képalá

annak szavak, amelyek a hiányból születtek. Vannak, amelyek a bőségből. Szeretni és vágyni, adni és kérni, beszélni és hallgatni – az önmagunk határain való túlcsordulás és a belénk férkőző üresség hiányának ellentétpárjai. A valamiért kinyújtott és az alamizsnát osztó kéz: a tiszta lehetőség és az azt megtermékenyítő cselekvés. Vannak pillanatok, amikor csak másodpercek választanak el a beteljesüléstől. Attól, hogy a vágyból szerelem legyen, hogy a hallgatásból csend, az éhségből agapé. Vannak századok, amelyeket a kinyújtott kéz jellemez, vannak olyanok, amelyeket az alamizsnát osztó kéz. Most úgy tűnik, hogy a 21. század a kinyújtott kezek százada lesz: miközben kevesek soha nem látott, túlcsorduló bőségben élnek, sokan vannak olyanok, akik ismerik gazdagságukat – mert a televízióban látják az erről szóló képeket, az újságban nap mint nap olvassák a reklámok formájában feléjük küldött ígéreteket. Sokan éheznek, de még többen szenvednek attól az éhségtől, amely a beteljesíthetetlen vágy miatt gyötri őket. Látják, de el nem érik, érzik illatát, de meg nem ízlelhetik a vágy titokzatos tárgyát. Vannak napok, amelyek kényszerítenek, hogy számba vegyük: hány óra, hány év, hány évezred választ el a beteljesüléstől. Hogy felismerjük: az a titokzatos tárgy nem az áruházak polcain pihen. Van még 50 nap ebből az évből. Ötven nap arra, hogy eldöntsük, a 2000. év eljövetele a megalapozatlan, apokaliptikus félelem, az üres fecsegés vagy annak felismerése lesz, hogy túl sok a kinyújtott kéz.