Egy elmaradt kézfogás

Képtelen volt hű maradni legfontosabb jelszavaihoz az olimpiai mozgalom.

Az olimpiai mozgalom irányító szervének, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) fél évszázadig sikerült fenntartania a versenyek amatőr szellemét. A szocialista táborban azonban megjelent az amatőrizmusnak álcázott profizmus. A versenyzők valójában hivatásos sportolók voltak, de papíron amatőrök, mert volt valami névleges civil foglalkozásuk. Ám a NOB egészen a nyolcvanas évekig fenntartotta az álszent látszatot, és a kapitalista országok profi sportolóinak nem engedélyezte az olimpiai részvételt. A magyar olimpiai bajnokok az 1948-as londoni olimpia óta kapnak hivatalosan állami jutalmat. Akkoriban 10 ezer forint volt ez az összeg, amely azóta lassan, de biztosan emelkedett. 1960-ban Rómában már 15 ezret kaptak, 1980-ban Moszkvában 100 ezret, 1992-ben Barcelonában 1,5 milliót. Jelenleg 35 milliót kapnak a bajnokok, s ez bizony egy jól kereső magyar munkásember 14 évi bére. Jutalmazás terén tehát felzárkóztunk az ókori Athénhoz.

Az alapító atyák hittek abban is, hogy a sportversenyek levezetik a nacionalista feszültségeket, és a nemzetek, népek, fajok, kultúrák közti világbékéhez vezethetnek. Ez a kozmopolita pacifizmus a legkevésbé sem igazolódott be. A játékok idejére nem hallgattak el a fegyverek, sőt három olimpia is elmaradt a világháborúk miatt, és a versenyek nemcsak a nemzeti öntudatot és a büszkeséget táplálják, de sajnálatos módon felhasználják népek, rasszok, politikai rendszerek vélt felsőbbrendűségének hirdetésére is.

1936-ban a berlini olimpiát teljes mértékben a náci propaganda szolgálatába állították. Nagy igyekezetükben azóta hagyománnyá vált újdonságokat is bevezettek. Először futottak az olimpiai lánggal, először építettek a sportolóknak közös szálláshelyet, olimpiai falut. A németek békés, kiegyensúlyozott képet akartak sugározni magukról, ennek érdekében még zsidó származású német sportolók indulását is lehetővé tették. A női tőrvívás harmadik helyezettje, Helene Mayer a dobogóra lépve náci karlendítéssel köszöntötte Hitlert. Az olimpia idején született, és azóta is tartja magát a történet arról, hogy Hitlert annyira bosszantották a néger (azóta afroamerikai) atléta, Jesse Owens győzelmei, hogy nem fogadta őt, nem volt hajlandó kezet fogni vele, inkább tüntetőleg elhagyta a stadiont. Ez azonban nem igaz. Hitler kezet fogott Owensszel, sőt a negyedik, távolugrásban elért győzelme után táviratban is gratulált neki.

Igaz viszont, hogy volt egy nagyhatalmú politikus, aki Owenst a bőrszíne miatt diszkriminálta. A mintademokrata F. D. Roosevelt elnök valóban nem fogadta Owenst, nem fogott vele kezet, nem gratulált neki, nem hívta meg a Fehér Házba. Úgy vélte, nem lenne szerencsés, ha egy feketével együtt mutatkozna.