Fájó búcsú a varrónőktől

Az ország keleti részén a legutóbbi időkig fontos szerepet játszottak a varrodák és kötödék a nők foglalkoztatásában. A magyar bedolgozó ipar azonban tönkremenni látszik.
A külföldi megrendelők Romániába, Ukrajnába és Távol-Keletre helyezik át a termelést, mert a forint erősödése és a minimálbér emelkedése megdrágította a munkáltatást. A majdnem minden kis faluban eleddig megélő varrodák és kötödék megszűnése komoly foglalkoztatási gondokat vet föl, a bedolgozó ipar szereplői kormányzati segítséget sürgetnek.
A kötödéket már évek óta nyomasztja a költségek emelkedése, s nagyon sok már tavaly, illetve tavalyelőtt befejezte ténykedését. Hat-nyolc évvel ezelőtt a kötödék még több ezer embernek adtak munkát Hajdú-Bihar megyében, idén viszont a foglalkoztatottak száma alig haladja meg az ötszázat. Sok megmaradtnak alig fél évet jósolnak a szakértők, hiszen a külföldi megrendelések elmaradása olyan váratlanul csattan rajtuk, hogy belső piaccal a kieső bevételeket nem tudják pótolni. A debreceni CAD Kft. némiképp kedvező helyzetben van: sikerült megtartania olasz megrendelőit, sőt némi német, illetve belföldi megrendeléssel is dicsekedhet. Tóth Dénes tulajdonos elmondta, a hatszázmillió forint forgalmú cég jelenleg száznegyven embernek ad munkát, s a foglalkoztatási képesség megőrzéséért az elmúlt hónapokban-években számos pályázattal is próbálkoztak, kevés sikerrel.
Nem mondhatja szerencsésnek magát a Borsod megyei Karcsa községben működő Lantos Rt. Gyártása jó részét Moldáviába helyezte át: szerencséje volt, hogy piacot és tőkés partnert is talált. A karcsai telephelyet, ahol kétszáz asszony gyártja német és olasz megrendelésre a női blézereket, kabátokat és kosztümöket, egyelőre nem kívánják bezárni. Lantos Péter marketingigazgató szerint a jó szándék valószínűleg egy idő után kevés lesz a munkahelyek megtartásához, hiszen a kedvezőtlen makrogazdasági körülmények miatt a bevételek töredékükre csökkennek: tavaly 493 millió forintot forgalmaztak, idén csak négyszázmillió forint árbevételre számíthatnak.
– Cégünk a forintleértékelés miatt tavaly negyvenmillióval, idén az első kilenc hónapban harmincmillióval kevesebb árbevételhez jutott ugyanazért a munkáért, mint korábban – tájékoztat bennünket Lantos Péter. – Az egy főre jutó személyi kifizetés mindeközben 24,4 százalékkal nőtt, így elkezdtünk puhatolózni a Magyarország határain kívüli gyártásról.
Hasonló a helyzet a hajdúnánási Mode 3H Kft.-nél is. A magyar–holland társaság többségi tulajdonosa, Daróczi Balázs úgy látja, a gyártás jelenlegi volumene csak akkor őrizhető meg, ha kormányzati segítséget kapnak.
Cégünknek óriási teher az egészségügyi hozzájárulás, ezt az értelmetlen adófajtát szerintünk el kellene törölni. Nincs értelme a magas munkaintenzitású cégekkel munkaadói járulékot fizettetni, és az sem szerencsés, hogy a teljes összegű szakképzési hozzájárulást ránk róják. Mindez a forint erősödésével, illetve a minimálbér-emeléssel együtt rövidesen padlóra küldhet bennünket is, bár mi úgy döntöttünk, az utolsók leszünk azok között, akik feladják.
A Mode 3H Kft. férfiöltönyöket varr, többnyire angol, izlandi, norvég, német és svéd megrendelésre. A cég 870 dolgozót foglalkoztat három telephelyen, százhúszat közülük úgy tudtak még egy évre megtartani, hogy 28 millió forint munkahelymegtartó támogatást kaptak. A tulajdonos szerint ez csak csepp a tengerben, mert az idei árbevétel-kiesésük megközelíti a százharmincmillió forintot.
A Szabolcs megyei Leveleken tevékenykedő Levelek Kft.-hez képest a Mode 3H szerencsésnek mondható. A szabolcsiak pályáztak ugyan munkahelymegtartó támogatásra – tizennégy varrónő állását akarták így megőrizni –, de kérelmüket elutasították. Amint azt Fehérné Nagy Anna főkönyvelőtől megtudtuk, a cég igen-igen nehéz helyzetbe került, mert legnagyobb megrendelője, a német Gerry Weber kivonult Magyarországról: Romániába, Ukrajnába és a Távol-Keletre tette át a bérvarratást.
– Száz embert foglalkoztatunk, s egyelőre nem akarunk senkit elküldeni, mert abban reménykedünk, hogy jövő tavasztól olasz és francia megrendelésekkel pótolni tudjuk az elveszített partnert – osztja meg velünk gondjait és reményeit a főkönyvelő. – Addig kénytelenek vagyunk kizárólag belföldi piacra termelni, ami azért kedvezőtlen, mert az árak nagyon nyomottak. Olyannyira, hogy itt jelenleg jóformán csak a fekete varrodák versenyképesek. A helyzetet érzékeltetheti, hogy amíg a német megrendelések rendszeresek voltak, addig havi tizenhatmillió forint volt a varrodánk termelése, jelenleg viszont alig haladja meg a hárommillió forintot.
A budapesti székhelyű Szalag- és Zsinórgyár debreceni telephelyén a részvénytársaság kétszázhúsz dolgozójából nyolcvanat foglalkoztatnak. A debreceniek ruhacímkéket, a konfekciók összeállításához szükséges belső szalagokat gyártanak. Megrendelőjük a konfekcióipar, ezért elevenükbe vág, hogy a varrodák képesek lesznek-e megőrizni piaci pozícióikat. A válasz négy-öt éve arrafelé mutat, hogy nem, hiszen a szalag- és címkegyártók megrendelései évről évre tíz-tíz százalékkal csökkennek. Négy év alatt a létszám mintegy nyolcvan fővel csökkent, s a munkások most is félnek a létszámleépítéstől. Nagyon valószínű, hogy, csakúgy, mint a varrodák és kötödék dolgozói esetében, félelmük nem alaptalan.