Az Európai Bíróság (EUB) egyik közelmúltban született döntését a jogállam győzelmének kívánta beállítani az egyik külföldről finanszírozott magyarországi civil szervezet. Kiindulópontként le kell szögezni, hogy a Magyar Helsinki Bizottság vagy félreérti a közigazgatási bíróságok működését, vagy ami rosszabb, tudatosan befolyásolja a bíróságok ítélkezési tevékenységét.
A luxemburgi székhelyű testület határozatot hozott a menedékkérő Alekszij Torubarov kontra Magyarország ügyben. Az őrizetbe vett orosz vállalkozó védői az esetet úgy értelmezték, hogy annak ellenére nem adott neki menedékjogot a hazai hatóság, hogy arra világos iránymutatást adott a magyar bíróság. Ezt a döntést a menekültügyi hatóság azért nem hozhatta meg, mert a magyar kormány 2015-ben elvette a bíróságoktól azt a lehetőséget, hogy maguk is megadhassák a menedékjogot.
Az EUB ítéletének háttere azonban nem ilyen egyértelmű. A kérdés jelen esetben az lenne, hogy mennyire szokványos az Európai Unióban, hogy reformatórius, vagyis a korábbi döntést megváltoztató jogköre van a bíróságoknak menekültügyben.
A reformatórius jogkör lényege, hogy adott esetben gyorsabb, illetve ezen jogkörben a bíróság megváltoztathatja a közigazgatási szerv döntését, szemben a kasszációs jogkörrel, amikor is hatályon kívül helyez a bíróság, és az ügyet ismételten hatósági szakba tereli.
Ha nem így történik, akkor a bíróság a hatóság szerepébe lép, és építésügyi vagy környezetvédelmi szakkérdésben közigazgatási döntéshozóvá válik. A Magyar Helsinki Bizottság ezt a fajta bírósági szerepfelfogást erőlteti, ami teljesen ellentétes a közigazgatási bíráskodás lényegével.
Mindenekelőtt ki kell emelni, hogy az angolszász jogi (Anglia, Írország) gondolkodástól mindig is távol állt az EUB vonatkozó döntésének szellemisége. Ráadásul Angliában a közigazgatás jogszerű működésének kontrollját korábban kizárólag rendes bíróságok látták el.
Nincsen külön eljárási szabályozás közigazgatási bírósági eljárásra, vagyis a közigazgatási jogvitákban is a polgári eljárásjog szabályait alkalmazzák. Az angol jogalkalmazó hatóságok jelezték, hogy a reformatórius szabály bevezetése ritkán kecsegtet sikerrel, így a bíróságok gyakorlatilag nem alkalmazzák. Mindez annak fényében érdekes, hogy a luxemburgi bíróság kvázi precedensértékű döntésével szembehelyezkedett több EU-s tagállam bírói gyakorlatával.
Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy uniós bírói fórum döntése nem köti meg továbbra sem menekültügyekben a magyar bírók kezét, és a jövőben is élhetnek azzal a jogosultságukkal, hogy csak a hatályon kívül helyezést alkalmazzák.
Érdemes megjegyezni, hogy a hazai bíróságnak van egy fontos döntési opciója: amennyiben a magyar és a nemzetközi jog ellentétben áll, akkor nemzetközi szerződés belső joggal való ütközése címen az Alkotmánybírósághoz fordulhat. A luxemburgi Európai Bíróság friss döntése nyomán a magyar bíróságok akár szűkíthetik is a menedékjog megadásának jogát, például azzal érvelve, hogy a hatóság korábban túl tágan értelmezte a genfi menekültügyi egyezményt a közigazgatási eljárás során.
Összegzésként fontos annak kiemelése, hogy változatlanul nem feladata a közigazgatási bíróságoknak, hogy átvegyék a hatóságok szerepét, a határozatok törvényességi felügyelete mást jelent tehát, mint amit a Magyar Helsinki Bizottság szeretne az ítélkezési gyakorlat részévé tenni. Ennek a fajta vágyvezérelt gondolkodásnak láthattuk számos múltbeli megnyilvánulását a jogvédők részéről, amely mindaddig ártatlan ideológiai polemizálás, amíg célja nem a magyar bíróságokra helyezendő, szakmai köntösbe öltöztetett nyomásgyakorlás.
Végezetül visszautalva a határozat állítólagos újszerű jellegére, az Európai Bíróság döntésének felmagasztalása azért is megmosolyogtató, mert az érintett ügyekben eddig is a bíróság mondta ki a végső szót, ráadásul a hatályon kívül helyezés esetén jelenleg is kötve van a bíróság döntéséhez a menekültügyi hatóság.
Az pedig mindenképpen újdonság a jogvédők szemléletében, hogy újabban a közigazgatási bíróságok jelentőségét hangsúlyozzák, hiszen korábban az ezen bírósági rendszer kiterjesztését és megszilárdítását szolgáló jogalkotói kezdeményezést a TASZ úgy állította be, mint ami „Nem a szakszerűség megteremtése és a jog uralmának biztosítása, hanem az, hogy a kormányzat meghatározó befolyást szerezzen a politikailag kényes ügyek elbírálásában.”
A szerző alkotmányjogász
