Ezen a szombaton újra kaszával aratnak a főváros melletti Maglódon – igaz, csak a kombájn által e célból meghagyott búzatáblán. A néphagyomány szerint Péter-Pál ünnepén kezdődik az aratás, úgy tartják, ekkor szakad meg a búza töve. Deáky Zita etnográfus azt mondja, Magyarországon az aratási ünnepek korábban nem voltak egységesek, a munka lezárását különböző formában, vigasságok keretében ünnepelték, mígnem 1901-ben Darányi Ignác rendeletére egységesültek ezek az ünnepek. A földművelésügyi miniszter a társadalmi rétegek közötti szakadékok áthidalását kívánta így elérni.

A maglódiak mellett a történelmi Magyarország különböző szegletéből érkező tizennégy legény ragadja majd meg a szerszámot az aratónapon. A rendezvény ötlete évekkel ezelőtt egy baráti beszélgetés során született, Tabányi Pál, a kisváros korábbi polgármestere és Vaskó József, a Maglód Testvértelepüléseiért Közalapítvány elnöke együtt álmodta meg a hagyomány újraélesztését. Kezdeményezésükhöz csakhamar számos civil szervezet csatlakozott. (A most szombati aratáson a helyiek mellett a trianoni határokon kívül rekedt Székelylengyelfalváról, Benéről, Lövétéről, Gyimesközéplokról, Gömörhosszúszóról és Lendváról érkeznek a vállalkozó szellemű kaszások.)

Hallgassuk csak Kölcsey intelmeit! „Elveted a gabonát, s mennyi veszély nem vár arra a kikelés pillantatótól fogva aratás idejéig; s fognád-e azért az évenkénti vetést elmellőzni? És jól adá Isten, hogy sokszor s legtöbbszer a nemes küzdő elébe vetett akadályok éppen néki szolgálnak.”