Jogászunk válaszol

Fontos, hogy tudjuk, mit kell tennünk birtokháborítás esetén. A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást – a birtok megvédéséhez szükséges mértékben – önhatalommal is elháríthatja. A birtokvédelemnek kétféle eszköze van, az egyik a megengedett önhatalom, a másik a birtokvédelmi eljárás, amely közigazgatási hatósági, illetve bírói úton érvényesíthető.
A törvény megengedi a birtokos részére a birtoka ellen irányuló támadás elhárítását. Egyetlen korlátozást állít fel: az önhatalom csak a birtok megvédéséhez szükséges mértékben gyakorolható. Ezt két oldalról lehet vizsgálni. Egyrészt a birtokos cselekménye csak addig terjedhet, ameddig az a tényleges birtok megvédését célozza. Magatartása nem alakulhat át megtorlássá, mert ebben az esetben már ő is jogellenes cselekményt, adott esetben birtokháborítást követ el. (Nem ide vonatkozóan, de ugyanígy kell eljárni a jogos védelem esetében is, amikor támadás ér bennünket, vagy közvetlen veszély fenyeget. Ez esetben is az elhárítás, a védekezés erejéig vagyunk csak védve, attól a pillanattól kezdve viszont, hogy védekezésünk támadássá fordult, már aránytalanságot követünk el és büntethetők vagyunk.) Másrészt a birtokos a birtoka megvédése érdekében nem okozhat a birtoksértőnek aránytalanul nagyobb kárt (hátrányt), mint amilyen őt a birtokháborítás következtében érte. Ez szintén az arányosság követelményéből fakad.
A birtok elleni támadás fogalma szűkebb, mint a birtokháborításé. Támadáson csak azt a magatartást lehet érteni, amely közvetlenül a dolog felett gyakorolt hatalmat fenyegeti, nem csupán a dolog rendeltetésszerű használatához fűződő érdeket. A dolog feletti hatalmat nem veszélyeztető, csupán a használathoz fűződő érdeket zavaró magatartás erőszakkal nem hárítható el. Gyakorlatilag támadásnak tekinthető az olyan eset, amikor attól lehet – okkal – tartani, hogy a dolgot elveszik tőlünk, azaz kikerül a birtokunkból.
Mi történik akkor, ha valamilyen oknál fogva a dolog kikerült a birtokunkból? Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalmúlag csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség meghiúsítaná a birtokvédelmet. Ez azt jelenti, hogy a dolog vagy elpusztul, vagy az idő folytán olyan átalakuláson megy keresztül, aminek végeredményeként nem lehet majd utólag megállapítani a birtokháborítást, emiatt pedig a birtokvédelem lesz eredménytelen.
A megengedett önhatalom másik esete az elveszett birtok viszszaszerzése érdekében történő fellépés. A birtok elveszítésekor a hatósági jogvédelem elsődleges birtokvédelmi eszköz, ezért a törvény az önhatalmat csak akkor engedi meg, ha az egyéb birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná. Az önhatalom ezen túl is csak akkor megengedett, ha nem terjed túl a birtok megvédéséhez szükséges mértéken.
Kölcsönösen gyakorolt tilos önhatalom esetében kötelezni kell a jogalap nélküli birtokost a dolog kiadására. Ha ezt nem teszi meg, akkor a bírósághoz kell fordulni. Kölcsönös tilos önhatalom mezsgyevitákkal összefüggésben szokott előfordulni, a vitás területet ugyanis a szomszédok többször is „elfoglalják”, illetve ”visszafoglalják”.
Jogos önhatalom gyakorlása esetében per csak az önhatalom érvényesítése közben okozott kár megtérítése érdekében szokott indulni. Ezekben a perekben a birtokvédelem szabályai szerint kell eldönteni, hogy a birtoksértőnek okozott hátrány a birtokháborítás elhárítása érdekében okszerűen és a veszélyeztetett érdekkel arányosan történt-e.
Akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak, a jegyzőtől egy éven belül kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését. Ez a leggyakoribb birtokvitát eldöntő eljárás. Ekkor a jegyző bekéri az összes rendelkezésre álló adatot, esetlegesen szemlét is tart, majd a felekkel lefolytatott egyeztető tárgyalás után határoz a vita felől. Az a fél, aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a bíróságtól kérheti annak megváltoztatását.
A Polgári Kollégium egyik állásfoglalása részletes iránymutatást ad azokra az esetekre, amikor a szomszédos földrészletek közötti határvonal természetbeni helye ad okot a vitára. Ennek értelmében a jogszerű birtoklásnak mindaddig a térképi határvonalhoz kell igazodnia, amíg valamelyik érintett ingatlantulajdonos az ettől eltérő birtoklás jogalapjaként más érvényes jogcímet nem bizonyít. A geodéziai hibahatár (megengedett eltérés) alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a térkép állapota vagy más ok miatt a térképi határvonal a természetben nem tűzhető ki teljes pontossággal. A hibahatár a legnagyobb megengedett eltérés, amely a térképezés módjától függően 0,1 métertől 1,15 méterig terjedhet. A Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal elvi állásfoglalása szerint, ha a természetben talált állapot a megengedett legnagyobb eltérésen belül megegyezik a térképi állapottal, abban az esetben a természetbeni határvonalat azonosnak kell tekinteni a térképen megjelölt határvonallal, azaz ilyenkor – földmérési szempontból – a természetben talált határvonalat nem kell megváltoztatni.
Bár az állásfoglalás a bíróságot nem köti, a bírói gyakorlat azonban az ezeket figyelembe vevő szakvéleményeket elfogadja az ítélkezés alapjául. Egyetlen eset jelent kivételt, nevezetesen, hogy a kialakult birtokállapot jogosulatlan, önkényes megváltoztatása a hibahatáron belül sem megengedett. A bíróság ilyenkor az eredeti birtokállapot helyreállítását rendeli el akkor is, ha a természetbeni határvonalnak a birtokháborítással előidézett megváltoztatása a hibahatáron belül történt.