Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

David Alaba

 David Alaba (1992. június 24.) osztrák válogatott labdarúgó, a Real Madrid védője. Négyszeres Bajnokok Ligája-győztes. 2009 óta szerepel a válogatottban. 

 

David Alaba

 

David Alaba: Út az élvonalba 

David Olatukunbo Alaba 1992. június 24-én született az ausztriai Bécsben. Édesapja, George nigériai származású, korábban rapperként és DJ-ként dolgozott, édesanyja, Gina, a Fülöp-szigetekről érkezett, és ápolónőként tevékenykedett. Multikulturális családba született, amelyben a hit, az alázat és a kemény munka alapérték volt. Alaba gyerekkora Bécs 17. kerületében telt, ahol már kisgyermekként a labda bűvöletében élt. 

Négyévesen kezdett futballozni az ASV Asparn nevű helyi klubban, majd nem sokkal később a bécsi Austria Wien akadémiájára került. A kivételes tehetségre hamar felfigyeltek, és 2008-ban, mindössze 16 évesen a német rekordbajnok Bayern München szerződtette. A klubnál gyorsan haladt felfelé a ranglétrán: 2010-ben bemutatkozott a felnőtt csapatban, majd rövid kölcsön után (TSG Hoffenheim) visszatérve stabil kezdőjátékos lett. 

 

David Alaba karrierje  

A Bayern Münchennél töltött több mint egy évtized alatt Alaba klublegendává nőtte ki magát. Többek között 10 Bundesliga-címet, 6 Német Kupát és 2 Bajnokok Ligáját nyert.  

6-szor pedig Német Szuperkupa-első (2010, 2012, 2016, 2017, 2018, 2020). 2-szer nyert Bajnokok Ligáját (2013, 2020), UEFA-szuperkupát (2013, 2020) és FIFA-klubvilágbajnokságot (2013, 2020).  

Sokoldalúsága kiemelkedő: balhátvédként, középső védőként, de akár védekező középpályásként is világklasszis szinten játszott. Technikás, intelligens és nyugodt játékával a Bayern meghatározó embere volt. 

David Alaba a Real Madridban folytatta pályafutását: 2021-ben ötéves szerződést kötött a spanyol klubbal, és szinte azonnal alapemberré vált.  2022-ben és 2024-ben Bajnokok Ligáját, UEFA-szuperkupát és FIFA-klubvilágbajnokságot nyert. 2022-ben spanyol bajnok 2023-ban Spanyol Kupa-győztes, 2022-ben és 2024-ben pedig Spanyol Szuperkupa-győztes lett.  

 

David Alaba a válogatottban  

Alaba nemcsak klubszinten, de válogatott szinten is történelmet ír. Már tinédzserként bemutatkozott az osztrák felnőtt válogatottban, és mára az ország futballjának legnagyobb alakjává vált. Ő az első számú csapatkapitány, és példakép a fiatal generációk számára. 

2009 óta az osztrák válogatott tagja, a nemzeti együttes történetének legfiatalabb játékosaként mutatkozott be. Részt vett a 2016-os és a 2020-as Európa-bajnokságon. Ez utóbbi tornán Ausztria először jutott tovább a csoportkörből. 100. mérkőzését 2023. június 17-én játszotta a Belgium elleni Eb-selejtezőn. Eddig 10 alkalommal választották meg az Év osztrák labdarúgójának (2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2020, 2021, 2022, 2023). A 2024-es Európa-Bajnokságra készülő osztrák válogatott keretéből sérülés miatt kimaradt.  

 

David Alaba magánélete  

A magánéletben Alaba mélyen vallásos keresztény, hitéről rendszeresen ír a közösségi médiában is. Párja Shalimar Heppner, egy fiuk született. Emellett aktívan részt vesz jótékonysági tevékenységekben, különösen afrikai és fülöp-szigeteki közösségek támogatásában. Visszafogott életmódja, sokoldalúsága és sportszerűsége miatt a futballvilág egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő alakja. David Alaba Ausztriában is népszerű, nem csak Madridban.  

 

Csapatai és csatlakozási dátumai 

 Bayern München II. (német, 2009-2010) 

Bayern München (német, 2010-2021) 

Hoffenheim (német, 2011, kölcsönben) 

Real Madrid (spanyol, 2021-) 

 

Klubcsapatokkal 

 Bayern München 

 Német bajnok: 2009–10, 2012–13, 2013–14, 2014–15, 2015–16, 2016–17, 2017–18, 2018–19 

Német kupagyőztes: 2012–13, 2013–14, 2015–16, 2018–19 

Német Szuperkupa-győztes: 2010, 2012, 2016, 2017, 2018 

UEFA Bajnokok ligája-győztes: 2012–13, 2019-20 

UEFA Szuperkupa-győztes: 2013 

FIFA-klubvilágbajnokság győztes: 2013 

Real Madrid 

Spanyol bajnok: 2021–22, 2023–24 

Spanyol kupagyőztes: 2022-23 

Spanyol Szuperkupa-győztes: 2021–22, 2024 

UEFA Bajnokok Ligája-győztes: 2021–22, 2023–24 

Európai Szuperkupa-győztes: 2022 

FIFA Klubvilágbajnkság-győztes: 2022 

 

A válogatottal 

 Részvétel a 2016-os és a 2020-as Európa-bajnokságon.  

 Egyéni 

Az év osztrák labdarúgója: 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2020, 2021, 2022, 2023 

Az év osztrák sportszemélyisége: 2013, 2014 

 
Adatlap 

 Születési idő: 1992. június 24.  

Születési hely: Bécs  

Sportág: labdarúgás  

Poszt: védő  

Jelenlegi klubja: Real Madrid   

Csillagjegy: rák   

Családi állapot: házas  

Gyermeke: egy fia van   

Magasság: 180 cm 

Testsúly: 78 kg 


David Alaba


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.