Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni! A népszerű idézetet a koronavírus váltotta valóra. A járvány megállította az életet. Lekapcsolták a gyárak futószalagjait, a földön maradtak a repülők, eltűnt a dugó az utakról, kiürültek a plázák. Csend lett. Levegőhöz jutott a Föld, de a kényszerű szünet az egészségügyi vészhelyzet mellett kirobbantotta a gazdasági válságot. Többfrontos védekezésre, harcra késztetve a kormányokat. Ez így történt Magyarországon is.
Itt azonban az ellenzék is tűz alá vette a mentőalakulatokat. A miniszterelnöknek, aki diktátor lett, lövése sincs a magyar valóságról; a kormány mindenben késlekedik; a nyugdíjasokat, öregeket senki nem védi meg; válságkezelésre nem jut elég pénz; Müller Cecília országos tiszti főorvos pártpolitikai feladatot hajt végre; a vírusba Magyarországon haltak bele a legtöbben; alkalmatlanok, rosszak a kínai lélegeztetőgépek; selejtesek a kínai arcmaszkok; a kormány szándékosan magára hagyja az embereket – ezek a mondatok az ellenzéki politikusok száját hagyták el az elmúlt napokban, hetekben. Sőt még ennél sokkal cifrábban is szoktak fogalmazni, mintha nem is az Országgyűlésben, hanem valamelyik sarki kocsmában vitatkoznának az ivócimborákkal.
A magyar válságkezelés azonban nem késett. Azért nem, mert az nem most márciusban-áprilisban, hanem 2010-ben kezdődött. Ha egy sportoló a mindennapokban nem jut egészséges táplálékhoz, ha nem készítik fel kellően a megméretés idejére, akkor esélye sem lesz a helytállásra. Ha eldördül a startpisztoly, akkor már hiába kínálják meg vitaminos gyümölcslével.
A balliberális alakulat nagyon nagy részben azért vesztette el a választásokat 2010-ben, mert legalább annyira értettek a pénzügyi és gazdasági kormányzáshoz, mint a rendszerváltoztatás előtti elvtársaik. Semennyire. Olyan vizekre kormányozták az ország hajóját, hogy az léket kapott. Sokadszorra tették ezt, sokadszorra kellett a Nemzetközi Valutaalaptól mentőövet kérniük. A 2008–2009-es pénzügyi válság olyan országot ért el hazánk esetében, ahol minden az összeomlás szélén állt. Egyre vékonyabb máz takarta a valóságot, egyre több helyen ütött át a realitás.
Sokatmondó számok következnek. Olyanok, amelyek megmutatják, hogy milyen helyzetben kapta telibe a krízis 2008-ban hazánkat és milyenben találta most.
A bruttó hazai termék (GDP) 2008-ban 1,1 százalékkal nőtt, 2019-ben 4,9 százalékkal. Az előbbi időpontban a foglalkoztatottak száma 3,8 millió, az utóbbi évben 4,5 millió fő volt. A munkanélküliek száma 2008-ban 326 ezer fő volt, tavaly 159 ezer. A háztartási hitelállomány (a GDP-hez mérten) a Gyurcsány-kormány alatt 36 százalék volt, a múlt esztendőben 18 százalék. Ebben pedig a legnagyobb időzített bomba az volt, hogy a devizahitelek aránya akkor 62 százalékon állt, ellenben most egy százalék. És még egy adat: 2008-ban a külső adósság 52,6, míg tavaly 7,9 százalék volt a bruttó hazai termék arányában.
A különbségek elképesztők. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy a tomboló válságra a Gyurcsány–Bajnai-kormányok a lakosság kifosztásával válaszoltak. Padlássöprés újratöltve – így is lehetne mondani. Az Orbán-kormány 2010 után eltakarította a romokat, letette egy fenntartható, működőképes és élhető gazdaság, ország alapjait.
Visszatérve a korábbi hasonlathoz: a mostani megméretés idején egy felkészített, erőtől duzzadó sportoló nézett szembe a feladattal. Az ellenszél nagy, a pálya nehéz, de nem kellett a rajt után azonnal behozni a hordágyat. Sőt! Van miből energiát meríteni, el lehet jutni a célig. A válságra akkor kell felkészülni, amikor jól mennek a dolgok. A fegyelmezett gazdálkodás eredményei teszik lehetővé, hogy ne kelljen segítségért szaladni valamelyik nemzetközi pénzügyi szervezethez. Tudják ezt az ellenzéki képviselők is, ezért kiabálnak egyre hangosabban. Ők nem „csak” az embereket, hanem az egész országot hagyták ott az út szélén.
Egy válság arra is jó, hogy lerántsa a leplet. Ilyenkor kiderül, hogy ki mire képes. Ebben a veszélyhelyzetben az ellenzéknek nem sikerült letennie az érettségi vizsgát. Megbuktak. Sokadszorra.
