

Sitkei Levente

Radikalizálódik Izrael?
Egy nappal az izraeli választások előtt nehéz megjósolni, ki győz majd az urnáknál. Benjamin Netanjahu jobboldali Likudja az utolsó pillanatig magabiztosan vezetett, ám a célegyenesben már kiegyenlítettek az erőviszonyok a középutas, eddigi kormánypárt Ka
Teherán válaszra vár
Irán segíthetne megoldani az európai energiagondokat – mondta lapunknak adott interjújában Ali Asgar Szoltaníje. Az Iráni Iszlám Köztársaság a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) akkreditált nagykövete szerint hazája a forradalom győzelme óta változ
A pápa kezében a döntés joga
Elméletileg befejeződött a Richard Williamson tradicionalista püspök okozta diplomáciai és sajtóvihar, miután a Szentszék utasította a nemrég visszafogadott papot, hogy vonja vissza szavait. Az interjú bemutatásának körülményei azt látszanak bizonyítani,
Erőpozícióban az öböl térség
A Gázai övezetben lezajlott háború kezelése is mutatja, mennyire nem egységes az arab világ – mutatott rá N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet szakértője. Az egyes országok különmegállapodásai a nagyhatalmakkal, belső torzsalkodások és a gazdasági
Regionális világháború Afrika szarván
Sejk Sarif Ahmed lett Szomália új államfője, miután a parlament tagjai titkos szavazással őt választották az ország vezetőjévé. A döntés helyi szinten főként az 1991 óta folyó káosz újabb fejezetét jelenti, ám magasabbról nézve az eseményeket, látható, ho
Napi sajtószemle
Napi sajtószemle
Napi sajtószemle
Döcög az újjáépítés
Becslések szerint mintegy kétmilliárd dollárt emészt majd fel a Gázai övezet újjáépítése. Egyelőre sem a pénz nincs meg az óriási vállalkozásra, az izraeli zárlatot sem oldották fel, s biztos, hogy a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet a túlzsúfolt menekü