Süle Zsolt, Tóth Péter. Van-e olyan, aki e két nevet nem ismeri?
Van. Rengetegen élnek olyanok, akik még csak nem is hallottak a két úrról. Tóth és Süle egyébként a Jobbikban politizál, és több közös tulajdonsággal is rendelkezik.
Az egyik, hogy finoman szólva sem rajonganak a zsidókért meg a cigányokért – Tóth a melegeket sem szívleli –, a másik pedig, hogy birtokolnak egy egészen különleges szuperképességet. Láthatatlanná tudnak válni. Egyszerűen eltűnnek, ha az élet úgy hozza. És most úgy hozta. De mielőtt erre rátérnénk, beszéljünk egy picit a balliberálisok egyik kedvenc hobbijáról.
A hazai és a nemzetközi baloldal egy emberként, az igyekezettől verejtékezve, kigúvadt szemekkel szokott a nácik, a szélsőjobboldaliak meg a fasiszták után kutatni. Messziről egészen úgy tűnnek, mintha dühösek és ingerültek lennének, miközben minden hajtás, fű, fa és bokor mögött nácikat keresnének, vagy ahogy a szenvedélytől kipirult arccal gyanakvóan vizslatnak, méregetnek és szagolgatnak minden általuk veszélyesnek gondolt tárgyat, mondatot és betűt. Amíg kutakodnak, mérgesnek látszanak, aztán mégis kiül az arcukra az a semmihez sem hasonlítható leplezetlen öröm, amikor végre félelmet nem ismerve, kíméletlenül lecsaphatnak a magyar zászlókkal vonulókra, a magyarságukat nem szégyellőkre, a hazájukért aggódókra és a keresztényekre.
Fiatal olvasóink nem tudhatják, hiszen nem éltek még a kilencvenes években, de akkoriban a balliberális politikusok és a hűséges sajtójuk képes volt halálkomoly arccal lefasisztázni és lenácizni minden fideszes tüntetőt, aki magyar, ne adj’ isten árpádsávos zászlóval ment ki az utcára demonstrálni. Sportot űztek abból is, hogy melyikük képes a legártatlanabb dologból is levezetni a legsötétebb vészkorszak visszatértét vagy azt, hogy a jobboldal újra el fogja indítani azokat a bizonyos „vonatokat”.
A liberális értelmiség rettegve, remegő hangon tartott kiselőadásokat az ágyuk alatt tartott, bepakolt bőröndökről vagy arról, hogy a zsigereikben érzik, hogy veszélyben az életük, hiszen tudják: bármelyik pillanatban eljöhet a pillanat, amikor el kell hagyniuk az országot, hiszen a vak is látja, hogy Orbánék épp restaurálják a Horthy-rendszert, miközben attól az aljasságtól sem riadnak vissza, hogy magyar zászlók alatt fenyegetően énekeljék az Isten, áldd meg a magyart.
De kicsit elkanyarodtunk.
Süle és Tóth urak szuperképességeinél tartottunk. A folyton nácik után kajtató balliberálisok ugyanis nem látják se őket, se a róluk szóló cikkeket. Pedig Süle a szintén jobbikos Bíró Lászlóhoz hasonlóan judapestezett, zsideszezett, zsidóbérencezett, de ha épp olyanja volt, akkor MSZP-s zsidózott is. Tóth pedig fajvédelmet követelt, bibsizett, életterezett, a cigányok visszaszorításáról értekezett, no meg genetikai hulladékoknak nevezte a homoszexuálisokat. A baloldali pártok és hűséges cselédsajtójuk viszont meg sem mukkan a két politikus vállalhatatlan mondataival és írásaival kapcsolatban.
Amire kizárólag egy magyarázat lehet. Mégpedig az, hogy a két jobbikos képes láthatatlanná válni.
Mert ugye az elképzelhetetlen, hogy léteznek úgymond jó nácik, akik nyugodtan zsideszezhetnek, judapestezhetnek meg bibsizhetnek, hiszen igazi hősök ők, akik nélkülözhetetlenek a Fidesz elleni háborúban, meg vannak a csúnya gonosz nácik, akiktől egy igaz demokratának kutya kötelessége rettegni meg elhatárolódni, és akik olyan elvetemült figurák, akiknek a puszta létük is veszélyt jelent a demokráciára és a zsidók életére.
Vagy mégis?
(Borítókép forrása: Facebook)
