A lélek útja

Ma hetvenöt esztendeje ölték meg azt a költőt, akinek emlékére Tóth Péter Lóránt nemrég 24 nap alatt végigzarándokolta Borból Abdáig tartó 800 kilométeres halálutat. Radnóti Miklós halálmenetét.

Már jó ideje szerettem volna tisztelegni kis rovatomban Tóth Péter Lóránt verszarándok előtt – csupán a megfelelő alkalmat kerestem. A mostaninál jobb időpontot aligha találhattam volna: ma hetvenöt esztendeje – 1944. november 9-én – ölték meg azt a költőt, akinek emlékére a kunszentmiklósi fiatalember nemrég 24 nap alatt végigzarándokolta a szerbiai Borból a Győr melletti Abdáig tartó 800 kilométeres halálutat. Radnóti Miklós halálmenetét.

– Meg akartam élni azokat a sorokat, amelyeket Európa legvéresebb, legsötétebb éveiben írt a század magyar lírájának egyik legnagyobbika azon a pokoli úton – mondja a Radnóti-, Latinovits- és Pro Cultura Hungarica-díjas zarándok. – Megismerni, bejárni azt a vidéket, ahol egykoron megfordult, elmélyíteni magamban Radnóti hazaszeretetét. Megérteni, mit érezhetett utolsó napjaiban.

A fiatalember megjárta a cservenkai téglagyárat, a bori lágert, Szentkirályszabadját… Utóbbi településen írta Radnóti október 31-én: „Mellézuhantam, átfordult a teste / s feszes volt már, mint húr, ha pattan. / Tarkólövés. – Így végzed hát te is, – / súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan. / Halált virágzik most a türelem.”

Bár hosszú hónapokig készült a nagy útra (A lélek útja címet kapta a zarándoklat), hamar ráébredt: az emberi gyötrelmekre képtelenség felkészülni. Talán mert eredendően boldogságra születtünk? – Zarándoklatom megerősített abban, hogy a vers fölszabadítja a bennünk lévő jót, egy érző nemzet hallgatta a költeményeket. Megérintette őket, hogy Radnóti soha sem mutatott ujjal kínzóira, az emberi lelkeket vizsgálta, nem keresett bűnbankot, mint mások.

Talán ettől volt Radnóti.