesebb olimpikonja, az amerikai úszó Michael Phelps szerint helyes döntést hozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azzal, hogy elhalasztotta a tokiói nyári játékokat, a sportolók viszont rendkívül kemény időszak elé néznek, és számunkra a mentális egészség megőrzése is nagy kihívást jelenthet.

Forrás: MTI2020. 03. 25. 22:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NBC-nek adott interjújában a 23-szoros olimpiai bajnok elmondta, az ötkarikás játékokra való négyéves felkészülés szinte minden pillanata beleég egy sportoló agyába, ráadásul éppen ennek a végén jártak már, amikor megszületett a halasztó döntés.

„Ha velem történne ez, teljesen kiborulnék és összeroppannék a bizonytalanságtól. Az egész olyan lenne, mint egy rossz álom” – nyilatkozta a 2016-os riói játékok után visszavonult 34 éves klasszis.

Phelps hozzátette, most a mentális egészség a legfontosabb, hiszen egy ismeretlen helyzetben találta magát mindenki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.