Takaró Mihály irodalomtörténész néhány napja előadást tartott a komáromi Jókai Mór Nyári Egyetem egyik eseményén. A hír nem hagyta hidegen Hont Andrást, a HVG haditudósítóját, aki (noha ott sem volt az előadáson), hosszan reagált rá: „Nálunk minden nyugalmazott házmesternek és kiöregedett kézilabdakapusnak közérdeklődésre számot tartó gondolatai támadnak a magyar kultúráról és sorskérdésekről.” (Nem kell haragudni a pokróc kollégára, nehéz gyermekkor áll mögötte. Dacos önéletrajzában írja is: „Zsidó nagyapám hithű kommunista volt […] Igen, apám ügynök volt.”) Takaró tanár úr valószínűleg már azzal kihúzta a gyufát a feldúlt cikkírónál, hogy annak idején az ő javaslatára került az új Nemzeti alaptantervbe Herczeg Ferenc, Tormay Cécile, Szabó Dezső és Nyirő József neve. Hűha!
Most meg egy felforgatóbeszéddel állt elő ez a Takaró Mihály. Ilyen szörnyűségeket mondott: nagyobb eséllyel marad magyar, aki elől elzárják a nemkívánatos külső hatásokat. Ő például tanárként csak azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait – ami rombolja, azt nem. Példát is mondott, Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat című szövegéből idézett. Kultúrarombolónak tartja az írót, akire nincs szükség az iskolákban. „Helyben vagyunk, minden talponálló magyar, sültkommentelő, Turul-szakkörös (ezek mi vagyunk – a szerk.) kedvenc idézeténél – csap le a végszóra diadalmasan Hont irodalomkritikus. – Nem, kedves, lökött hazámfiai, Esterházy szövegét nem szó szerint kell érteni.” Persze, sugallja a szerző a magasból, ezt mi, földhözragadt Turul-szakkörösök úgysem érthetjük.
Meg aztán éppen elég nekünk a magunk fejfájása: hogyan gondozzuk Hont Andrásunkat?
