Katonás kármentés a Katonában

Gothár Péter zaklatási ügye kapcsán bátran kijelenthetjük, hogy a #metoo-mozgalom lecsengett Magyarországon. Legalábbis az ország politikai baloldalán. Úgy tűnt el, nyom nélkül, mintha sosem lett volna.

Voltak persze eltúlzott ügyek is. Például amikor arról folyt a diskurzus a Mérce.hu-n, hogy férfielnyomásnak számít már az is, ha egy úr meghív kávézni egy nőt, előreengedi az ajtóban vagy ha bókol neki. A csinos hölgyek utáni füttyögés pedig nyilvánvalóan letöltendő börtönt érdemlő szexuális zaklatás, de olyan is elhangzott, hogy már az is a #metoo-bűnök közé sorolandó, ha egy vad és átbulizott éjszaka után egy férfi nem hívja fel már másnap azt a nőt, akivel kirúgott a hámból. Papp Réka Kinga pedig olyan undorral és viszolygással mondta ki heti négy alkalommal a „hímtag” szót, mintha Isten legkegyetlenebb büntetése az lenne, hogy így alkotta meg a férfiakat.

De arra is emlékezzünk vissza, hogy alig pár hónapja micsoda lincselésbe, mucsaizásba, milyen véget nem érő bunkó, viselkedni képtelen, a középkorban ragadt magyarozásba fogott a haladó nyilvánosság, mikor kiderült, hogy Kenderesi Tamás Dél-Koreában – kissé kapatos állapotban – rácsapott hajnali három óra tájékán egy hiányos öltözetű éjszakai táncoslány fenekére. Kevés embert hurcoltak meg ilyen mindenre kiterjedő és hosszú időn át tartó alapossággal, mint Kenderesit. Még a hazautazását is minden erővel akadályozták, majd amikor mégis hazatérhetett, szabályosan el kellett bújnia a nyilvánosság elől. Reuters-híradás, koreai rendőrségi jegyzőkönyv, fegyelmi bizottság, hárommillió von, azaz 744 ezer forint értékű pénzbüntetés és nemzetközi visszhangot kiváltó botrány – tehát minden együtt volt, ami egy sikeres karaktergyilkosság végigviteléhez szükséges. A Gothár kontra Kenderesi ügyben akkora a kettős mérce, hogy a Katona József Színház pótszékezett nézőterére sem férne be! Persze Kenderesi büszkén viseli a magyar címert, és valószínűleg könny szökik a szemébe mind a Himnusz, mind a Nélküled hallgatása alatt. Sportember.

Így aztán a testmozgást és a nemzeti alapú versengést a fasizmus előszobájának tartó balliberálisok olyan lelkes gyűlölettel szedték szét, hogy a kiváló úszó csak az elmúlt időszakban tudott kimászni abból a virtuális tömegsírból, ahova dobva a balliberális újságírók akarták örök nyugalomra kényszeríteni. De hogy még abszurdabb legyen a ballib sajtó által rendezett kutyakomédia: hétfőn volt a nők elleni erőszak világnapja, amit úgy ünnepelt meg például az Index nevű ellenzéki propagandalap, hogy egész nap le sem írta Gothár Péter nevét.

A balliberális oldalon az ilyen jellegű elhallgatások persze nem precedens nélküliek. Juhász Péter és Havas Henrik zaklatási ügyei is hasonló el(nem)bírálásban részesültek. Napokig csöndben voltak, még akkor is, amikor kiderült, Juhász Péter úgymond dulakodott egy nála harminc kilóval könnyebb nővel, gyermekei anyjával, de Havas Henrik is úgy kacarászik mostanában a tévében színésznők gyűrűjében, mintha sosem zaklatta volna Görög Zitát, Molnár Anikót és Baukó Évát.

És Gothár is abban az alomban látta meg a napvilágot, mint Juhász Péter és Havas Henrik. A ballib alomban. Ahol nincsenek következmények, ahol nincsenek lincselések, se élveboncolások, ahol nincsenek botrányok, nincsenek hosszú elemzések, ahol nem kell a távozását és a felelősségre vonását követelő nyílt levelekre, petíciókra és publicisztikákra számítani. Ahol azt is elnézik, azt is eltussolják, hogy a ballib rendezőkből álló maffia évek óta tudott róla, ennek ellenére falazott Gothár gusztustalan szokásainak és úgynevezett munkamódszereinek.

Ahol nem számít, ahol szóra sem érdemes pár megfogdosott színésznő, ahol a szokásos ügymenet részét képezi, ha az áldozatoknak megtiltják, hogy a nyilvánosságtól kérjenek védelmet egy szexuális ragadozótól.

Gothár volt SZDSZ-es képviselőjelölt védett vad. Így aztán azt sem követeli a progresszív, ellenzéki sajtó, hogy azonnal rúgják ki a Színművészeti Egyetemről. Nem szabad kilőni. Se megsebezni. Neki az egyetemen is jár egy kis tipi-tapi, hiszen balliberális és gyűlöli a jobboldalt, a Fideszt. Készségesen tálibozza is, ha épp úgy adódik. És gyakran úgy adódik. Igazán meg lehet bocsátani egy ilyen tehetséges ellenzéki művésznek, ha időnként átlépi a határokat, ha oda téved a keze, ahova nem lenne szabad. Ha visszaél a hatalmával. Ha zokogó és megalázott színésznők jelzik mindenfelé, hogy épp hol tanított vagy rendezett.

Végezetül csak egy pillanatra képzeljük el, napi hány cikkben őrjöngene a balliberális média, ha Vidnyánszky Attiláról vagy Kálomista Gáborról került volna a nyilvánosság elé valami hasonló! Ha egy jobboldali színházi ember zaklatott volna egy vagy több színésznőt. Segítek: napi tizennyolc alatt nem úsznánk meg.

Vadai Ágnes már éjszakára sem mosná le a monokliját, Szél Bernadett magából kikelve élőzne a Nemzeti Színház bejáratánál, a Momentum pedig felszólítaná az Amerikai Egyesült Államokat, hogy haladéktalanul kezdje meg a Magyarország elleni katonai hadműveleteket. Hiszen ezeknek a ballibeknek sosem számítottak igazán a nők jogai, sosem az ügy, a zaklatások, a bántalmazott nők érdekelték őket. Csak a Fidesz megbuktatása a cél. Ha a zaklató, a bántalmazó, a szexuális ragadozó a balliberális, diktatúrázó csapatba, vagyis közéjük tartozik, akkor szemük se rebben, amikor nőket bántalmaznak.

Inkább csöndben, sunyin kussolnak.