A miniszterelnök csütörtökön a Fidesz választmányi ülésén arra tett javaslatot, hogy 2013-ban és 2014-ben a parlamenti pártok ne részesüljenek költségvetési támogatásban. Ez azt jelenti, hogy a politikai erők jórészt az adományokra és a tagdíjra kellene, hogy alapozzák büdzséjüket, ami alapvetően formálná át a pártfinanszírozás rendszerét. Az erre vonatkozó 1989-es és 1997-es törvény alapján a politikai paletta szereplőinek költségvetése a tagok által befizetett tagdíjból, az állami támogatásból, az állam által rendelkezésre bocsátott ingatlanokból, gazdasági társaságok és magánszemélyek vagyoni hozzájárulásaiból, hagyatékokból és az adott párt gazdasági tevékenységéből származó nyereségből tevődik össze. Ugyanakkor Magyarországon ezidáig a büdzsék 70-90 százalékát a választási eredmény alapján kiosztott központi pénzek adták.
Ha a kormányfő elképzelései szerint bekövetkezik a nagy változás, 2,5 milliárd forinttal rövidülnek meg a pártok forrásai a központi költségvetés javára. Hogyan élhetik túl ezt a politikai szereplők?
– Amennyiben megvalósulna Orbán Viktor javaslata, a pártok eddigi gazdálkodása teljesen felborulna. Annyi bizonyos, hogy a pluszforrásokat csak a magán-, elsősorban a kereskedelmi szférából lehetne pótolni, ez pedig az üzleti lobbik politikai döntésekre gyakorolt befolyásának erősödését eredményezné – fejtette ki az MNO érdeklődésére Krekó Péter. A Political Capital igazgatója szerint a közfinanszírozásnak éppen az a lényege, hogy a nép egyes csoportjait képviselő pártokat maga „a nép” finanszírozza, tehát közpénzből gazdálkodjanak, és ne magánérdekeket képviseljenek.
A magyar büdzsé terheit adott esetben megkönnyítő 2,5 milliárdos tortából a Fidesz szelete a legnagyobb, és mint pénteki összeállításunkból kiderült, mennyiségben és százalékosan is a kormánypártok járnának a legrosszabbul a miniszterelnök javaslata alapján. Elgondolkodhatunk viszont azon, hogy a következő két évben elveendő állami párttámogatásokat a politikai erők valahogyan mégis összegyűjthetnék, beszedve azt mondjuk saját választóiktól. A 2011-es bázis alapján a polgári pártszövetség évi 1 milliárd központi költségvetési forintját – a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján – 1,5-2 millió fideszes választópolgár tudná összeadni, fejenként 620-820 forintos befizetést vállalva. MSZP-snek lenni ugyanezen számítási modell alapján ennél olcsóbb lenne, 520 forint, az LMP-t választani 620, a Jobbikot 670 forintba kerülne.
Forintosított demokrácia
A gyakorlatban vajon működne-e, hogy az adófizetői forintokat választói forintokra cseréljék a pártok, így tehermentesítve azokat, akiknek a politikai paletta egyik színe sem tetszik? Másképp feltéve a kérdést: mennyi esélye van a részvételi demokrácia „forintosított” formájának Magyarországon?
– A felmérések és a tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarországon alapvetően nem túl magas az adakozási kedv, és az elutasítás a politikával, a pártokkal és a politikusokkal szemben széles körben elterjedt – véli Krekó. Szerinte maguk a szavazók sem azért voksolnak sokszor egy adott pártra, mert „rajongva szeretik”, hanem mert azt tartják a kisebbik rossznak, és ez nem jelenti azt, hogy anyagilag is támogatnák. Fontos szerinte hozzátenni, hogy bár az Egyesült Államokban is szeretik azt hangoztatni a politikusok, hogy főképp magánszemélyek kis összegű adományaiból gazdálkodnak, a kampánypénzek nagy részét mégis a befolyásos üzleti szereplők adják, akik ennek a támogatásnak utána „el is kérik az árát” bizonyos pozíciók és döntések formájában.
Mindazonáltal a központi támogatás megvonását itthon a Fidesz tudná legjobban szimpatizánsi adományokból kipótolni, hiszen jelenleg neki van a legnagyobb, legaktívabb szavazótábora. Krekó Péter ezért úgy vélekedik, a javaslat a mindenkori ellenzék lehetőségeit korlátozná igazán, mert a kormánypártok mindig is könnyebben fértek hozzá a közpénzekhez.
Az jár jól, aki jobban aktivizál
A „forintosított demokrácia” elve érvényesül részben a már említett Amerikai Egyesült Államokban, de Krekó Péter kétkedik, hogy a magyar fejek is hasonlóan működnének. Számítását pedig ő is elvégezte.
– Vegyük a Fidesz példáját: a párt és alapítványa együttesen egy évben 1,7 milliárd forint támogatást kap, és a párt szavazótáborát a közvélemény-kutatások átlagosan körülbelül 1,7 milliósra teszik. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden Fidesz-szavazónak mintegy 1000 forinttal kellene támogatnia a pártot, ilyen áldozatot pedig igen valószínű, hogy nem vállalnának a szimpatizánsok.
Teherviselésnek igazságos
– Költségvetési tételként a pártok állami támogatása nem jelentős, ha viszont a megtakarítási lehetőségek oldaláról nézzük, akkor igen – reagált megkeresésünkre Zárug Péter Farkas. A politológus szimbolikusnak nevezte Orbán Viktor javaslatát, mely véleménye alapján azt célozza, hogy a pártok igenis vegyenek részt az igazságos teherviselésben. A tervet ugyanakkor szerinte a demokrácia minőségének javítása vagy rontása szempontjából is mérlegelni kell, hiszen mind a két serpenyőben bőségesen van felsorakoztatható muníció. Zárug amondó, a Fidesz jelenlegi erőfölénye és tagsági létszámának ereje joggal vetheti fel a kérdést, vajon nem a további előnyszerzés céljából tette-e a miniszterelnök a javaslatot a választások előtti két évre. Ezt figyelembe véve – mint mondja – nem csoda, hogy az újszerű elgondolás nagy vitát vált ki. A politológus számításunkról is elmondta véleményét.
– A demokrácia eltérő politikai álláspontjait és napról napra való újjászületését a viták során nem lehet puszta állampolgársági szimpátia alapján finanszírozni. Álságos arra számítani, hogy egyedül a tagság képes működtetni az eltérő ideológiai álláspontú pártokat. Mindez azt jelentené, hogy a kevésbé népszerű, szakmaspecifikus politizálás rövid időn belül kihalna, és a populizmus az egekbe szökne.
A politológus megjegyezte, még a civil szervezetek sem képesek puszta önkéntesség alapján működtetni a civil szférát, nemhogy az intézményes politikát működtető pártok.
