Az embernek úgy tűnik, hogy körülbelül olyan lehetett kezdetben, a 20-as években az antiszemitizmus, mint manapság nálunk az antiszemitázás. Egyrészt a köz emberének, másrészt ravasz hatalommániákusoknak mindenre jó magyarázat. Ahogyan a kommunizmus, majd a nácizmus is a társadalmi, gondolkodási, etikai válság kifejeződése volt, úgy jelzi ma itthon a mindennapos antiszemitázás (fasisztázás) a politikai gondolkodás és gyakorlat széles baloldali (és „liberális”) spektrumának a kiüresedését.
Egyszerű a képlet: ha nincs pozitív, másoknak is eladható, meggyőző mondanivalód, kezdj el vádaskodni, rágalmazni, ellenfeleidet lejáratni. A modern tömegdemokrácia töméntelen hazugsága miatt is zavaros társadalomban sok vevőre fogsz akadni. Elsősorban olyanokra, akik nem tudják kiismerni világukat, s így vesztésre vannak ítélve, de nyomorukért nagyon szívesen gyűlölnek meg bárkit. A meggyűlöltetéshez a legjobb módszer az, ha olyan vádakat fogalmazunk meg, amelyekre nézve nincsenek egyértelmű bizonyítékok, viszont több évtizedes népbutítás tette azokat látszólag értelmessé. Volt egyszer egy tömeggyilkosság, voltak felelősök, ez veszély, és felelősei itt lehetnek ma is közöttünk. Lépjünk fel, hogy ne ismétlődhessenek meg a szörnyűségek. Ez a megelőzés etikailag még akkor is jogosnak tűnik, ha semmilyen feltétele nincs meg az egykori tömeggyilkosság megismétlődésének. A prevenciós munkáért – nem mellékesen – sokat fizetnek, s az „antihumanizmus” elleni védekezés nagyon tetszik azoknak is, akik egy másik tömeggyilkos rendszer kiszolgálói voltak. E folytonos harcban ők már kipróbált szakemberek, ellenfeleik tömegét küldték e címen a másvilágra is.
A mai magyar politikában ott áll a kétszer is szimpla (populista) demagógiával hatalomra jutott „baloldal”, újra – mint a Bokros-csomag után is – meztelenül. Ellenfeleik erőteljesen értékelvű mondanivalójával szemben ők a késő kádári megszorítások felújított propagandáját tudják csak nyújtani arról, hogy a nadrágszíjak meghúzása után, sőt közben is, jóléti fordulat zajlik. Mindez egyre több embernek kétséges, a gyakran dadogó miniszterelnök korábban népszerű esetlensége sem hat már. Bár a feljelentésügyi államtitkár, a kémia törvényeit is megcáfolandó, újfent frontot nyitott. A szépemlékű népfrontos egységlista is fellobogott – még sincs sok remény arra, hogy a materialistára nevelt nagy tömegek vörösben lássák a jövőt. Valami kell tehát, ami körül verhetik egyesek a habot úgy, hogy közben teljék a zsebük és eurokompatibilisek is legyenek.
Vegyes társaságról van szó. Vannak olyanok, akik őszintén gyűlölködnek, az egykori tragédiát pajzsul tartva nemtelen indulatokat árasztanak az ártatlan utódokra is. Vannak cinikus szakemberek, akik a lejáratáshoz s rágalmazáshoz értenek, s abból élnek – mindig onnan, ahol sokat tudnak fizetni. Vannak a cinikus buták, akik csak annyit értenek: karrierjük emeltyűje tud lenni az antiszemitizmus-vád lajtorjája. Vannak öreg ostobák, akik semmit sem értve, panelekből idétlenkednek össze látszólag népszerű véleményeket. Vannak az okos (gaz)emberek, akik tudják, mindez szamárság, és árt is népüknek, de trendi azon a külföldön, ahol ő, a rendszerváltozás zavarosának rablólovagja kritika nélküli sikeres ember lehet. S végül vannak a sárga földig bugyuták, akik hálásan sétálnak évtizedek óta ugyanazon hamis kolomp után, kongasson az bármit.
Az antiszemitizmus-vád e szellemileg kiüresedett kompániában lassan világnézetté válik, s kezdik hinni, hogy a zsidósághoz való viszony a modernség és szalonképesség fokmérője, miközben nekik semmi közük sem a valódi zsidósághoz, sem a tisztességhez. Ha ugyanis volna, akkor a folytonos „zsidózás” mellett tudomásul vennék azt, hogy „magyarozni”/„magyarkodni” ugyanolyan jogosult. Ha egy közösséget minden eszközt igénybe véve lehet állandóan védelmezni, akkor ugyanez érvényes egy másikra is – ha becsületesek vagyunk. De ők úgy gondolják, a magyarságnak például nem jár ugyanaz, mint az általuk eszközül használt zsidó közösségnek. A dolog tisztességtelenségét csak fokozza az, ahogyan a hitleri tömeggyilkosságot felhasználják egyéni és csoportcélokra. Tragédiák között ugyanis erkölcsi értelemben nincs értékkülönbség, s egyetlen utódnak sem biztosít az előd erőszakos halála örök erkölcsi piedesztált. Az antiszemitizmus vádja egy materialista pótvallás igényének kifejeződése, egy sokat szenvedett nép egyébként igen kötött és modern értelemben igen terhes létformájának gyakorlása helyett.
Ha az antiszemitázók becsületesek volnának, bevallhatnák, hogy harcuk – a pénzszerzésen túl – értelmetlen, hiszen nem volt, s nem lesz olyan világ, ahol csoportközi (vagy akár csak egyéni) viszonylatokban ne volnának örökké ellenszenvek. Az emberiségnek így – minden viszonylatban – örök feladata civilizáltan együtt élni a negatív indulatokkal (például nekik sem ártana). Az antiszemitázás középpontba emelése – egyébként ez sokadrangú kérdés a modernség halmozódó nyomorúságai közepette – nem segíti ezt. Az embereknek elegük van abból, hogy általában is ilyen feltranszformált gondokkal foglalkozzanak akkor, amikor van nekik elég saját bajuk is. Mit szolgál egy folyton antiszemitázó szociológusnő?
A megbékélést és megértést biztosan nem. Régen tudományos vagy népi alapon nem lehettek másféle fórumok és orgánumok nálunk, manapság lassan úgy tűnik, be kellene tiltani azt a sajtót, ahol nem az antiszemitázás a fő téma, sőt szörnyűség, még feleselni merészelnek jól-rosszul ezzel az értelmetlenséggel. Veszélyes játék ez, urak és hölgyek! Ha így haladnak, sikerül létrehozni azt, ami jelenleg nincs. Bár lehet, hogy ez a cél? Hogy ismét humanista és szabadságharcos helyzetbe hozzák magukat azok, akik jelen pillanatban csupán a globális spekulatív pénztőke pitiáner exponensei saját népük körében. Úgy tűnik, erkölcsi alapra még azoknak is szükségük van, akik a pénz uralma jegyében minden értéket magasról lesajnálnak.
Elég szomorú az, hogy a magyarság körében most is van ötödik hadoszlop azokból, akiknek az egyéni érvényesülés fontosabb, mint a közösségi felelősség. Ez esetben viszont felháborító kirekesztésről fecsegni, hiszen nem a közösség zárt ki valakiket, hanem ők minősítik értéktelennek, sőt veszélyesnek a formailag őket is tagnak tartó közösséget. Csak sajnálni lehet azt, hogy népünk leromlott szellemi-erkölcsi állapotában gátlástalan emberek mainstreamként randalírozhatnak óriási pénzekért. De egy örök tanulság azért figyelmeztet: a pénz értéke nullára is tud zuhanni. Nem a tőke, nem az okos ész, hanem – a kegyelmi időben – az élet, a teremtés, a rendeltetés örök.
origo.hu
Meghalt Jelenits István
