Csökkentett üzemmódban

A számítógépet használók egyik réme, amikor a gép nem működik rendesen. Hiba kerül a programba, és mielőtt magától összeomlana a rendszer vagy teljesen lecserélnénk, elkezd furcsa jeleket küldeni. Csökkentett üzemmódban működik a szerkezet, amelyben bizonyos dolgokat megtehetünk, másokat viszont, egészen elemi és alapvető dolgokat pedig egyáltalán nem. De ne legyünk unalmasak, térjünk rá a lényegre, a magyar valóságra.
Amikor egyik megszorító intézkedés a másikat követi, a számítógépes tapasztalatokkal rendelkező embernek folyton a fent említett csökkentett üzemmódot juttatja eszébe a sok szerencsétlenkedés. A szinte napi rendszerességgel bejelentett ilyen-olyan megvonás magyarra fordítva annyit tesz: ezt se lehet meg azt se lehet. A szerencsétlen, mit sem sejtő és erről talán nem is tehető állampolgár úgy érzi magát, mint a pók hálójába keveredett áldozat. A szálak egyre szorosabban fonják körül, és a korábbi vergődés után már a mozgás lehetősége sem adatik meg. Ha hagyja, és egy kétségbeesett, végső elszánással ki nem szakítja magát a ragadozó rovar kelepcéjéből.
A fenti hasonlatnál maradva paradox helyzet áll fenn. A „pók” ízületei recsegnek-ropognak, agyától a szájáig úgy érkeznek a jelek, mint a csökkentett üzemmódban működő számítógépnek, melyeket ki kellene mondania, ám onnan gyakorta csak valami artikulálatlan dolog röppen elő, általános zavarodottságot okozva a hallgatóságban itthon és külhonban egyaránt. Eszméi, melyekhez kora ifjúsága óta rögeszmésen ragaszkodik, hozzá hasonlóan megkoptak, elavultak. Talán már csak a hozzá hasonlóan kivénhedt és szellemileg redukálódott társaságban keltenek némi nosztalgiafélét. Az ifjúságot egyértelműen untatják vagy irritálják, de a józan ész barátai sincsenek lelkes kapcsolatban vele.
Ha mindezt a kabaré nyelvére kellene lefordítanunk, márpedig gyakorta adódnak jelenetek, melyek inkább oda kívánkoznának, mint a politika porondjára, akkor a méretes bohóccipőben csetlő-botló figurára kell gondolnunk, aki mindössze annyit tud, hogy semmit se tud. Mármint semmit se tud úgy csinálni, ahogyan voltaképpen kellene, ezért a maga kifordított módján esetlenkedik a színpadon, míg ki nem tapsolják vagy ki nem fütyülik. Szóval az egész egy nagy blamázs.
Aki képzetlen vagy méltatlan a neki megadatott szerepkörre, annak két dolgot lehet tennie, helyszíntől és közönségtől függetlenül: vagy veszi a kalapját, utoljára meghajol, és addig távozik, amíg komolyabb blamázs nem éri színészi képességeit, vagy marad, de akkor vállalnia kell a csúfolódást, a gúnykacajokat, a kifütyülést és az esetleges fenékbe billentéseket, csakhogy mindennapi kenyerét ne veszítse el. Azaz a csökkentett üzemmódot, amelyben még megtehet bizonyos dolgokat, ám a leglényegesebbeket már nem. És van valami, ami ebben a szerepkörben sohasem lehet: méltóságteljes, tiszteletre méltó, népszerű, imádnivalóan aranyos, kedves, magasztos, magasrendű, etalon mások számára.
Egyik nap azt üzeni nekünk, hogy már megint eladtak valamit a családi vagyonból. És itt nem olyasmiről van szó, hogy a dédimama sublótja családi tulajdonban marad-e, a padláson porosodva, hanem a stratégiailag fontos nemzeti tulajdonról, annak egy-egy darabjáról. Ezek a holmik nemcsak érzelmi okból fontosak a számunkra, hanem döntően meghatározzák jövőnket, sőt gyermekeink, unokáink jövőjét is. Ha élelmiszerboltba megyünk, a boltos haszna külföldi bankba vagy még keletebbre fekvő országba kerül befektetés formájában. Ha ruhát, tartós fogyasztási cikket veszünk, a helyzet ugyanez. Ha lakást, házat veszünk, bankhitelt kell felvennünk, csak külföldi bankároktól kaphatunk hitelt, s nem éppen méltányos feltételekkel. Lassan már ha levegőt veszünk, vizet iszunk, azzal is valami külföldi érdekszféra megerősödését segítjük elő. Kiszolgáltatottnak kell éreznünk magunkat a tulajdon hazánkban. Mindezt kinek a jóvoltából? A rozzant, vigyorgó, makogó „pók”, és a hozzá hasonló, élősködő rovarhadsereg áldatlan tevékenykedése révén.
Dühöng a csökkentett mód, a semmit nem lehet, semmit nem szabad nemtelen eszméi jegyében. A lejárt lemezek recsegnek-ropognak, végül már azt kell hallgatnunk, hogy sok nemes eszme okán kaptuk ezt a büntetést a nyakunkra. Egy dolog viszont mindenképpen lehetséges. A szavazócédulákon mindenképpen jó helyre kell ikszelni, és az urnákat gondosan kell őrizni, a számítógépes rendszer felügyeletével pedig nem hackereket kell megbízni, hanem komoly EU-s felügyeletet kell kérni a következő választásokhoz. A jó öreg „pók” így se fog éhen veszni, sőt. Akkora tartalékokkal rendelkezik, hogy megirigyelhetné bármelyik orosz maffiózó vagy amerikai olajmágnás. A mi dolgunk nem az érte való aggódás, hanem a saját soraink rendezése. Minél előbb, és minél okosabban.

A szerző újságíró