Modern kori vallásháború

Milyen jövőt vetít elénk az a Földközi-tengeren előállt helyzet, amikor négy-öt felbérelt – és jól megfizetett – NGO-hajó provokációja képes kormányválságot előidézni Olaszországban?

EUROPE-MIGRANTS/ITALY Fotó: Reuters

Újra választ Magyarország, ezúttal helyi vezetőket, önkormányzatokat. A közvélemény megint – vagy még mindig – politikailag aktív, a diskurzus helyi és országos szinten is zajlik, az emberek otthon és a munkahelyen is erről beszélnek. Bő másfél hónap múlva érkezik el október 13-a, az önkormányzati választás napja, amikor is a voksoláson eldől, hogy kik lesznek a községi, városi, megyei politikai vezetők a helyi szavazópolgárok akaratából. Jelölt szinte bárki lehet, ha az illető 18. életévét betöltött magyar állampolgár és nincs kizáró körülmény a személyét illetően.

Érdekes, hogy míg a választási rendszerünk a jelöltek személyét illetően kifejezetten megengedő, aközben a munkaerőpiacon egyre szigorodnak az elvárások a munkavállalókkal szemben egy-egy állás, munkahely betöltésénél. A jelentkezőknek (jelölteknek) itt egy adott munkakör megpályázásakor nagyon is komoly feltételeknek kell megfelelniük. Szükséges a végzettség igazolása, de a pozíció betöltéséhez szükséges egyéb készségek, adottságok megléte is. A jelentkezők kiválasztását (választását), majd a munkába állást a részletes önéletrajz áttanulmányozása és sokszor többkörös személyes interjúk előzik meg.

A munkáltatók alapossága, ha úgy tetszik, szigora mára független attól, hogy konkrétan mennyire felelősségteljes a meghirdetett beosztás. Vagyis minden állást ugyanolyan körültekintően igyekeznek betöltetni a hr-esek. Ma már – nagyon helyesen – egy portaszolgálatos biztonsági őrnek is szakmai vizsgára és erkölcsi bizonyítványra van szüksége ahhoz, hogy felvehesse a szolgálatot.

Párhuzamosan vizsgálva a két kiválasztási rendszert, egyértelműen jelentkezik egy alapvető ellentmondás. A választott képviselők esetében a vonatkozó törvény csak annyit ír elő, hogy a jelölt nagykorú személy, illetve magyar állampolgár legyen, valamint hogy ne álljon büntetőeljárás alatt. De hol marad a hozzáértés? A szükséges kompetenciák? Az alkalmasság? Egy biztonsági portaszolgálatos őr felelősségteljes munkakör, hisz óvja a vállalatot a házi szarkák kártékony kísérleteitől, amikor ellenőrzi a kilépő dolgozók csomagjait. De mi óv minket, választópolgárokat az alkalmatlan képviselőktől, legyenek azok az unió vagy a magyar parlament, illetve a települések választott testületeinek tagjai?

Főként megalapozott a felvetés, tudva, hogy olyan személyekről van szó, akik törvényeket, de legalábbis helyi szabályokat alkotnak, amelyeket a hatályosulásuktól kezdve kötelező betartani minden ott élőnek. Miért nincs legalább néhány megkötés azzal kapcsolatban, hogy ki lehet polgármester? Miért nem fontos vagy legalább vizsgálatra érdemes szempont egy jelölt esetében, hogy személyiségéből adódóan alkalmas-e vezetőnek vagy sem? Megfelelő felkészültséggel, tapasztalattal, problémaérzékenységgel, a többiek iránti empátiával megáldott személyek-e a szabályalkotó képviselők? Van-e kizárók ok, bármilyen körülmény, amely kockázatossá teheti megválasztását? Egyszóval valami, bármi egyéb feltétel a meglévőkön túl, hisz az vajmi kevés, hogy az illető szimpatikus a többségnek vagy a legtöbb embert tudja mozgósítani a maga javára egy választási kampányban.

Külön gondolatsort érdemel azon jelölttípus, amelyet pusztán az a „képesség” tesz választhatóvá, hogy mindenki és mindenek fölött egy adott politikai párt elitjének az érdekeit jeleníti meg; függetlenül attól, hogy egyébként alkalmas-e a közösség vezetésére, képviseletére.

Sajnálatos, hogy a politikai acsarkodás századunk megszokott jelenségévé vált. Nincs mit tenni, mondhatnánk. Nem kívántan, ugyanakkor nem meglepő módon 2019-re, egy korábban rutinszerű önkormányzati választással összefüggésben is megjelent a nemzetbiztonsági kockázat tünetegyüttese.

Történetesen arról van szó, hogy a kampányban érzékelhető módon jelen van korunk politikai stratégiai ellentéte. Amit úgy lehetne címszavazni, hogy „mi lesz veled Európa?”. Amikor nem egy település szemétlerakójának kérdése kerül elő, hanem úgy általában a zöldmozgalom filozófiája, minden konkrétum nélkül. Amikor a szemben álló felek ideológiákról vitáznak, és elfelejtik szóba hozni a település stratégiai kihívásait, mondjuk a munkahelyteremtés vagy éppen a munkaerőhiány oldaláról közelítve. De a legkockázatosabb mégiscsak az, ha egy leendő polgármesterjelölt kijelenti, hogy szerinte „bűnös a fehér, keresztény férfi típusa”.

Hová is halad egyre depressziósabb és talajt vesztett korunk? Milyen jövőt vetít elénk az a Földközi-tengeren előállt helyzet, amikor négy-öt felbérelt – és jól megfizetett – NGO-hajó provokációja képes kormányválságot előidézni Olaszországban? Ugye, nem gondolhatjuk komolyan, hogy Magyarország kimarad azok célkeresztjéből, még egy önkormányzati választás idején is, akik az orbáni koncepciót halálos bűnnek tartják, miközben fennen hirdetik, hogy a fehér keresztény férfi nem lehet tisztességes polgára országának? A szabadság zászlaját lobogtatva igyekeznek bejuttatni a választott testületekbe minél több ideológiai harcostársukat, hogy azután belülről rombolják szét a helyi közösségek értékeit is.

Egy választás a demokráciák olyan alapértéke, amely lehetőséget ad a polgárok akaratának, érdekeinek és jövőjének kifejezésére. Egy választás nem összecsapás, harc vagy háború. A békés, fejlett, demokratikus társadalmak világának legmagasabb rendű vívmánya volt – eddig. Amikor ebbe is belelopakodik a métely és tudatos rombolás, akkor bizony akciózni kell a józan észnek, és elő kell venni a szárazon tartott puskaport, ami itt a szavak és a tettek erejét jelenti. A közösségek értéke nem szűk elitek játékszere, és ezek támadása a legmagasabb kockázati besorolású biztonsági – nemzetbiztonsági – kihívás. Ebben nem lehet pardon, mert ha félreértjük a jelenség igazi célját, támogatjuk saját életünk anarchiába taszítását.

A politikai erők által hangoztatott demokratikus értékek megőrzése valóban napi aktualitássá vált. Ideológiai különbségtől függetlenül egységet kell alkotni, és közösen, pártállástól függetlenül meg kell akadályozni, hogy egy szűk érdekcsoport és csatlósaik tönkretegyék mindazt, amiben még egyáltalán hinni merünk. Akik nem kaphatók az összefogásra vagy nem értik – nem akarják érteni – e lépés önvédelmi stratégiájának időszerűségét, nevezzük őket nemzetbiztonsági kockázatnak. Ennek kezelésére pedig vannak aktuális törvényeink.

A szerző titkosszolgálati szakértő