Hetvenéves lenne Páskándi Géza

Páskándi Géza, az író, különös egyéniség volt. Egész egyéniségéből áradt az, ami jellemzője volt írói munkásságának: keserű humor, iróniára és öniróniára való hajlam, eredendően játékos kedély és komoly – talán inkább komor – szemlélete a világnak, egy súlyos tapasztalatokkal terhes élet nyomaiként.
Páskándi Géza most lenne hetvenéves. Magyarországtól elszakított területen, Szatmárhegyen született 1933. május 18-án, és Budapesten halt meg 1995. május 19-én. A kolozsvári egyetemen jogot tanult, már előtte azonban számos újság munkatársa volt, dolgozott szatmárnémeti, kolozsvári, bukaresti lapoknak. Sorsában döntő fordulatot a magyarországi 1956-os forradalom és szabadságharc hozott, mert azok közé az erdélyi értelmiségiek közé tartozott, akik meggyőződéssel és lelkesen üdvözölték a magyar forradalmat, akik az elszakított területeken kiálltak mellette. A román hatalom ezt már csak azért is megtorolta, mert ezáltal is üthetett egyet az erdélyi magyarságon. Páskándi Gézát 1957-ben letartóztatták, majd hat év börtönbüntetést kapott. A hírhedt Duna-deltában raboskodott, sok magyar sorstársával együtt. Élettapasztalatainak meghatározó része származik – érthetően – ezekből az évekből. Szabadulása után is gyakran támadták őt román és magyar nyelvű lapok csahos bértollnokai. Végül az anyaországba való áttelepülés mellett döntött. 1974-től élt Budapesten. A Kortárs című irodalmi folyóirat rovatvezetője volt. József Attila-díjat kapott 1977-ben, Kossuth-díjat 1993-ban. Több kötet után 1972-ben jelent meg legjelentősebb verseskönyve Tű foka címmel. Életművére azonban nemcsak a költészet, sokkal inkább a sokműfajúság a jellemző. Szerencsésen találkozik benne a magyar irodalom hagyományos küldetéstudata a modern irodalom eszköztárával. Prózájában, drámáiban és verseiben ez egyaránt jól érzékelhető.

Mindezek után és egyéniségének jellemzőit is figyelembe véve nem csoda, hogy írói munkásságára az abszurd, illetve a groteszk látásmód is jellemző, akárcsak az éles, szellemes vitakészség, különösen drámáiban. Páskándi Géza életművének alighanem legjelentősebb alkotása az Erdélyi triptichon című, három drámából álló sorozata. Mindegyik darabnak egy-egy érdekes magyar történelmi személyiség áll a középpontjában: a Vendégségben Dávid Ferenc, a Tornyot választok című darabban Apáczai Csere János, a Szekértől elfutott lovakban Páchi Simon. Értékes Páskándi novellisztikája is. A szörnyszülött című kötetében egybegyűjtött elbeszélései 1985-ben jelentek meg. Hasonlóképpen fontos és érdekes részei az életműnek A sárikás anyós című groteszk eposzok, valamint A sírrablók című regénye, és népszerűek gyermekmeséi is. Páskándi Géza megkapta az 1956-os Emlékérmet, majd posztumusz a Nagy Imre-emlékplakettet, ám a magyar szellemi életnek – itthon és a határokon túl – elsősorban egyéniségével és írói teljesítményével lett élvonalbeli, szeretett alakja életében, s marad utóéletében is a művek által.