Nélkülözné az objektivitást, ha nem értékelnénk számos, a történelem során megvalósult liberális politikát. Napjainkban viszont már több állam liberális politikáját csak bűnügyi fogalmakkal lehet helyesen leírni. A baloldali liberális ideológia által vezérelt kormányzati politikákra gondolok. Mivel Nyugaton a jobb- és a baloldal közötti határ már évtizedek óta a liberalizmuson belül húzódik, megkülönböztethetünk jobb- és baloldali liberalizmust.
A Szovjetunió fennállása idején a liberalizmust általában jobboldalinak vélték, mert a szabad vállalkozást tartotta a gazdasági termelés leghatékonyabb formájának, azt ösztönözte és radikálisan szembeszállt a kommunizmussal. Ez utóbbi eltűnése óta azonban már megváltozott a liberalizmus megszokott elhelyezése a politikai palettán. A liberalizmus megnyilvánulási formái napjainkban jórészt a baloldalra jellemzők.
Ne feledjük, már évtizedek óta két baloldali ideológiával kell számolni: a szocialista baloldallal, illetve a később színre lépő szociális baloldallal. Mindkettő eltérő utópiákat kerget, amelyeknek bár vannak közös metszéspontjaik, lényegében eltérnek egymástól. A múlt században uralkodó szocialista baloldal utópiája a teljes anyagi egyenlőségen alapuló társadalom felépítését ígérte a termelési eszközök kollektivizálása, a magántulajdon eltörlése révén. Ez az ideológia uralta a kommunista rendszereket is. Nyugat-Európa országaiban viszont szociáldemokráciává szelídült a szocializmus.
A szociális baloldal utópiája napjainkban gyorsított ütemben szedi áldozatait. A szociális, vagyis mai szóhasználattal az újbaloldal úgy akarja ránk erőltetni az egyenlőségeszményét, hogy közben üldözi az általa diszkriminációnak nevezett emberi megnyilvánulásokat, és szabadjára engedi az egyéni szeszélyek széles skáláját. Ez a újbaloldal a társadalmi helyett már az antropológiai forradalmat erőlteti. Ő is rátalált propagandafegyvereire, amelyekkel rákényszeríti a többségi társadalmakat a legelfajultabb szexuális beállítódások elfogadására, az abortusz dicsőítésére, a kábítószerek legalizálására, az illegális bevándorlás szentesítésére, a határainak megszüntetésére és a kisebbségkultuszok elterjesztésére. A szociális baloldal keresztneve: progresszív liberalizmus. Ez az ideológia a nemzet, a hagyományos család, a társadalmi rend és az erkölcs esküdt ellensége.
A jobboldali liberalizmus kevésbé harsány, de számol a kis- és nagyközösségek térbeliségével, történelmi adottságaival, gondot fordít az igazságosság és a biztonság érvényesülésére, elutasítva minden utópiát. A jobboldali liberalizmus a család, a kis közösségek, a nemzet problémáival foglalkozik, igyekszik megtartani a tízparancsolat képviselte alapvető emberi értékeket, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az egyén felelősséggel tartozik cselekedeteinek következményeiért. Egyik mérvadó képviselője Wilhelm Röpke volt, aki bár azt mondta, hogy „a spontaneitás előnyt élvez a rendezettel szemben”, kidolgozott egy alapos etikai konzervativizmust. A Mont Pelerin Társaság, amelynek 1961–1962-ben az elnöke volt, a liberalizmus feladatának a hagyományos erkölcsi értékek visszahozatalát tekintette. A jobboldali liberalizmus a kereszténység örököse, hiszen megtartja és érvényesíti a jó és a rossz fogalmát.
A baloldali liberalizmus ezzel szemben a klasszikus liberalizmus rombolója, a megtestesült rossz. George Soros és inasainak liberális jelszava a „nyitott társadalom”, amely ideológia halálos propagandával áltatja a hiszékeny európaiakat, azzal a céllal, hogy megszüntesse a határaikat, identitásukat és a nemzeti szuverenitásukat. Pusztításuk miatt már nem sok maradt az európai országok hagyományából, társadalmi kohéziójából. Médiájuk populistáknak gúnyolja azokat, akik mindezt védik és ellenállnak a migráció ismétlődő hullámainak.
A balliberális progresszívek tagadják az egyéni felelősséget, mulandó beidegződésnek tartják a közösségeket, az államokat, a nemzeteket. Nekik csak az egyén a valódi, a létező. A népek, civilizációk, sőt a nemek különbségeit is megtagadva csak egymással felcserélhető egyéneket látnak maguk körül, akik a hedonista és globalizált piac törvényei szerint élnek. Szerintük e két tulajdonságában ki is merül az ember lényege. Vegytiszta mivoltában a balliberalizmus a korlátlan szabadság utópiája, amely a kommunizmushoz hasonló messianizmussal lép fel. Azt terjeszti magáról, hogy csakis ő lehet a tökéletes világ megtestesítője, az általa erőltetett új világ letéteményese. A balliberalizmus valójában az ösztönök változatos kielégítését tekinti a szabadság lényegének. És ettől éppúgy nem tágít, mint a magántulajdontól a kommunizmus!
Noha az általa irányított nyugati társadalmakat az eltűnésre kárhoztatja, a kommunizmus ikertestvér-ideológiája tökéletes szimbiózist alkot a piacgazdasággal, és irdatlan pénzügyi támogatást kap azok főszereplőitől. Franciaországban megnyerte magának a tőkéscsoportok nagy részét a társadalmi haladás, a bevándorlásdogma, a nemzeti hovatartozás elavulásának gondolatával. A közvélemény nagy része – tudatosan vagy sem – az újbaloldal gondolkodási mintái szerint éli mindennapjait. A városi liberális nagypolgárság kiváltságos gazdasági érdekeit szem előtt tartva a baloldali média elbeszélése szerint ítéli meg a nagyvilágot. Ugyanakkor az ő kebeléből rekrutálódnak a balliberális médiamunkások. Ez a nagypolgárság szövetségesének tartja a külvárosokat benépesítő, Európán kívülről érkező bevándorlókat. Aranyifjúsága felvilágosult elitnek képzeli magát, rózsaszín felhőinek magasságából tekint le az általa faragatlannak tartott vidéki nemzettársaira, a kispénzűekre, a kapcsolat nélküliekre, a „népiekre”, de gúnyolódik a hagyományos értékekhez ragaszkodó és kisebbségbe szorult polgártársain is.
A kommunizmust helyettesítő újbaloldali liberalizmus az emberi jogok kultuszát űzi és űzeti. Célja hasonló az elődjéhez: néhány évtized alatt végleg megalapozni „a jó” uralmát a Földön. Ez az új vallás az emberi jogok kizárólagossá tételével teljesítené be Isten földi királyságának az ígéretét. Így akarja kibékíteni az emberiséget önmagával. A balliberális projekt egy minden ízében kozmopolita világot erőltet ránk, amely kizárólag a fogyasztó és az önmagukat dicsőítő egyének jogain alapul. Az emberi jogok ideológiája elpusztítja azon nemzeteket, amelyek alávetik magukat neki. Az emberi jogok vallása végzetes Európára.
A legpusztítóbb benne, hogy abortuszra ösztönöz. Egyrészt, amiért az abortusz a kiemelt emberi jogok egyike lett, másrészt a máshonnan érkezők térfoglalását történelmi igazságként tünteti fel, mi több, az igazságos és jó is. És kötelező lelkesen elfogadni. E kettő kombinációja végzetes Nyugat-Európa kultúrájára. A fél évszázada gyakorolt abortusz óriási demográfiai vákuumot teremtett, ahová a kormányzatoktól független, de a milliárdosok pénzelte balliberális „civil szervezetektől” segítve Afrikából és a Közel-Keletről tódulnak a saját világukat idehozó, azt itt érvényesíteni akaró tömegek. Miközben az európaiakat abortuszra biztatják, más kontinensek népeit – köztük a többnejűeket – betelepítik. A kedvező körülmények láttán döntötték el a radikális iszlamisták, hogy a balliberális emberi jogok segítségével alávetik és meghódítják Európát.
Az emberjogi ideológiával átitatott Nyugat-Európa nemzetei az eutanázia felé tántorognak. Idevezetett a progresszív liberális politika, amelynek gyakorlása kimeríti a szándékos bűnelkövetés tényállását.
A szerző író, esszéista, a párizsi Panthéon-Assas Egyetem professzora
