Veretes múlt, szánalmas vesszőfutás – így élik meg a legendák az Újpest kötéltáncát

Újpesti legendák beszélnek érzéseikről a csapat vesszőfutását látva. 1911 óta egyszer sem esett ki a csapat az NB I-ből, de most nagyon közel áll hozzá. Hét forduló van arra, hogy Novothny Somáék meghosszabbítsák élvonalbeli tagságukat.

Botka Endre hatodszor szerepel a válogatottban Fotó: Mirkó István

Az Újpesti Torna Egylet 1885-ös megalakulásával a második legrégebbi nem budapesti sportklub az örökranglistán. (A Nagykanizsai Torna Egyletet 1866-ban alapították.) Az „ősiség” vitathatatlan, az elmúlt százharmincöt évben felhalmozott húsz bajnoki cím is, amellyel harmadik a listán a Fradi (30) és az MTK (23) mögött.

Az 1899. december 31-én, Szilveszter napján az újpesti Gyár utca 31. szám alatt megalakult az Újpest Football Club, színe az anyaegyesülethez hasonlóan a lila-fehér lett. Az Újpest első aranykora a harmincas években jött el, amikor – többek között Guttmann Béla irányításával – öt bajnoki címet szerzett a klub, és egyszer sem szorult le a dobogóról. Olyan gigászok rúgták a bőrt lila-fehérben, mint Zsengellér Gyula, Szűcs György, Szalay Antal, Balogh I István és Vincze Jenő, az 1938-as vb-ezüstérmes válogatott oszlopos tagjai. Zsengellér Gyulának az 1938–1939-es bajnokságban 26 mérkőzésen szerzett 56 gólja a mai napig országos csúcs, ugyanis rajta kívül senki sem haladta meg a meccsenkénti kettes gólátlagot, még a legendás Deák „Bamba” sem, aki a 66, illetve 59 gólját jóval több meccsen érte el.

A folytonosságot a második világháború sem szakította meg, Zsengellér még ontotta a gólokat 1947-es emigrálásáig, Nagymarosi Mihály, Szűcs Sándor, Szusza Ferenc, Várnai Lajos, Nyers István voltak a háború utáni első három bajnokságot megnyerő Újpest sztárjai. Guttmann Béla akkor is részese volt edzőként egy bajnoki címnek, és ha nem csinálnak Dózsát a klubból, akkor ki tudja, meddig tarthatott volna az aranykorszak. Nem beszélve arról, hogyha nem üt be a második világháború, és nem vesznek kárba a zseniális Nagymarosi vagy a még zseniálisabb Szusza legszebb évei. De ne fantáziáljunk!

A harmadik aranykor 1969 és 1979 között köszöntött be Baróti Lajos, majd Várhidi Pál edzősége alatt, a kilenc aranyérem azóta is megismételhetetlen bravúr. A csapat neve ekkor, ugye, Újpesti Dózsa, a sztárok Solymosi Ernő, Noskó Ernő, Dunai III Ede, Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor, Tóth András, Törőcsik András és Fekete László. No meg Tóth Zoltán, a briliáns tehetségű kapus, aki az 1979-es bajnoki cím fő részese volt, és alighogy átvette az aranyérmet, meg sem állt San Diegóig.

Az utóbbi négy évtized sovány mérlege két bajnoki cím (1990, 1998), de az élvonalbeli tagság 1912 óta szakadatlan. Most még. Mert amikor hét forduló van hátra, a ma este 21.05 órakor kezdődő Újpest–Honvéd „rangadó” előtt tizedik a csapat, csak a jobb gólkülönbségével megelőzve a már kieső helyen álló Paksot. A csapatot hét éve irányító Nebojša Vignjević június elsején lemondott, a vezetőedzői posztot addigi segítőjére, Predrag Roganra testálva.

Vészhelyzet van, ahogy az a három újpesti legendával folytatott beszélgetésünkből kiderül. Közülük az első, Tóth András. Az elegáns ballábas karmester 55 éve tagja az egyesületnek, 301 bajnoki mérkőzést játszott lila-fehérben és tizenhétszer volt válogatott.

„Ilyen múlttal roppant nehéz átélni azt a vergődést, ami Újpesten folyik. Egyszer a klub technikai vezetőjeként már tapasztaltam ilyet, amikor a Hatvannal osztályozót játszottunk. Akkor azt mondtam magamban, soha többé ne legyen ilyen, de most mégis bekövetkezett az, amitől féltünk” – mondja, s hogy miben látja a vesszőfutás okait, az a videóból kiderül:

[video width="640" height="360" mp4="https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2020/06/TothAndras3.mp4"][/video]

Véber György a legutóbbi két – 1990-es és 1998-as – bajnokcsapat vezéregyénisége volt, több mint harminc éve tartozik a klubhoz, kétszáznál is több bajnoki meccsen lépett pályára, és nehezen éli meg azt, ami az első csapattal történik. Hogy mennyire nehezen, az a videóban látható, hallható:

[video width="640" height="360" mp4="https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2020/06/VeberGyorgy22.mp4"][/video]

A 75 éves Noskó Ernő szavai videó nélkül is mellbevágóak:

– Szörnyű, csak ennyit tudok mondani, szörnyű. Régebben szegény Göröccsel, manapság Tóth Andrissal, Dunai Edével, Véber Gyuriékkal járok ki a meccsekre. Nincs játékos! Néztem a kisvárdai meccset, hát nem rúgnak kapura! Milyen csatársor az, amelyik nem rúg kapura? Szörnyű! Tologatják hátul a labdát, ez nem foci! Nekem pláne szörnyű, mert én olyan csapatban játszottam, ahol négy, öt, hat gólt rúgtak a csatárok. A nézők még le sem ültek, és már 2-0-ra vezettünk! Ha kiesnénk, azt talán nem is élném túl. A fiammal szoktam kijárni a meccsekre, a múltkor azt mondta, apa, mi NB II-esek leszünk? Majdnem összeestem, le kellett ülnöm…

Sokkoló szavak. Kérdés, a mai újpestiek, Pajović, Ristevski, Pauljević, Bureković, Nwobodo, Traoré, Calcan, Sedláček, Onovo, Perošević tudatáig és főleg szívéig eljutnak-e egyáltalán…