A határtalan arctalanság…

Szép ünnep volt, talán az utóbbi tizenkét év legszebbike. Végre protokollmentes, egységes és emelkedett. Nem küldtek szét aranyozott, Kossuth-címeres meghívókat a kiválasztottaknak. Azt hittük, hogy a haza albérlői október 23-án távol maradnak. Nem így történt. Ők voltak a tépett, rongyos lyuk az ünnepi lobogón. A 301-es parcellában a bilincs törte öregek mellett babakocsis ijfú párok, szaladgáló önfeledt iskolások. Az ég vidám, szabad madarak nélküli tiszta kék, sárguló hárs, gesztenyék. Nagy Imre, Tóth Ilonka sírján szivárványos virághalmok, remegő gyertyaláng.

A legifjabb, Mansfeld Péter keresztjén megfakult márciusi szalagot lenget a szél. Október végi tavaszillat. Üde, bársonyosan zöld fű a lovas rendőrök által egykor széttiport halmokon. Az arcokon méltóság, keserű megbékélés és sárga rózsás ítélkezés. Régi találkozások, ölelkezések, ismeretlenek bujkáló szomorkás mosolya, apró, felszáradó könnycseppek. Az emlékező tömeg egyre nő, sokan várják az ifjú miniszterelnököt. Kár, hogy hátravonták őt. Itt lett volna helye a gyászolva ünneplők között.
Helyette a kora délután sápadt, sárga fényében kisuvickolt fekete gyászbatáron begördült a szocialista kampánystáb. Kezükben kommunista ékkő: jelképpé magasztosult vörös szegfű. Megjelentek. Üdén, frissen borotváltan. A gyászoló tömeg felbolydul, szavak után kapkod: – Gyilkos martalócok, brigantik, csatlósok, útonállók, halottgyalázók! – kiabálják felhevülve. Megalázták őket, megint. Hol pufajkások paroláznak, hol külügyérré avanzsált moszkoviták lejtenek násztáncot az internacionalista zabrálás bajnokával, a vörös Harpagonnal. Micsoda világ! Hová lett a mérsékelt jó ízlés, a kalapemelő alázat, a reszkető megbánás?
Ők, az utódpárt nagy hangú tagjai mindenkitől bocsánatot kértek már: a Vatikántól, a zsidóságtól, Amerikától, Németországtól, az oroszoktól, csak saját népüktől felejtettek el bocsánatot kérni. Posztkommunista etikett! Közben naponta kioktatnak bennünket demokráciából, jogállamiságból, európéerségből, Amerika-szeretetből, NATO-barátságból, sőt Fidesz-uralomról szónokolnak a parlamentben kormányzás helyett.
Még ellenzéki koromban láttam, hogy Horn Gyula és Kovács László milyen sztálinista könyvekből tanulta oroszul a külügyi mesterséget. A keleti diplomácia fellazító politikája, hírszerzők beépítése, titkos gazdasági és katonai anyagok megszerzése, bizalmas hírszerzési információk kezelése, a hazai ellenzék ellehetetlenítése, beszervezése, megtörése, nyugati provokátorok szervezkedéseinek felgöngyölítése tananyag volt az atlanti gondolat mai élharcosainak. Medgyessy Péter, az átvilágítóbírákat és vagyonnyilatkozatát megtagadó, békekölcsön-számolgató privatizátor itt franciázik a sírkertben? Miféle ízléstelenség ez? Meddig kell fújolva kiabálnunk a sírgödör széléről?
A lezüllött erkölcs, a szilánkokra hasadt morál, a mindenen és mindenkin átgázoló hatalomvágy ül itt tort felettünk évek óta. Bármilyen szép volt az ünnep, nem feledhetjük ezt sem.