Temesvárott született 1883-ban. A kolozsvári Református Kollégium elvégzése után építészmérnöki diplomát szerzett. Még egyetemi hallgatóként építészeti felmérő tanulmányutat tett Kalotaszegen és egy életre elkötelezte magát e táj mellett. 1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi Sztánán, felépítette a nyaralóját, amely később lakóháza lett, és feleségül vette a türei református lelkész leányát. 1914-ben, az I. világháború kitörése után a munka nélkül maradt építész Sztánára költözött.
1916-ban IV. Károly, az utolsó magyar király koronázására a budai vár díszítésére kapott megbízást. Építészként a magyar népi építkezésre alapozott. Részt vett a budapesti Állatkert épületeinek megtervezésében. Stílusát jellemzi a zebegényi katolikus, Kolozsvárott a Monostor úti református („kakasos”) templom, Sepsiszentgyörgyön pedig a Székely Nemzeti Múzeum tornyos palotája. 1918-ban, amikor az Iparművészeti Főiskola tanárának nevezték ki, nem fogadja el . Erről így vallott: „..a döntés nehéz volt,... hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám, mint Budapesten.... és itthon maradtam”. 1919 után alkalmi munkákból élt, műszaki rajzoló, nyomdai grafikus, illusztrátor, újságíró, plakátrajzoló volt, ex-libriseket, bútorokat, emléktáblákat, síremlékeket tervezett.
Az érdeklődése ekkor az irodalom és a kulturális szervezőmunka felé fordult Az építész mellett ebben az időben a grafikus, a könyvtervező, a szerkesztő és a szépíró is jelentkezik. Kalotaszeg címen saját maga szerkesztette folyóiratot ad ki. Sorra jelennek meg tanulmányai, publicisztikai írásai. Irodalmi körökben a Varjúnemzetség, az Országépítő, a Budai Nagy Antal, a Kalotaszegi krónika nagy sikert arat.
1924-ben több barátjával együtt létrehozza az Erdélyi Szépmíves Céhet, egy független könyvkiadót, amelynek igazgatója. 1931-től szerkesztője az Erdélyi Helikonnak, valamint igazgatja a Barabás Miklós Céhet – a romániai magyar képzőművészek szabad érdekvédelmi szervezetét. Részben a magyar kisebbségpolitika, részben demokrata szellemisége miatt, részben az erdélyi nép elszegényedése miatt nem kap komoly építészeti megbízásokat, csak kisebb, szerényebb munkákat.
1944-ben sztánai házát kirabolták, részben elpusztították, emiatt családjával Kolozsvárra költözik a testvéréhez. Itt kezdi újra az életet a semmiből, az újjáalakult Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnök-igazgatója. 1945-46-ban a Magyar Népi Szövetség elnöke, 1946-48 között nemzetgyűlési képviselő. 1945-ben a Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára. 1948-49 munkatársa a Világosság c. lapnak. De ha sorolni kívánnánk, hogy építészeten és irodalmon kívül még mi mindenhez értett mesteri fokon, akkor az ámuldozó érdeklődőnek tudomásul kell vennie, hogy festő- és grafikusművész, művészettörténész, néprajztudós, könyvkiadó vállalat igazgatója, nagy hatású folyóirat szerkesztője, gyakorlati politikus, olykor országgyűlési képviselő volt, Erdély lelkének és társadalmi valóságának legjobb értője, a ,,három nemzet„, a magyar -román-szász együttélés ihletett kifejezője. Kevés lenne, ha csak azt mondanánk,hogy a nagy múltú és dúsgazdag erdélyi, majd romániai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Hiszen az egész irodalom csupán az egyik arculata volt mindannak a művészi, tudományos és kultúrpolitikai teljesítménynek, amely múlhatatlan emlékű szerepet biztosított a ,,kalotaszegi ezermester”-nek, ahogy már hosszú élete derekán megtisztelték.
1977. augusztus 24-én halt meg Kolozsváron. Temetése egyfajta néma tüntetésnek is beillett. Népviseletbe öltözött kalotaszegi férfiak vitték vállukon a koporsóját, kalotaszegi asszonyok és lányok a pártájuk fölé emelve vitték a koszorúkat a Farkas utcai református templomból elinduló utolsó útján a Házsongárdi temetőkertbe.
origo.hu
Közúti ellenőrzés esetén ezekre kell odafigyelni!
