Mérkőztünk mi már máskor is vírus ellen a történelemben – egy ízben így, húsvét táján jött el a remény, hogy kilábalunk belőle, feltámadunk. Arra a „vírusra” – a szabadságharc leverését követő osztrák önkényre – Deák Ferenc írta fel a receptet nevezetes húsvéti cikkében 1865. április idusán, 155 éve.
A nagy idők nagy embereket követelnek. A haza bölcse pontosan látta a gyarmati sorba süllyesztett ország kilátástalan állapotát, ahogyan a birodalom szorult helyzetét is – méltányos alkut, kiegyezést kínált Ferenc Józsefnek. A javaslat a császárnak is jól jött, aki a megtorlás buzgalmában saját csapdájába esett. Túlméretezett bürokráciája, titkosrendőrsége súlyos kiadásokkal járt, miközben külpolitikája egyenesen aláásta a birodalom helyzetét. A krími háború, majd az itáliai vereség után ráébredt: meg kell oldania a magyarországi helyzetet. A poroszoktól elszenvedett königgrätzi súlyos vereség pedig végképp egyértelművé tette, lépnie kell. Az 1860-ban kiadott októberi diplomában még csupán apró könnyítéseket ígért, ám Deák világossá tette: ennyi kevés. (Hogyan is szól a bölcs emlékezetes gondolata? „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”)
Az alkut sokan az egyetlen járható útnak látták, mások a szabadságharc elárulásának. A száműzetésben élő Kossuth Deáknak írt Cassandra-levelében egyenesen Magyarország széthullását jövendölte. A „recept” – a Pesti Naplóban megjelent húsvéti cikk – mindenesetre bevált, legyőzte a vírust, kijöttünk a karanténból. Vagyunk. Leszünk.
