Nyugdíjba küldik a 62 év feletti kórházigazgatókat

Lapunk úgy értesült: az oktatásügyi és egészségügyi reform során távozniuk kell a 62 év fölötti kórházigazgatóknak is. Ez számos vezetőt érint majd.

JV
2012. 07. 03. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matolcsy György még június 14-én jelentette be, hogy az egészségügyi és oktatásügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, s a 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik majd. Később ezt a kormányszóvivő finomította. Giró-Szász András úgy fogalmazott: további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.

Pár nappal később Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azt nyilatkozta: az egészségügyre nem vonatkozhat a kötelező nyugdíjazás, és ezt fogja képviselni a tárgyalásokon. Az MNO információi szerint a kórházigazgatók esetében mégis ezt a megoldást választják. Ez számos igazgatót érint, így például dr. Kásler Miklóst, az Országos Onkológiai Intézet vezetőjét vagy Golub Ivánt, az Uzsoki utcai kórház főigazgatóját is. A korhatár nyilvánvalóan az új pályáztatásokra is vonatkozik majd.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és az erőforrástárca egészségügyi államtitkársága sem cáfolta értesülésünket. Előbbi annyit közölt, hogy még egyeztetések, modellezések folynak, így ebben a fázisban nem áll módjukban tájékoztatást nyújtani. Az eü-államtitkárság írásos válaszában úgy fogalmazott az MNO-nak, „ismerve a humánerőforrás krízishelyzetét, az államtitkárság a tárgyalásokon azt az álláspontot képviseli, hogy az egészségügy kapjon mentességet a nyugdíjazás alól.

Az új alaptörvény szerint a bírák szolgálati jogviszonya az eddigi 70. életév helyett az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig – tehát 62 éves korukig – állhat fenn. Az idén összesen 274 bíró vonul nyugállományba. Ebben a kérdésben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Bíróságánál.

Az Európai Bizottság arra szeretne további biztosítékokat kapni, hogy a bírák nyugdíjazásának új szabályozása nem diszkriminatív, a magyar kormány viszont úgy gondolja, hogy mivel az általános nyugdíjkorhatárt akarja érvényesíteni az igazságszolgáltatásban is, ezért az „definíciószerűen nem lehet diszkriminatív” – mondta el korábban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.