Aktuális női együttesünkkel az előző négy olimpián együtt sírt, együtt nevetett a fél ország. Az 1996-os atlantai bronzra, a 2000-es sydney-i ezüstre, a 2004-es athéni 5. és a 2008-as pekingi 4. helyre a sportág hívei bizonyára emlékeznek – az olimpiai kvalifikáció kivívásának módjára és pillanatára ellenben valószínűleg jóval kevesebben. Ezért is érdemes felidézni e négy momentumot, majd szembeállítani azzal a tétlenséggel, passzív szurkolói szereppel, amelyre idén kárhoztattunk.
Az 1996-os részvétel jogát az 1995-ös, félig hazai rendezésű világbajnokságon szerezték meg Kökény Beatrixék. Mivel a kiírás értelmében az első négy utazhatott közvetlenül Atlantába, a budapesti Körcsarnokban az oroszokkal szemben 23-18-ra megnyert negyeddöntőt elképesztő ováció, körtánc, a hangszórókból üvöltő „Szállj el, kismadár!” című Republic-sláger közös üvöltése fogadta. Sydney-be nagy kerülővel, Lillehammeren át vezetett az út. Az 1999-es vb-ről már öten szereztek kvótát, így ekkor az jelentette a beteljesülést, hogy Mocsai Lajos együttese az 5. helyért rendezett derbin 35-27-re elintézte Dániát. 2003-ban, a horvátországi vb-n ugyancsak öten jutottak athéni kontingenshez, de mivel a mieink akkor világbajnoki döntőbe kerültek, olyan magasan vitték ezt a lécet, hogy tulajdonképpen észre sem vették. Négy évre rá bezzeg igen, hiszen a 2008-as pekingi túráért annak az évnek a tavaszán Bukarestben olimpiai selejtezőt kellett vívni. A négy pályázóból ketten haladtak tovább, a lengyelek legyőzése és a románoktól elszenvedett vereség után Japán felülmúlása hozta meg a sikert.
Négyből négyszer önerőből ugrotta meg tehát a szükséges magasságot csapatunk, ezúttal azonban mások lendületére, kegyére kell hagyatkoznia. A németekkel szembeni, júniusi vb-selejtező elbukása miatt ugyanis jobb híján itthon szorít a keret azért, hogy a csodával határos módon ölébe hulljon egy meg nem szolgált, de ettől még elméletileg elcsíphető pótlehetőség.
Az olimpiai kézilabdatorna mezőnye 12 fős, ebből egyet-egyet elfoglalt már a rendező Nagy-Britannia, a tavalyi Európa-bajnok Norvégia, Ázsia képviseletében a Koreai Köztársaság, valamint Amerikában Brazília. Hozzájuk csatlakozik majd a jelenleg is zajló vb győztese és Afrika legjobbja, így lesznek hatan. A további hat hely a jövő évi kvalifikációs viadalokon kel el: három négyesben zajlik majd a vetélkedés, mindenhonnan ketten lépnek tovább. E tizenkét pótvizsgázó összetétele úgy alakul, hogy a vb 2–7. helyezettjei mellé Európa és Ázsia 2-2, Amerikai és Afrika további 1-1 alakulatot delegál. Nos, itt jön a mi esélyünk. A tavalyi Eb 10. helyezettjeként akkor kaparinthatnánk meg a kontinensünket illető, egyik bónusz helyet, ha az Eb legjobb nyolc együttese közül a norvégokhoz társulna a vb-ről még egy biztos olimpikon, a további hat együttes pedig szintén a vb-n vívná ki a selejtezős jogot. Mert csak ebben az esetben szállhatna át a két kvóta a tavaly decemberi 9. és 10. helyezettre, Horvátországra és Magyarországra. Tehát azért kell szurkolnunk, hogy a világbajnokságon Norvégia, Svédország, Románia, Dánia, Franciaország, Montenegró, Oroszország és Hollandia végezzen az első nyolc között (hiszen ez volt az Eb-sorrend), legfeljebb a már biztos londoni utazó dél-koreaiak és brazilok férkőzhetnek be közéjük.
Lássuk be, roppant halovány remény, már a kieséses rendszerű nyolcaddöntő szerencsétlen párosítása rögvest szertefoszlathatja. Bár addig még ne is nézzünk előre, egyelőre fohászkodjunk azért, hogy csoportjukból mindannyian továbbjussanak. Hiába, szokatlan érzés: az elmúlt évtizedek világbajnokságain bőven elég volt egy csapatnak szurkolnunk, most mindjárt itt van nyolc.
Ettől persze még jogos a kérdés: hol az az egy?
