Tisztelt Medgyessy Úr!

Köszönöm a magyar lelkipásztorokhoz elküldött levelét. Habár nem személyesen kaptam, csak a plébániáról kértem kölcsön. Lehet, hogy nem tudja, a szerzetesek is kiveszik részüket a lelkipásztori munkából. Esetleg a választások előtt takarékoskodni kellett, és így nem szerezték be a szerzetesek névtárát. Mindenesetre tévedés volt a levelet nekem nem elküldeni, mert biztosan válaszoltam volna rá. Nem nyilvánosan, hanem a feladó címére. A megszólításban a „Testvérem” szót használtam volna. Így viszont, mert a feladó címét nem kaptam meg, nyilvánosan válaszolok.
Ha megengedi, bemutatkozom. Vas megyei vagyok, mint például Szent Márton püspök is, akitől a mondás származik: „Nem vonakodom a munkától.” (Non recuso laborem.) Tulajdonképpen az őserdőkből jövök, 34 évig éltem Paraguayban. Mi hithirdetők voltunk, az ország legjobb képviselői ott az idegenben. Mindnyájan megálltuk helyünket, ezrek és tízezrek tudták rólunk, hogy magyarok vagyunk.
Figyelmesen elolvastam levelét. Ha nem is akarok azzal az állítással hízelegni, hogy a magyar irodalom gyöngye, de mindenesetre jól és korrektül megfogalmazott levél. Mondanivalója ellen sem tudok kifogást emelni. Sőt, be kell vallanom, hogy az utóbbi évtizedekben egyszer sem kaptam kézhez ilyen jó védőiratot a vallás mellett, mint az ön írása. Megrendültem olvasásakor.
Megrendítő eseménynek tartom, mikor Henrik császár 1071-ben Canossába ment. Önmagában véve nem volt nagy teljesítmény, hisz egyenrangú uralkodótól, Gergelytől kért feloldozást.
Az sem lenne rendkívüli, ha az MSZP kormányfőjelöltje elmegy a bíboroshoz vagy valamelyik püspökhöz. Hogy egyenrangúak-e, azt nem tudom, de semmiképpen sem megalázó vagy megszégyenítő, ha valaki náluk kihallgatást kap.
De olyan megalázkodást elvállalni, hogy ezer és ezer lelkipásztor együttműködését kéri a párt, ez még nem fordult elő a világtörténelemben. (Nem vagyok történelem szakos, csak amatőr, elnézést, ha tévedek.) Akiket a párt népbutítóknak, osztályidegennek, a nép ellenségeinek, a szegények kiszipolyozóinak hirdetett, most tőlük alázattal kéri az együttműködést. A papság volt a reakció megtestesítője, 600 évvel elmaradt a sötét középkorban a tudományos szocializmus ragyogásától. A magyar papság képviselte a múlt szégyenét, felelős volt a keresztes háborúkért, a szentszövetségekért, az inkvizícióért, Galilei elítéléséért, a boszorkányok megégetéséért, és most ezt a népréteget kérik, hogy segítse az idejétmúlt szocializmust újraépíteni. Mélyebbre nem lehetne süllyedni a megalázkodásban.
Hálásak vagyunk a megírt levélért, mert e levél jobban bizonyítja a kereszténység erejét, mint a legjobb hitvédő szónoklat. Nem lehet elpusztítani azt az országot, amely nem e világból való. Aki ellene küzd, tegye le a fegyvert, mert különben saját erejét emészti fel. Nemcsak a tarzusi Pál tapasztalta meg, hanem a mi szegény miniszterelnök-jelöltünkre is érvényes a szó: „Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod.” (Csel. 26,14.)
Fent említettem, ha magánlevelet írtam volna, testvérnek szólítom. Nem látok veszélyes ellenfelet a pártban, hisz a halott katona már nem ellenség. Akkor sem, ha még egyes tagjai rángatóznak. Az egyház látta minden politikai pártnak a születését, és kétségkívül ott fog állni mindegyiknek temetésén is. Krisztus meghívta követőit a galileai tenger partjairól, és elküldte őket az egész világba. Azok elmentek a Római Birodalomba, hogy ott, esetleg szurokkal leöntve, fáklyaként égjenek Néró kertjében. Másokat lefejeztek, keresztre szegeztek, kivégeztek. Mennyi rostélyt tüzesítettek, máglyát gyújtottak! Hány vadállatot uszítottak! Mennyi kardot élesítettek! És ezek az ellenségek el vannak temetve a feledékenység sírjában, örök sötétség éjszakájában, de az üldözöttek mégis meghódították a Római Birodalmat. „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” (Mk. 13,31.)
Nem féltem a vallást az üldözés idején, de aggódom azon pártokért és jövőjükért, amelyek Isten nélküli társadalmat szeretnének kialakítani. A tapasztalat bizonyítja, ha valaki a földön mennyországot akar építeni, az eredmény legtöbbször a pokol, tele hemzsegő ördöggel.
Éppen azért meghívom önt is, hogy jöjjön el azokra a tanfolyamainkra, amelyeket a kereszténység alapelveiről tartunk. Utána együtt tudnánk dolgozni. Igaz, még így sem merem megígérni, hogy pártjára szavazok. Ily ígérethez túl elfogultnak érzem magamat. Várom válaszát. Tisztelettel:
P. Gaál Jenő
A kőszegi Isteni Ige Társasága tagja