Új moralisták, farizeusok (9. rész)

MOTTÓ: „Tudni kell, hogy mikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkeznek róla, valahányszor adódik. Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagy bajuszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsőrmester-féle. Azért volt szabad neki megszólalnia.
Uram – mondotta –, valami még nincsen készen!
S az mi lenne? – nézett az Úristen csudálkozva legvénebb szolgájára.
Az pedig kivette szájából a csutorás pipát, s odabökött vele Erdély felé. Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!
Az Úr odanézett, s abbiza, lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni. No várj csak – mondta, s elkezdett kotorni a zsebeiben.
Talált is egy marékravaló magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket. Így ni – mondotta, ezzel is megvagyunk.
De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét. Már pedig ejiszen hibádzik még valami.
Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? – hökkent meg az Úr.
Hásze emberek, azok most már vannak instálom – okoskodott a vén főangyal –, de ki fog ott dolgozni?
Mi? Hogy ki fog dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben, s a románok a hegyek között!
De az öreg csak csóválta a fejét. A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek, s bámulják léptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt eltöltik azzal, hogy hergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!
Erre az Úristen nagy bosszúsan benyúlt a lájbizsebébe, s kirántotta onnan a szászt.
Na – lökte oda bosszúsan a magyarok s a románok közé –, itt van ni. Ez majd dolgozik helyettük is!
De a vén okvetetlenkedő újra csak megvakarta a fejét. Hásze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindig hibádzik!
Mi a keserűség hibádzik most már? – mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.
Hásze idenézz, Uram – bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé –, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász dolgozik, ez igaz, s a veszekedésben mindég a mellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász az fösvény, Uram, annak a szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is, s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!
Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, mint hogy ez éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.”
(Wass Albert: Tizenhárom almafa. Mentor Kiadó,
Marosvásárhely, 1999.)

Így, hát így...
Wass Albert szavaival. Wass Albert szavaival, mert ő száműzött volt, Máraival együtt, évtizedekig, s nem csak a románok száműzték, azon nincs mit csodálkozni, a románok legszívesebben száműznének mindnyájunkat. De száműztük mi is, illetve azért ne legyünk elhamarkodottak, száműzték ők is, a magyar kommunisták, akikhez minekünk nincsen semmi közünk – már csak a tisztesség okán –, száműzték Wass Albertet. Kitiltották a szellemi életből, az internacionalizmus rothadt jelszavának jegyében, s azért, hogy ne sértődjenek meg a román kommunisták, akik ugyan gazemberek, de mégiscsak testvérek az eszmében, ugye...
Halálában azért hazatért Wass Albert. Ott nyugszik Marosvécsen, a kastély parkjában, sírját egy Marosból hozott kő jelöli – mert „a víz szalad, a kő marad”.
Marosvécsen nyugszik Wass Albert, és Marosvécsen keresztül zúdultak le a román hordák a Görgény völgyéből Marosvásárhely felé, magyar vért inni, magyart ölni – és kiverni Sütő András fél szemét. Azt a pogromot Iliescu szervezte.
Ennek az Iliescunak kívánnak most megfelelni azok, akik idehaza belekötnek a státustörvénybe. S hogy kik ezek? Inkább ne legyen rájuk szavunk… Jobban járunk mindannyian. Elég, ha számon tartjuk őket a fejünkben. És jó ha tudjuk, nincsen vége idehaza sem a rothadt internacionalizmusnak, sem a kommunistáknak, sem a züllött gyávaságnak, amely állandóan meg akar egyezni a trianoni utódállamokkal, és mindig a magyar kisebbség rovására. Akiknek fontosabb Iliescu „jóindulata”, mint kétmillió erdélyi magyar boldogsága, mint Sütő András szeme világa, fontosabb Meciar jó közérzete és a bősi gát, mint a felvidéki magyarok, mint az a marosvécsi magyar cigány, aki keresztbe állította boronáját, ekéjét az országúton, hogy útját állja a Görgény völgyéből leözönlő szennyes árnak, mint azok a magyar cigányok, akik „ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” kiáltással összevertek néhányat azokból a nyomorultakból. Összevertek néhányat, hogy ne legyen végképp oda a maradék önbecsülésünk...
Elméleti jogvitákat folytatnak mirólunk a magas EU-fórumok. Arról szól ez a vita, hogy vannak-e kollektív jogok. Arról szól ez a vita, hogy a kisebbségvédelem vajon dezintegrálja-e az államot. Eközben Szlovákiában a mai napig érvényben vannak a benesi dekrétumok. S ez nem valami elvont, ostoba ideológia a múltból, ó nem! A benesi dekrétumok helyett azt is mondhatjuk: Szlovákiában a mai napig érvényben vannak a német és a magyar kisebbséget sújtó intézkedések. Gondoljunk csak a nevesítetlen földek ügyére. 1947-ben a kitelepítettek földjeit elkobozták. S miközben a rendszerváltás után a szlovákok is visszadták tulajdonosaiknak a kommunisták által elrabolt javakat, aközben a nevesítetlen földeket, tehát a magyarok és németek földjeit nem adják vissza mind a mai napig.
Hát vitatkozzatok csak nyugodtan hülyeségekről, fényességes EU-fórumok! S ameddig ti vitatkoztok, addig a románok Bákóban elkobozzák a csángó kisdiákok magyar nyelvű ábécés- könyveit, addig az ortodox pap megátkozza a templomokban azokat, akik magyar iskolába járatják gyermekeiket, mondván, aki magyar ábécét tanul, az az ördöggel cimborály...
S ehhez Bukarestben annyi szava van egy Vatikánból szalajtott francia főpapnak, hogy tapasztalatai szerint a csángók bizony románul akarnak imádkozni, románul akarnak tanulni. Persze bárhány francia pap lehet idióta, de ettől mi még nem leszünk beljebb...
Vitatkozzatok csak ti ott, az Óperenciás-tengeren túl, derék, gömbölyded citoyenek, jólétben elpuhult, ’68-ba ájult, gondolattalan, mirólunk s a mi kisebbségeinkről semmit sem tudó hivatalnokok, abba ne hagyjátok az elméleti jogvitákat – s ezalatt a románok Székelyföldön beépítik ortodox templomokkal a falvakat s a hegyeket. Az nem baj, hogy nincsen egyetlen román sem a környéken, nem számít, hogy a Gyimesi-szorosban annyi létjogosultsága van az ortodox kolostornak, mint mondjuk egy unitárius templomnak Drobeta Turnu Severinben vagy a festői Dorobantiban, a lényeg, hogy legyen ortodox kolostor a Székelyföldön, ürességtől kongó, randa és nagyon drága, hogy nektek, nyugati ostobáknak meg lehessen mutatni, hogy az is „ősi román föld”. És ti majd elhiszitek, ahogy elhiszitek azt is nyilván, hogy a csángók románok... Rendezzetek csak elméleti jogvitákat a státustörvényről, s eközben Kolozsvár polgármestere, George Funar, ez a mániákus magyargyűlölő elszabotálja a kétnyelvű helységnévtáblák felállítását, lekurvázza a magyar nőket, s Bukarest csöndben asszisztál mindehhez, mert Bukarestnek úgy kell Funar, mint egy darab kenyér.
Vitatkozzatok csak, hozzatok kétértelmű döntéseket, s azért imitt-amott feddjetek meg bennünket a státustörvény miatt a ti semmire sem jó jogaitok szellemében – ezalatt a pápa nem látogatja meg a végekre szorult katolikus híveit Erdélyben, ezalatt a tudathasadásos, bizánci román hatalom majd tovább építi a birodalmat, mert semmi nem számít, csak a magyarokat ki lehessen szorítani, csak a magyarokat meg lehessen alázni, csak a magyarokat meg lehessen fosztani minden joguktól. Mert bizony, tetszik vagy sem, Európa akkor is addig tart, ameddig a római katolikus székesegyházak megtalálhatók. Azután meg Bizánc, ortodoxia, félelmes ikonok – s Bizánc érdeke, Bizánc politikája, amelynek lényege a hazugság, a megegyezések soha be nem tartása és a mindenen és mindenkin átgázoló önérdek-érvényesítés.
Vitatkozzatok csak, puhák, Brüsszelben, Velencében és mindenütt, azzal ne törődjetek, hogy a román állam lehetetlenné teszi a magyar nyelvű állami felsőoktatást kétmillió magyarnak, s ahol lehet, akadályozza a magánegyetemek működését is. Eszetekbe se jusson, hogy a román állam éppen most provokálja a magyarokat azzal, hogy a román nemzeti ünnepet, Erdély és Románia egyesítésének évfordulóját, ami nekünk, magyaroknak nemzeti gyász, Csíkszeredában rendezik meg, és a prefektus kötelezően ki akarja vezényelni „ünnepelni” a magyar diákokat.
Ismerjük ezt, persze... A szovjet negyven éven át ünnepeltette velünk a saját rémes forradalmát és újbóli megszállásunk napját (április négyről szóljon az ének...), de azt gondoltuk, tizenkét esztendővel a rendszerváltás után ilyesmire már nem kerülhet sor. Hát dehogynem! S ehhez az RMDSZ még asszisztál is, mint annyi minden máshoz – de az RMDSZ egy másik történet, arról majd máskor...
De ti csak vitatkozzatok. Tartsatok elméleti jogvitákat.
Beszéljetek összevissza – mirólunk, a mi bőrünkre. Mert mi csak ne ugráljunk, igaz? Mi, rebellis magyarok, nekünk csak csitt, csitt, éppen úgy, mint ’56-ban... Tudjuk, persze, ti ott, elhízott városaitokban nem csak mirólunk szerettek vitatkozgatni, nem csak bennünket vagytok képtelenek megérteni.
Emlékezzünk csak: a macedóniai Tetovóban az albánok albán nyelvű állami egyetemet követeltek maguknak. Max van der Stoel, az EBESZ rossz emlékű kisebbségi főbiztosa azt mondta az albánoknak, hogy szó sem lehet róla. Ezzel amúgy nagyjából egy időben Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter azt jelentette ki Kolozsváron, hogy szó sem lehet önálló magyar egyetemről. Ugyan vajon milyen alapon jelent ki ilyeneket két nyugati diplomata? Kicsodák ezek, hogy eldöntsék, tanulhatnak-e az albánok és tanulhatnak-e a magyarok anyanyelvükön a felsőoktatásban? És kicsodák ezek, hogy saját kijelentéseiket semmibe véve már két nap múlva kijelentsék: Boszniában viszont minden kisebbséget megillet a teljes anyanyelvi oktatás. Boszniában igen, Macedóniában, Erdélyben nem? Ott kuss legyen? Bravó, Nyugat-Európa, bravó, atlanti civilizáció!
De vissza az albánokhoz...
Miután az albánok polgárháborút indítottak Macedóniában, kisvártatva amerikai nyomásra módosították a macedón alkotmányt, kivették belőle az egységes nemzetállamra vonatkozó részt, és engedélyezték a tetovói albán egyetem beindítását. A hírek szerint az albánok Max van der Stoel Egyetemnek fogják hívni egyetemüket – s remélem, hogy így lesz, mert ennyit megérdemel az a diplomata, továbbá ez ékesen bizonyítja majd, hogy remek humoruk van az albánoknak. Mit is üzen a világnak a Max van der Stoel Egyetem? Azt üzeni, hogy a Nyugat az erő nyelvét ismeri. Azt üzeni, hogy robbantani kell, gerillaháborút kell vívni, harcolni kell, küzdeni kell, fegyverrel a kézben, mert akkor lesznek jogok. A kérésből, a jámbor óhajból, az európai normákra hivatkozásból viszont mindössze felháborító, ostoba, felfoghatatlan Max van der Stoel- és Allbright-féle nyilatkozatok születnek.
Ezt akarja üzenni a Nyugat, tényleg?
És mit gondolnak maguk odaát az Óperen-ciás-tengeren túl? Meddig lehet elvárni egy néptől, egy kisebbségtől, hogy vesztes legyen...
Hallottak már maguk Kisszelmencről és Nagyszelmencről? Ebből a faluból Trianon csinált kettőt. És évtizedeken át a rokonok úgy beszélgettek egymással, hogy kimentek a mezőre dolgozni, és dalban elmondták egymásnak, mi történt odahaza.
Meeeghaalt a néénikééd! – „dalolta” a sógor a Szovjetunióban. Szeegéény, és mikoor leesz a temetééés? – „dalolta” vissza a koma Csehszlovákiából. Mert átbeszélni tilos volt a határzáron… Aztán meg, Ukrajnából ma sem olyan könnyű átugrani Szlovákiába. És ez a sors csak egy magyar falu sorsa. A többi sok ezerrel mikor fog megismerkedni a magára, az eszére, a demokráciájára, a törvényeire, a jogrendszerére, a kisebbségvédelmére, az emberi jogaira és a liberalizmusára olyan fene büszke Nyugat?
Mi, magyarok, tudomásul vettük, hogy önök, hölgyeim és uraim a franciák vezetésével tönkretették országunkat. Önök vajon mikor ismerik el, hogyha betartjuk a status quót, akkor minimum jogunk van minden erőnkkel megvédelmezni Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, a magyar kisebbséget. Megvédelmezni a trianoni utódállamoktól, amelyek tudathasadásosak, és mai napig pontosan tudják, ha a Nyugat nem követi el a megbocsáthatatlan bűnt ellenünk, akkor ami most van, az nincs. Mert ami az ölükbe hullott, azt nem érdemelték meg. És ettől tudat alatt lelkiismeret-furdalásuk van, amit magyargyűlölettel gyógyítgatnak.
Ennyi az egész.
Elég volt abból, hogy tönkretesznek több millió európai embert, több millió magyart. Elég volt több millió frusztrált emberből, több millió szerencsétlen, kiszolgáltatott magyarból Európa kellős közepén. Ideje, hogy ezt tudomásul vegyék. Vagy máshogyan kell megszólítani Európát? Albán módon?
Tényleg csak abból értenek?