Miről hallgatnak a szocialisták?

Egyre látványosabb az uniós választás közeledtével az MSZP idegessége. A Tények és hazugságok című legújabb szórólap-ronwerberményük szívhezszóló preambuluma arról győzködi a csúsztatások sorozatával ostromlott választópolgárt, hogy „az MSZP nem kíván részt venni a közéletet mérgező mocskolódásban”.
Csakugyan? Eszerint nem mocskolódás a lakosság többségét kitevő azon választópolgárok lefasisztázása, akik nincsenek megelégedve az MSZP-kormány országlásával? Vagy akik nem a fasisztázás nyilvánosságra jutásának módját ítélik el, hanem annak tényét? S az is etikus netán, hogy a százötven tagú elvtársi gyülekezetben nem akadt egyetlen jelenlévő sem, aki rendre utasította volna Ron Werber urat a fasisztázás miatt? Vajon az is belefér a párt etikai kódexébe, hogy lakossági fórumán Horn Gyula sem utasította rendre a nevét és arcát a tévé nyilvánossága előtt nem vállaló hisztérikát a polgári szövetség köztiszteletben álló vezetőjének levadászását indítványozó kirohanásáért? S a parlamenti káromkodás sem volna mocskolódás? No meg a legfőbb ügyész bűnpártolással való vádolása Kovács László részéről? Vagy Toller Lászlónak a polgári szövetséget útszéli hangú (e lap hasábjain nem idézhető) trágársággal gyalázó vagdalkozása, melyet Kovács pártvezető személyi konzekvencia levonása nélkül tolerált? Ki mocskolódik hát?
Máris hallom az áltárgyilagos sztereotípia imamalomként ismételt ellenvetését: az övön aluli vagdalkozás kölcsönös. Ám sántít az egyenlőségjel. A bagoly mondja verébnek érv nem mindig meggyőző. Mikor idéztek (idézhettek) az elvtársak Orbán Viktortól, Schmitt Páltól, Pokorni Zoltántól kulturálatlan, személyeskedő, gyerekszoba hiányára valló kifejezést? Tudom, kéznél van a riposzt: bezzeg Kövér László. Csakhogy nem ő károm-kodott a parlamentben, bármennyire keresetlen is olykor a stílusa. No és a kötelesügy? Tény, hogy Kövér László a 2012-es olimpia megpályázásáról való önkéntes lemondásunkat nemzeti öngyilkosságnak minősítette. De az, hogy bárkinek a felakasztását sugalmazta volna, otromba és hatásvadászó csúsztatás.
A szocialisták váltig hangoztatják, hogy most nem parlamenti, hanem uniós választás van soron. Tehát össznemzeti érdekeink érvényesítése a tét. Akkor viszont mi a céljuk a belpolitikai sikerpropagandával, meg a hisztériakeltő fasisztázással? A választ megtudhatjuk Tóbiás Józseftől, mivel a vagdalkozás nemcsak szórólapokban folytatódik töretlenül (a papír türelmességének kihasználásával), hanem az MSZP vezető reprezentánsainak nyilatkozataiban is. Ezt példázza Tóbiás széles körű médiaszereplése is. Melynek során újra hallhattuk az unos-untalan hangoztatott (természetesen a szórólapban is megismételt) hazugságot: a polgári kormány 19 ezer forintot vett ki a nyugdíjasok zsebéből, ám ezt az MSZP-kormány nagylelkűen visszaadta nekik. Az elvtársak, Ron Werber úr gyámhatósági intencióit követve, a jelek szerint elsajátították Goebbels kommunikációs technikáját: ha azt akarod, hogy a tömeg hitelt adjon a hazugságodnak, sokszor ismételd meg azt, elvégre a freudi nyáj is a kolomp után megy.
Tóbiás azonban, felbátorodva a 19 ezer forintos ámítástechnika eddigi látszatsikerén, rátett még egy lapáttal. Szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy az MSZP eme szociális érzékenységét mindmáig senki sem próbálta cáfolni, kétségbe vonni. Természetesen ez nem igaz. Hivatkozhatnék többek között Aszódi Pál nyilatkozataira, sajtócikkeire (e lapban is). A nyugdíjasszavazatok 19 ezer forint egységáron (pontosabban annak ígéretén) történt tömeges megvásárlásáról pedig a Magyar Nemzet 2003 május 5-i számában írtam részletes cikket, ízekre szedve a választók tömegeit félrevezető elvtársi szemfényvesztést. Kimutattam, hogy a 19 ezer forintot soha, senki nem vette ki a nyugdíjasok zsebéből, s az 52 milliárd elvétele helyett 76 milliárd többletjuttatás volt a valóság a polgári kormány időszakában. Számot adtam arról is, hogy ennél több azért nem lehetett, mert a szociálisan érzékeny elvtársak, ellenzéki pozícióban, a nyugdíjasok érdekében álló kezdeményezést leszavazták. Beszámoltam arról is, hogy a nyugdíjak (Medgyessy Péter pénzügyminiszteri intézkedésére bevezetett) adóztatását a polgári kormány szüntette meg. Számszerűen igazoltam, hogy a 19 ezer forint juttatása megtévesztő célzatú csalárd manőver volt, mert valójában a polgári kormány által előirányzott 13. havi nyugdíj elodázását (ún. lépcsőzetesítését) palástolta, s ennek következményeként a nyugdíjasokat valójában jelentős veszteség érte. Mindez a választási csalás magasiskolája.
Most a szocialisták immár harmadszor akarják benyújtani a számlát a 19 ezer forintos szemfényvesztésért (egy rókáról három bőrt lenyúzva), és ennek az ambíciónak a hevében füllentette Tóbiás, hogy az MSZP szociálpolitikai kommunikációját soha, senki sem tudta megkérdőjelezni. Holott az említett cikkemben azt is felajánlottam, hogy ha bárki kétségbe vonja a 19 ezer forintos szemfényvesztéssel szerzett szavazatok milliós nagyságrendjét, kész vagyok a statisztikai becslés megalapozottságát, vagyis a legetikátlanabb választási csalást újabb cikk keretében igazolni. A lovagias kihívásra Tóbiás (is) a hallgatni arany megfutamodással válaszolt.
Tényeket állítani meggondolandó dolog, mert a vízbe dobott kő hullámokat kelt. De kellő tisztelettel kérdezni szabad, sőt, ha irritáló a hallgatás, indokolt is.

A szerző egyetemi tanár