idezojelek

Nép nélküli Péterek

Sorjáznak a kérdések, ám Jakab Péter nem felel. Ilyenkorra ő már eltűnik „munkalakása” mélyén.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
Fotó: Kurucz Árpád

Nem többre, csupán másfél esztendőre volt szüksége Jakab Péter politikai elemzőnek ahhoz, hogy kiértékelje a 2021-es ellenzéki előválasztás végeredményét. Gyorsan és pontosan elemez a Péter, ezért is olyan sikeres minden téren. Amúgy mi máson elmélkedhetne egy pártelnökként, miniszterelnök-jelöltként és családapaként is sikert sikerre halmozó párizsifogyasztó, mint a régi, szép időkön? Hogy közben dübörög a gazdasági világválság, a szomszédban háború dúl, a dollárbaloldal pedig romokban? Ugyan, kit érdekelnek ilyen csekélységek?

Röpke másfél évi gondolkodás után Jakab Péter arra a megállapításra jutott (és ezt minapi videóbejegyzésében közkinccsé is tette): 2021 és 2022 legnagyobb tanulsága, hogy soha többé előválasztást! 

Bár maga az ötlet szerinte csodaszámba ment, ám Márki-Zay Péter nem volt megfelelő jelölt. Neki, Jakabnak például biztosan nem felelt meg. Emellett MZP azért sem volt megfelelő, mert a fideszesek szavazataival lett közös jelölt. „Bőven előfordulhat az, hogy a Fidesz egész egyszerűen kiválasztotta az előválasztás lehetőségét, felhasználva a számára legoptimálisabb, legkedvezőbb, legverhetőbb jelöltet, aztán lett, ami lett” – summázott Jakab politikai elemző és számlálóbiztos. Hogy milyen tényadatok, leleplező bizonyítékok segítették e végkövetkeztetésében, azt nem kötötte az orrunkra. Mert azt feltételezni sem merem, hogy esetleg hazudott, ahogyan szokott.

Persze túl sok csodálkoznivaló nincs azon, hogy a nagytermészetű embernek egy életre elment a kedve az előválasztósditól: az első fordulóban – írd és mondd – 87 ezer szavazatot kapott, ami kemény 14,08 százalékos eredmény. 

Ennél csak szegény, félresiklott Fekete-Győr Andris kapott kevesebbet; igaz, őt azért engedték oda a vályúhoz, hogy mellette állva a többiek már-már politikusnak tűnjenek.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sajnos egy egészen apró, nüansznyi kitüremkedés mégiscsak látszik Jakab Péter logikai tarisznyáján. Nevezetesen: ha tényleg csak a sok gonosz fideszes szavazta meg Márki-Zayt, akkor hogyhogy csak harmadik lett az előválasztás első körében, ráadásul bagatell 126 ezer szavazattal? Továbbá a második forduló előtt Karigeri vajh miért lépett vissza a „fideszes” javára? Tán a budapesti főmormota is orbánista lett? Sorjáznak a kérdések, ám Jakab Péter nem felel. Ilyenkorra ő már eltűnik „munkalakása” mélyén.

Válaszolt viszont Márki-Zay Péter, aki szerint Jakab nem a nép, hanem az előválasztást szintén ellenző Gyurcsány Ferenc pártján van. Ez speciel igaz: Jakab hű ölebként bevitte egykori pártját a Szemkilövető hóna alá, és onnan vakkantgatott még egy ideig, míg ki nem akolbólították a Jobbikból a „főtitkárnőjével” egyetemben. Márki-Zay ezután tovább szőtte balladáját, miszerint az előválasztás végére az ellenzék népszerűbb lett, mint a Fidesz, „de ez kizárólag az előválasztás mozgósító ereje és az akkor még nem összegyurcsányozott, pártfüggetlen, a 2010 előtti és utáni korrupcióval is szembeállított jelöltségem miatt történt meg”. Hát persze. 

Azt persze balladai homályban hagyja Márki-Zay, hogy a korrupció elleni harcot mennyire gondolták komolyan – annyira, hogy amerikai dollárokból állták a kampánycechet. A „tiszták koalíciója”, mi?

Márki-Zay még panaszkodott egy sort, hogy Gyurcsány és Jakab nem állt be mögé, sőt ellene kampányoltak, végül föltette a kérdések kérdését: „Kinek az érdeke azt hazudni, hogy a Fidesz rendszere szabad és demokratikus, ahol semmi akadálya a kormányváltásnak, csak a megfelelő jelölt hiányzott eddig?” A kör ezzel bezárult. Péter visszatért oda, ahol a valósággal és az üldözési mániával kilátástalan harcot vívó balliberális politikusok gondolatmenete rendszerint megfeneklik. Hogy a Fidesz leválthatatlan.

Pedig csak a nép leválthatatlan, ez Péterék tragédiája.

Borítókép: Jakab Péter az Egységben a szabad Magyarországért! október 23-i ellenzéki gyűlésén (Fotó: Kurucz Árpád)
 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.