A pártelnök azt írta a Facebookon: „Kopping Rita egy kecskeméti ellenzéki civil ernyőszervezet tagjaként szerzett önkormányzati képviselői mandátumot. Majd ugyanennek az egyesületnek a javaslatára lett az önkormányzat egyik szakbizottságának az elnöke. Ez az egyesület mára a Tisza helyi kampányszervezetévé vált. Az egyesület tiszás tagjai felszólították Kopping Ritát, hogy vagy lépjen vissza az országgyűlési képviselő-jelöltségtől, vagy visszahívják az önkormányzati bizottság elnöki tisztségéből. Erről maga Kopping Rita számolt be a DK vezetésének. Sajnos végül nem tudott ellenállni a zsarolásnak és a bizottsági elnöki széket és a vele járó pénzt választotta. Sajnáljuk. A DK Kopping Ritát kizárja a pártból.”

Érdekes. E sorok írásakor rápillantok a Nemzeti Választási Iroda honlapjára, eszerint 101 DK-s egyéni jelölt még állva van. Kérdés, meddig. 

 Leverték, mint vak a poharat. Ahogy mondani szokás, minden pofon jó helyre megy.

Eközben Tordai Bence villatúlépítő lelkét is kétségek marcangolják. Gollam és Szméagol viaskodik a keblében. Kedden aztán bejelentette, 72 óra múlva visszalép a tiszás Koncz Áron javára, bár jobban örülne, ha a tiszás tenné meg ezt, mivel ő (mármint Tordai) sokkal alkalmasabb képviselőnek – ezt a hülyék is tudják, legalábbis szerinte. (Tordainak és tenyérbemászó stílusának kétségtelen érdemei vannak abban, hogy tizenhat éve nemzeti kormányzás lehet. Ha innen nézzük az „alkalmasságát”, akár igaza is lehetne.) A visszalépést belebegtető posztban végül összekente Konczot egy kis – állítólagos – MSZP-s múlttal meg némi „NER”-es kapcsolódással, hogy a budai ellenzéki honpolgárok jó szívvel szavazhassanak a tiszásra. Tordai se marad munka nélkül: gondolom, izgatottan várja a bontógolyót…

A megelőző hetekben már olyan jellemóriá­sok léptek vissza az Övcsatos-szekta javára, mint Kabul Rózsája vagy Antifa Bandi. Csodálom, hogy az államfő nem rendelt még el nemzeti gyásznapot…

Ezzel egyidejűleg 

Az aranykonvojsztoriból az ellenzéki sajtóban nagyjából annyi jelent meg, hogy gonosz Orbánék zaklatják a tisztességes, böcsületes ukrán pénzszállítókat. A hívek pedig beveszik. Bármivel megetethetők.

A több mint két hónapja dúló ukrán olajblokád sem különösebben téma a Tisza meg az ellenzéki maradványok háza táján. Legfeljebb azt nehezményezik, hogy a magyar kormánynak ez nem tetszik, és kényszerűségből válaszintézkedéseket foganatosít. Hogy mernek visszaütni?

 Dekonspirálódása után Panyi azzal védekezett, hogy ő becsszóra „oknyomozó újságíró”, s ezt bizonyítandó, közzétette egy Szijjártó–Lavrov-telefonbeszélgetés leiratát. Így festenek korunk oknyomozói. Ezután az is kiderült, hogy Szijjártót rendszeresen lehallgatták. A magyarországi ellenzék szerint pedig ez teljesen rendben van.

Sajnos Panyi megsegítésére nem indult adománygyűjtés. Ellenben Szabó Bence rendőrnyomozó javára összegyűlt pár száz millió. Őt azért kellett megvigasztalni némi zizegőssel, mert 

Miként az egyik informatikus, a Gundalf fedőnevű is, aki a magyar szerveknek bevallotta, hogy az észtek kiképezték, az ukránok beszervezték, járt Kijevben, valami nagyobb akcióban akarták őt fölhasználni. Majd a 444-nek már arról mesélt, hogy valójában hazudott az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, átejtette őket, nem is lett beszervezve. Az ukrán nagykövetségen sem járt, csak megnézte az épületet kívülről. A valóság a végtelenségig görbíthető.

Az SZDSZ-alapító Hann és a többi azért hazudik ordas Tisza-előnyt, hogy a várható Fidesz-győzelem után transz­állapotba hajszolják a szektát, utcai ribilliót provokáljanak ki. Ahogy Kijevben, a Majdan téren. Ez lesz az utolsó dobásuk.

Legyünk észnél, készüljünk föl mindenre!