Sajnos egy egészen apró, nüansznyi kitüremkedés mégiscsak látszik Jakab Péter logikai tarisznyáján. Nevezetesen: ha tényleg csak a sok gonosz fideszes szavazta meg Márki-Zayt, akkor hogyhogy csak harmadik lett az előválasztás első körében, ráadásul bagatell 126 ezer szavazattal? Továbbá a második forduló előtt Karigeri vajh miért lépett vissza a „fideszes” javára? Tán a budapesti főmormota is orbánista lett? Sorjáznak a kérdések, ám Jakab Péter nem felel. Ilyenkorra ő már eltűnik „munkalakása” mélyén.

Válaszolt viszont Márki-Zay Péter, aki szerint Jakab nem a nép, hanem az előválasztást szintén ellenző Gyurcsány Ferenc pártján van. Ez speciel igaz: Jakab hű ölebként bevitte egykori pártját a Szemkilövető hóna alá, és onnan vakkantgatott még egy ideig, míg ki nem akolbólították a Jobbikból a „főtitkárnőjével” egyetemben. Márki-Zay ezután tovább szőtte balladáját, miszerint az előválasztás végére az ellenzék népszerűbb lett, mint a Fidesz, „de ez kizárólag az előválasztás mozgósító ereje és az akkor még nem összegyurcsányozott, pártfüggetlen, a 2010 előtti és utáni korrupcióval is szembeállított jelöltségem miatt történt meg”. Hát persze. 

Márki-Zay még panaszkodott egy sort, hogy Gyurcsány és Jakab nem állt be mögé, sőt ellene kampányoltak, végül föltette a kérdések kérdését: „Kinek az érdeke azt hazudni, hogy a Fidesz rendszere szabad és demokratikus, ahol semmi akadálya a kormányváltásnak, csak a megfelelő jelölt hiányzott eddig?” A kör ezzel bezárult. Péter visszatért oda, ahol a valósággal és az üldözési mániával kilátástalan harcot vívó balliberális politikusok gondolatmenete rendszerint megfeneklik. Hogy a Fidesz leválthatatlan.

Pedig csak a nép leválthatatlan, ez Péterék tragédiája.

Borítókép: Jakab Péter az Egységben a szabad Magyarországért! október 23-i ellenzéki gyűlésén (Fotó: Kurucz Árpád)