
Keresztes Lajos

Melegparti után nácizott le egy zsidó újságírót London polgármestere
Ken Livingstone, a londoni polgármester megtagadta, hogy bocsánatot kérjen a Evening Standard zsidó újságírójától két héttel ezelőtti megjegyzésért, amely szerint Finegold úgy viselkedik, mint a koncentrációs táborok őrei szoktak – írja Neue Zürcher
Pozsony, a hűséges partner
A Bush-Putyin találkozó egyrészt elismerése Szlovákia feltétlen szövetségesi hűségének, másrészt a pozsonyi gazdasági reformok radikalitása már az amerikai befektetők érdeklődését is felkeltette. Egyetlen ország sem választotta Közép-Európában ilyen kímél
Kertész megírja a „K. dossziét”
A frankfurti kiadó válsága tovább tart, és most az „istálló legjobb lova” a Nobel díjas Kertész Imre is elhagyja a Suhrkampot – olvasható a Die Weltben. Három berlini török fiatal a nyílt utcán végzett a leánytestvérével, mert az állítól
Berlin szigorítaná a gyülekezési jogot
A berlini kormány kibővíti az izgatás bűntényi tényállását. Amint arról a Berliner Zeitung értesült, a jövőben mindenki büntetendő, aki a nemzetiszocialista uralom alatt elkövetett emberjogsértésekkel egyetért, vagy azt dicsőíti, s ezáltal az áldozatok mé
Összeomolhat a cseh koalíció a miniszterelnök ingatlanügyei miatt
A széthullás szélén a prágai koalíció a miniszterelnök ingatlanügyei miatt – írja a Die Welt. Magyarországot és Ausztriát próbálja meggyőzni London, hogy fogadja el az álláspontot: a horvát csatlakozás feltétele a háborús bűnösök kiadása – olv
Demográfiai katasztrófa fenyeget Németországban
Soha többé Németországot: a szakemberek szerint megvalósulhat az autonómok eme mondata. A közeljövő német nagyvárosaiban a fiatal felnőttek több mint fele nem német lesz – jövendöli Herwig Birg népesedéskutató. Ezt alátámaszthatja, hogy egy berlini
A szaúdiak és a magyarok egy focimeccs miatt vitatkoznak
Alsó-Szászország kereszténydemokrata miniszterelnöke, Christian Wulf közölte: a tartomány nem kíván megválni a Volkswagen részvényeitől – írja a Welt am Sonntag. A netzeitung.de internetes hírportál A szaúdiak és a magyarok egy focimeccs miatt vitat
Az igazgató elküldi a németeket
A berlin-friedrichaini Eberhard Klein Gimnázium állította fel a Berlin iskolatörténetének rekordját. Az iskola 339 diákjából 334 nem német nemzetiségű. A szomszédos iskolákban is hasonló a helyzet, a Gerhart Hauptmann Gimnáziumban a külföldiek aránya 90,4
A pápa az abortuszról és a holokausztról
II. János Pál pápa szerdán megjelenő könyvében az áll, hogy a zsidók elpusztítása a nemzetiszocialista rezsim bukása után befejeződött. „Ami tovább folytatódik, az a megfogant, de még meg nem született életek legális elpusztítása”. Paul Spiege