
Zivkovics Natália

Közintézményeket perelnek
A mozgáskorlátozottak persorozatot indítanak a közintézmények ellen, amiért nem akadálymentesítették azokat a törvényben meghatározott 2005. januári határidőig.
Elégedetlen magyar orvosok
A Magyar Orvosi Kamara az Alkotmánybírósághoz, a Magyar Kórházszövetség pedig az egészségügyi miniszterhez fordult, mert egy törvénymódosítás miatt megszűnik a közalkalmazotti jogviszonya a 65 év felettieknek. Szerintük így sokan nem tudnak, vagy nem akar
Gyógyforráshiány
Elégedetlenek a kórházvezetők azzal a finanszírozásemeléssel, amelyet a kormány hagyott jóvá számukra. Állítják: megint veszteség éri őket, ráadásul az idei költségvetési tervüket is át kell dolgozniuk, mert – a korábbi kormányzati ígéretek alapján
Amerikai kórház Pesten?
Másfél év múlva betegeket is fogadhat egy új amerikai kórház Budapesten – legalábbis Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerint. A részletekről semmi nem tudható, így arra sincs válasz, hogy az új intézmény csak fizetős betegeket fogadna, vagy a magya
Egyre népszerűbbek a plasztikai műtétek
A tizenéves lányok 40 százalékának már megfordult a fejében, hogy plasztikai műtétet végeztessen magán – derül ki egy angliai felmérésből. Magyarországon is egyre népszerűbb a fiatalok között a mellnagyobbítás vagy a zsírleszívás.
Bizonytalan a SOTE-n dolgozók helyzete
Büntetés az OEP-nek
Egymilliárd forint kórházi veszteség
A január elseje óta eltelt két hét alatt körülbelül egymilliárd forintot veszítettek a kórházak és a járóbeteg-szakrendelők azzal, hogy a Pénzügyminisztérium még nem járult hozzá a finanszírozásuk növeléséhez, holott ennek fedezetét tartalmazza a költségv
Hétvégeken külföldön gyógyítanak
Már nemcsak hosszabb időre, hanem egy-egy hétvégére is külföldre járnak dolgozni a magyar orvosok. Akár egy harminchat órás ügyelet után is repülőgépre vagy kocsiba ülnek, hogy még aznap este Nyugat-Európában folytassák a gyógyítást. Ott egy hét végi ügye